A "történelem alulnézetből" iskolája, azaz a mikrohistóriai irányzat szerencsére nem új fejlemény a magyar történelemtudományban, de a könyvkiadásban sem. Idén a L'Harmattan kezdett új szériába; elsőként egy valóban izgalmas munkát tett le az olvasók asztalára: Sebők Marcell formabontó monográfiájából a laikus, ám a magyar és európai kultúrhistória iránt mélyebben érdeklődők is bízvást okulhatnak.
De hát ki is volt hősünk, Sebastian Ambrosius (egyes "magyaros" átiratok szerint Ambrosius Lahm Sebestyén) késmárki lelkész, a maga korában ismert hitvitázó, egyben humanista tudós, akit eddig jórészt csak az irodalomtudomány ismert munkásságának sajátos aspektusai miatt? Sebők, mielőtt munkához látna és aprólékosan elénk tárná a jeles humanista biográfiáját, előbb szembesülni kénytelen azon akadályokkal, amelyek akár kétségessé is tehetik munkájának sikerét. Némi joggal hivatkozik Giovanni Lévi egy esszéjére, ahol az olasz szerző amellett érvel, hogy az efféle biográfiák megalkotását nem egyszerűen a források hiánya akadályozza, hanem ezen túl leginkább a történész szerző saját attitűdje, amely anakronisztikus racionalitást tulajdonít hősének, s olyan modelleket alkalmaz, amelyek rendezett kronológiát, moccanatlan, koherens személyiséget, tehetetlenségtől mentes cselekedeteket és bizonytalanságot nélkülöző döntéseket kapcsolnak össze.
Hogy a hibákat kikerüljük, a minél szélesebb társadalmi, történelmi kontextus felvázolására van szükség - s ezen értelmező háttereket pontosan ott kell bekapcsolni, ahol azok képesek kellő megvilágításba helyezni hősünk pályafutásának egy-egy fontos mozzanatát. Éppen ezért Sebők sorra kiválasztja Ambrosius életvilágának fontos és egymást is keresztező metszeteit, hogy a továbbiakban ezek, egymást is át- és újraértelmezve nyújtsanak teljesebb képet a jeles írástudó pályájáról, indíttatásáról, kapcsolatairól és dühödt vitáiról. Eközben, szinte mellékesen, plasztikusan tárulnak elénk például a Gergely-féle naptárreform helyi (és európai) bevezetése körüli viták, vagy az olyan régi, a mai állatvédelmi szemlélettel nehezen egyeztethető hagyományok, mint például a kakasütés.
Mindez korántsem holmi intellektuális játék, avagy egy (viszonylag) új történetírói irányzat stílusgyakorlat-szerű kipróbálása egy látszólag egzotikus témán; Sebők könyvéből rengeteget megtudhatunk a XVI. század végének késő reneszánsz és humanista szellemi életéről, vallástörténetéről, a hitviták logikájáról és a helyi, sokszor vallási hátterű politikai csatározások mozgatórugóiról. A szerző leírásában feltárul a Wittenbergben végzett, cipszer (szepességi szász) származású Sebastian Ambrosius (a "sánta" jelentésű Lahm ragadványnév még felmenőitől hagyományozódott rá) pontos helye a korabeli szellemi és vallási-teológiai térben, ahol értő intellektuális partnerek, ádáz ellenfelek és pártfogók hálójában kellett érvényesülnie, bizonyítania igazát, s alkalmanként megvédeni magát. Ambrosius a lutheri reformáció híve volt - mint a szerző meggyőzően bizonyítja, egészen élete végéig, hiába vádolták ellenfelei titkos kálvinizmussal. Mindazonáltal az evangélikus hitvallás és teológia sok tekintetben (elsősorban más protestáns irányzatokkal szemben) megengedőbb Melanchton-féle, ún. filippista irányzatához tartozott, akikkel szemben éppen Ambrosius életében lépett fel egy rigorózusabb, úgymond ortodox lutheri irányzat. A könyv lapjain megelevenednek azok a szofisztikált teológiai distanciák, amelyek köré teljes életműveket lehetett építeni: ilyen például az ortodox lutheránusok által oly nagy becsben tartott ubiquitas, azaz Jézus mindenütt jelenvalóságának tétele, amelynek elfogadásától függött, hogy az úrvacsora alkalmával az úr testét és vérét szó szerint, vagy csak úgy képletesen, spirituálisan veszik magukhoz a hívők. Ambrosius és fő vitapartnere, Horváth Gergely, a környékbeli, művelt, iskolaalapító birtokos és az ortodox irányzat lelkes híve között ez csak egy a vitapontok közül - jellemző módon kettejük között abban sem lehetett egyetértés, hogyan nézzen ki belülről egy, az ágostai hitvallást híven követő gyülekezetet szolgáló templom. Míg Ambrosius gyakorta vádolta ellenfeleit azzal, hogy az általuk működtetett istenháza alig valamivel különbözik egy katolikus templomtól, addig Horváth például élen járt a templomdíszítést szolgáló mecenatúrában, s személyesen készíttetett ezüstözött feszületet - ezzel is kifejezve az ubiquitasban való mély hitét. A vita természetesen eldöntetlen maradt (a t. debatterek akkoriban különösen hirtelen és korán haltak), történelmi távlatból nézve azonban a bármiféle protestáns intranzigenciától egyenlő távolságot tartó filippisták veresége és az ortodoxia győzelme nyilvánvaló - már amennyiben szigorúan felekezettörténeti keretben tekintjük a dolgot. Ambrosius azonban nem csupán szenvedélyes vitatkozó volt: kiterjedt életművében, melyben (Balassit is inspiráló költeményeken, saját szerzeményű dalokon és a már említett vitairatokon kívül) kiterjedt, a maga korának tán legismertebb humanista értelmiségijeivel folytatott levelezésre lelhetünk - ennek feldolgozása kétségtelenül Sebők könyvének egyik legnagyobb erénye. De persze az is nyilvánvalóvá válik, hogy bár Ambrosius sokat okult és hasznosított eme szellemi kapcsolataiból - abból, hogy tagja volt a humanistákat összekötő afféle virtuális hálózatnak, a Respublicának, szándékánál kevesebbet tudott ebből kamatoztatni szűkebb közössége (a Szepesség, vagy éppen Felső-Magyarország) számára, s ebben egyformán szerepet játszottak politikai okok, saját sokat támadott személye és persze viszonylag korai halála. Ambrosius megannyi kortársával, barátjával, ellenfelével és általában a szepességi egyházi és szellemi elittel (és sok ezer pórral) együtt az 1600-ban tomboló, pestisnek nevezett járványban veszti életét, amely a maga brutális módján új fejezetet nyitott a helyi s némileg a nagyobb térben szemlélt szellemi életben is. Sebők kiváló könyve azt is nyilvánvalóvá teszi: Ambrosius élete, de leginkább halála egybeesik egy jelentős korszakváltással. A hagyományos értelemben vett, a klaszszikus, ókori auktorok újrafelfedezéséből építkező humanizmus lassan eltűnik, s átadja helyét egy másfajta gondolkodás- és szemléletmódnak, mely már előnyben részesítette a logikus érvelést és a kerek argumentumok felsorakoztatását a klasszikus auktoroktól vett citátumok, anekdoták és fabulák halmozása helyett.
L'Harmattan, 2007, 398 oldal, 3500 Ft
