Kierkegaard szerint tehát a Don Giovanni nyelvileg kifejezhetetlen. Mint rámutat, nincs olyan, hogy Don Giovanni-monda. Mondaként ugyanis ez az eszme komikussá válik, Don Giovanni pedig hencegővé, "aki azt képzeli, hogy minden leányt elcsábított". Kierkegaard megkockáztatja azt is, hogy ha volt is valamiféle mondakezdemény, az csakis egyetlen szóból, egy számból állhatott: az 1003-ból. Talán ezért is mondja, hogy a regiszterária, ahol ez a szám szerepel, a Don Giovanni legprózaibb része. A próza pedig, fűzi hozzá, az a nyelvi forma, ami "a legtávolabb van a zenétől".
Kukorelly Endre könyvéből hiányzik a zene; a mű próza. Tárgya az érzéki zsenialitás. Elsőre legalábbis úgy tűnik.
Kukorelly műve a nőzésről, csajozásról, az erotikus kalandokról szól. Még pontosabban: a szexuális kalandokról. És arról, hogy közben belül, az agyban milyen reflexiók pörögnek. Kukorelly Endre művében ugyanis a hős reflektált - ezzel szemben Mozartnál Don Giovanni nem reflektált. Don Giovanni odamegy, elcsábítja a nőt, és kész. Még csak naplót sem vezet a hódításairól - ezt helyette a szolgája, Leporello végzi. Kukorelly Endre hőse viszont - egy névtelen, egyes szám első személyű elbeszélő - naplót vezet. Saját maga. A meghódítottakról és a tervbe vett meghódítottakról, de a megálmodottakról is. Belekerül egy helyzetbe, reflektál, ágyba viszi a nőt, közben reflektál, dokumentálja az aktust, a viszonyt, és megint reflektál. "Nem veszem feleségül, pont azt a három évet veszem el tőle, amit nem volna szabad. 3 év, 23 és 26 között, vagy 26 és 29 között" - írja például. Intertextuális utalásokban is tobzódik az Ezer és 3: sokat szerepel Mozart (Don Giovanni, A varázsfuvola), Tolsztoj (Anna Karenina), Flaubert (Bovaryné) és a posztstrukturalista elmélet hősei (Nietzsche, Derrida, Foucault). Azaz az érzéki csábítás zeneművei, 19. századi házasságtörési regények és a vágyról szóló kortárs filozófiai eszmefuttatások.
Kukorelly műve egyszerre önéletrajzi és fiktív, vallomásos és szerepjátszó, kérkedő és segélykérő, provokatív és szenzációhajhász. Legfőképp reflektált és hideg. Hiányzik belőle az érzelem. Hiányzik belőle az a valami, ami Mozart Don Giovanniját az érzéki zsenialitás szimbólumává tudta avatni. A zene. A romantika. A varázs. Kukorelly Endre műve egy varázstalanított, romantikátlanított prózai valóságról szól. Szövegkönyv, zene nélkül. Tárgya egy olyan világ, ahol a mindennapi valóságot, az anyagot már nem tudja átszellemíteni semmi. Sem eszmék, sem célok, sem érzelmek, sem mítoszok - ami marad, az a pőre anyag, a szellemtől megfosztott test, a hús, és az eszmétől megfosztott világ, azaz a minőség helyett - jobb híján - a mennyiség. Ezer és három.
A könyv érzéketlen testi érintkezések katalógusát nyújtja. A hős ugyanis érzelmileg nem involválódik - ha szeretne is, nem tud. Legtöbbször pornófilmekből ellesett pózokban látjuk, amint épp a soron következő nőn ügyködik. Hátulról, szemből, oldalról, felülről, de mindig egyértelműen hatalmi pozícióban. Előfordul ezenkívül a könyvben nőverés, saját húg szexuális életének taglalása, és főleg: úgynevezett szókimondó szavak. A szeretkezés szó egyetlenegyszer jelenik meg a könyvben, akkor is kurziválva, a narrátor mintegy távolságot tart tőle; helyette legtöbbször a b betűs szóval illeti saját tevékenységét - helyesen. Férfigép kopulál itt ugyanis a nőgéppel. Időnként még meg is tapogatja, megnyomogatja, igazi-e egyáltalán. ("Megemelintem a mellét, így kéne állnia körülbelül, sajna nem így áll.") Néha saját magáról sem hiszi el, hogy igazi, és nem csak egy gép. És kísérletezik: kirohan-e például a nőgép a szobából, ha a férfigép bekapcsolja a pornócsatornát. Nos, kirohan.
A főszereplő - érthető módon - unatkozik. Mivel nincs kulcsa az érzelmekhez, a varázshoz, a romantikához (mondhatnám: a zenéhez), ezért a minőség helyett a mennyiség, az érzelmek helyett a számszerűsíthető teljesítmény, a hatalom, a nők közti különbségek helyett pedig az azonosság, az ismétlés jutnak nála uralomra. Így válik számára a csábítás, azaz az érzéki zsenialitás eredendő terepe a világ legunalmasabb tevékenységévé. A könyv egy pontján legalábbis így írja le, mit érez, miközben udvarol: "majdnem mind[egyik nő]nek majdnem ugyanaz a kislemez, egyetlen számot játszottak fel rá, nyugodtan el is mehetek onnan, fölkelek, otthagyom, forog magától. Kikapcsol magától. Bekapcsol. Ásíthattam volna egy hosszasat." Mindezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a könyvben a nők nem nők, hanem pusztán számokká redukált tárgyak: nevüket, személyiségüket ugyanis egy-egy sorszám helyettesíti. Esetleg az "ez" szócska ("ez itt most meg lesz baszva").
A számszerűsíthetőség, az ismétlés és az unalom jutnak uralomra az olvasás során is. Az Ezer és 3 olvasása közben érző és emberi részeim lefagytak, és beállt nálam is az eltompultság. Érzéketlenné váltam - ahogy a könyv hőse is -, és egy idő után már csak strigulázni tudtam az újabb és újabb elcsábított hölgyeket. (Na és persze reflektálni. Mint például, hogy a könyvben valójában összesen 110 nő szerepel - van, aki többször, van, aki csak egyszer -, és hogy a sorszámok a könyvben nem követik a kronológiai rendet: 006 idején ugyanis 10 éves a narrátor, 001 viszont a laktanyába látogat el hozzá.)
Ha megpróbálunk elrugaszkodni a számszerűsítő-reflexív olvasattól, akkor Kukorelly Endre könyve persze mindezeken túl még sok mindenről szól, például az elpirulásról, abortuszról, házasságról, és egy kisebb parfümológiai értekezést is magában foglal. Helyenként mintha a humor is megcsillanna benne: ilyen például az a rész, melyben a hős egy női vécé előtt rostokol, ahol zárt ajtók mögött 443 és 608 (a könyvben a két leggyakoribb szám) feltehetőleg épp hosszasan és részletesen kivesézik őt. A könyv tehát valahol több mint puszta számok sorozata - még ha a neki megfelelő, adekvát olvasási módban nem is látszik többnek.
Mindent egybevetve úgy gondolom, hogy Kukorelly műve radikálisan prózai mű - szó szerinti és metaforikus értelemben is. Mert míg a Don Giovanniban (ismét Kierkegaard-ral szólva) "a szenvedély elementáris hangja az uralkodó, az örömök tobzódása, a mámor vad lármája", addig az Ezer és 3-ban se mámor, se életöröm nincsen, hanem csak ismétlés, unalom, mennyiségelv és hatalmi vágy. Ahol a bonyolult emberi kapcsolatok kiszámítható konkrétumokká - leuralandó hússá, sorszámokká és pénzzé - alakulnak. Ahol az anyagot már nem szellemíti át semmi. A nőt sem. Egy kiábrándítóan prózai, varázsát vesztett, megváltatlan világ. Egy világ, ahol a nő elcsábításakor már nem Mozart Don Giovannija szól a háttérben, hanem csak az a bizonyos, minden helyzetben újra és újra lejátszható, unalomig ismert kislemez.
Kalligram, 2009, 268 oldal, 2990 Ft
