Könyv - A közhasznú szoptatás kora - Fábri Anna: Hétköznapi élet Széchenyi István korában

Könyv

Legyen szó a hazáról, a haladásról, s különösképp e két fogalom összepárosításáról - a reformkor máig a hazai közgondolkodás egyik legkedveltebb s - tegyük hozzá - méltán kultivált történelmi hivatkozásának számít. Hiszen e tevékeny, mozgalmas (vagy legalábbis mozgásba lendült) korszak épp annyira kútfője a liberalizmus és a konzervativizmus magyarországi tradíciójának, a modernitásról és a polgári létről kialakult képzeteinknek, mint kezdete a selyemhernyó-tenyésztésnek, Pest-Buda tényleges fővárossá formálódásának vagy az udvarias önözésnek. Ez utóbbi három fejlemény, akárcsak a teljes epocha okkal köthető Széchenyi István személyéhez, aki kilépve a császári hadsereg és a világfias byronizmus kötelékéből, "csupa füst és szikra modorával", szeszélyességében is mindegyre alkotni vágyó temperamentumával a reformkor középponti figurájává, s hozzá már életében jelképévé is vált.

A nemes gróf neve ilyesformán került Fábri Anna kötetének címébe, mely munkájában a kiváló irodalom- és művelődéstörténész a korszak mondhatni enciklopédikus áttekintését kínálja a kandi olvasó számára. A Corvina Kiadó Mindennapi történelem című sorozatának legújabb darabja ugyanis nemcsak a széria megelőző köteteit is jellemző, érzéki gyönyör kiváltására módfelett alkalmas gazdag képanyagával vonz és kecsegtet, de hasznos okosságával és az információk előzékeny adagolása közepette is váltig kitetsző imponáló tárgyismeretével. Azon persze vajmi kevéssé lehet okunk meglepődni, hogy Az irodalom magánélete című magisztrális mű (1987) szerzője a honos biztonságával és helyismeretével vezet be minket a merész szellemű könyves vállalkozó, Wigand Ottó boltjának titkos olvasószobájába, a Pilvax "minden kéjelemmel ellátott", a reggeli kávéhoz friss tejfölt kínáló termeibe vagy épp a Honderű szerkesztőjének, Petrichevich Horváth Lázárnak zajos színházi "arszlánpáholyába". Ám az mindenesetre ámulnivaló, hogy a tematikus fejezetekből legalább ily alapos ismereteket nyerhetünk a kor egészségügyének kezdeményezéseiről, a "hasonszenvészet" (azaz a homeopátia) és a Priessnitz-féle vízkúra térhódításáról, netán a "foglekvárként" is emlegetett fogpaszta megjelenéséről vagy mondjuk a korszak postakocsijáratainak úti rendszabályairól.

A reformkor a nemzeti haszonelvűség, a közjó kitüntetett korszaka, s erről a tiszteletre méltó fölbuzdulásról, melynek nagyjából a modern Magyarország alapjait köszönhetjük, az összerótt anyag temérdek részeleme tanúskodik. Köztük néhány ma már komikusnak ható is akad, mint például az a "Nemzeti illat" elnevezésű, "vaníliából, szegfűszegből, jázmin-, rózsa-, cédrus-, és narancsolajból, valamint mósusz- és ámbrakivonatból komponált" illatszer, melyet Obonyai János orvostudor 1846-os Pipereasztal című szépészeti traktátusa ajánlott - a rendszeres tisztálkodás, illetve a Hoffmann-féle életbalzsam alkalmazása mellett - a polgárias ápoltságra törekvő honfiak és honleányok figyelmébe. Az idő tájt, mikor Garay János érzékletes képzavara ("Magyar hölgynek születni, / Nagy és szép gondolat") jellemezte a nőnem és a nemzeti fölemelkedés kapcsolatát, értelemszerűen az anyai szoptatásnak is kijárt a közhasznú tevékenység dicse, akárcsak a magyar táncmotívumok népszerűsítésének vagy a szebb keblű közönség egyéb nemzeti érdekű szolgálatainak. Fábri áttekintése ugyanakkor mindvégig árnyaltan, a hagyományos nemzetközpontú szempontrendszert gazdagítva kezeli a női szerepekben kimutatható korabeli változásokat vagy épp konstans elemeket.

Mi tagadás, a reformkort hajlamosak vagyunk ismert, meglepetésekkel immár nem szolgáló történelmi időszakként szemlélni, ám a kötet illusztrációi révén felsejlő tárgyi világ csakúgy rácáfol dőre magabízásunkra, mint a szövegből elő-előbukkanó váratlan információk. Mert ugyan ki gondolná, hogy a nagy pesti árvíz kapcsán nemcsak Wesselényi bárót, de a mentésben szintúgy serénykedő István főherceget és a nyomdász Landerert, sőt még a magyarfaló kancellárt, a palotájában jótékonysági koncertet rendező Metternich Kelemen herceget is említhetnénk? Vagy hogy a vezércikk műfajának megteremtése mellett Kossuth Lajos a zsörtölődő glosszának, ha tetszik, az "Itt a budapestiek beszélnek" típusú zsurnálpanaszkodásnak is jeles előfutára volt: "A Balaton-fürdő avult: itt-ott az idő vasfogának maradványai gyalulatlan deszkákkal pótoltattak ki, melyeknek szálkái s az emelt fővel szemfüleskedő szögek az ember lábával néha igenis intim találkozásba jönnek; amellett lyuk elég van egyik fürdőszobából a másikba; igaz is, hozzá kell szoktatni az élet vastagabb oldalaihoz, minek is az a nyavigás szemérmeskedés."

S itt van akár az egyezményes vagy másképp társasági filozófia társatyja, a Széchenyi utilitarizmusához kapcsolódó Szontagh Gusztáv, aki e helyütt A szenvedelmes dinnyész című szakmunka avatott szerzőjeként citáltatik. Mint emlékezetes, e derék nyugalmazott katonatiszt az Abafi megjelenését kommentáló kiszólásával váltott belépőt a magyar irodalomtörténetbe. "Uraim le a kalapokkal!" - fogalmazott akkor, s ha a fejfedőviselet azóta nem hanyatlott volna oly vigasztalan mélységekbe, most legszívesebben mi is valami egészen hasonlót mondanánk.

Corvina, 2009, 204 oldal, 6990 Ft

Neked ajánljuk