Az elsősorban drámaíróként ismert és elismert szerző prózakötetét többnyire óvatos várakozások, a színpadra szánt művek felőli olvasatok szándékai övezik, holott e tizenhét novella létmódjában és működésében is autonóm mű, ráadásul nagyon pontosan és egyértelműen állnak össze novellafüzérré, szembefordulva a mindenáron regényt (el)várás manapság oly jellemző divatjának. Egressy kis történetei nem is akarnak többnek mutatkozni, mint amik: a Most érsz mellé "mindössze" jól megírt novellák ügyes és jelentéssel bíró szerkezetbe foglalt gyűjteménye.
E történetek mindegyikének önálló, egymástól független narrátorai vannak, akik olykor akár nőneműek is lehetnek (sőt az Apában maga a holdfény az elbeszélő), függetlenül attól, hogy épp egyes szám első személyben megszólaló én-elbeszélőt hallunk, vagy a klasszikus egyes szám harmadik személlyel operáló, "mindent tudó" narrátort. Eme elbeszélők gyakran élnek a megszólítás eszközével, ám a megszólított tetten érhetően nem az olvasó - hiszen több-kevesebb információt mégiscsak megtudunk eme "ideális" olvasóról/hallgatóról, akár azt is, hogy már meghalt, épp a nemsokára szintén erőszakos halált haló beszélő keze által (A város ilyenkor már részeg) - ahogyan a szereplők jó részének élete szintén lezárul a novellák végére. De alapvetően nem a halál teszi valóban szomorúvá e történeteket, hanem az attitűd, az a már nem a fiatalabb nemzedékekre jellemző fatalistakatasztrofista, de még nem is az öreges, rezignáltan belenyugvó élet- és világszemlélet, mely e kettő között feszül, és elkerülhetetlenül értetlenséget, nyugtalanságot, valamint nem kevés fájdalmat okoz - rendszerint középkorú férfiakban. Innen nézve mellékes, hogy egyes elbeszélők nőneműnek ábrázoltattak, vagy hogy olykor nem is problémamentes az ilyenként történő identifikálásuk, ugyanis a Most érsz mellé mindenekelőtt az emberi kapcsolatokat vizsgálja. Legnagyobbrészt - de nem kizárólag - a szerelmeket, melyek megélése minden körülményükkel együtt, illetve mindezek teljességre törekvő megírása épp efféle széttartó narrációkat kíván meg. Még akkor is, ha a kapcsolatok problematikussága "csak" leíródik és rögzül e történetekben, de nem oldódik meg igazából, legfeljebb csak elmaszatolódik, bagatellizálni próbálva a lényeget.
Az egyes novellák épp e főtéma révén kapcsolódnak össze, ám valódi novellafüzérré teszi e gyűjteményt, hogy rendre visszatérnek bizonyos motívumok, melyek aztán egy bonyolult kapcsolati-történeti hálót alkotnak a kötetegészben. Így például a balul sikerült vakrandi (Ez a ruha nem tetszik) fiatal nője is tanúja az ezt megelőző novella, a Permet történéssorának, melyben egyébként több korábbi szereplő szintén feltűnik, és ugyanezen vakrandi után beszéli meg a Csak míg olvasom elbeszélő-kurvája által említett esti légyottot a fiatal pincér - és még számtalan hasonló példát sorolhatnék. A Hold mint égitest, mint szinte mindenütt jelen lévő "megfigyelő" szintén gyakran feltűnik, adott esetben a hozzá igazított események révén is, vagy egyszerű "emlékeztető" formájában. Az eső hasonló szerepet tölt be, illetve hasonló módon kezd el esni egyes történetekben (olykor "váratlanul"), ám érzésem szerint az eső motívuma, bár már az alcím is utal rá, jóval kevésbé telített, nincs minden lehetősége kijátszva a kötetben. A különböző motívumok újabb és újabb, eltérő jelentőségű és funkciójú felbukkanásai mellett nemegyszer teljes mondatok és jellegzetes mondatszerkezetek is megismétlődnek az írásokban.
A szerző gyakran él az ismétlés alakzatával az egyes novellák szövegszintjén is: van, hogy nyomatékosításképp hangzik el egy-egy szó többször, ám sokkal izgalmasabbak azok az esetek, melyek első olvasásra talán banális vagy suta megfogalmazásnak tűnhetnek föl, holott a poétikailag legkimunkáltabb szöveghelyek ezek: "boldog voltál, ezt látta, boldog, hogy látta ezt" (Erdő); "a csoportban egyedül én vagyok egyedül" (Simona hazavisz bármikor); "mindenen múlhat minden" (Jössz, mint az élet).
A Most érsz mellé mind a tizenhét novellája gyakorlatilag "egy lélegzettel" olvasandó, nem is engedi a figyelmet elkalandozni egyik sem, annyira magával ragadó a monológszerű, már-már mániákus módon áradó, drámai sűrítettségű, a fentebb részletezett tematikus hálózat ellenére az egyes szövegekben mégis meglehetősen zárt világot ábrázoló beszédfutam.
Egressy Zoltán novelláskötete kiváló olvasmány esős napokra és holdtalan éjszakákra; a benne pontosan ábrázolt léthelyzet és -állapot sűrítődött a könyv címébe is a talán legszomorúbb szövegből (Jössz, mint az élet) - olvassuk szeretettel, ennyit kér tőlünk, és "nem történik semmi baj egyelőre".
Kalligram, 2009, 203 oldal, 2700 Ft
