Könyv: Kár érte (Susan Sontag: A Szaturnusz jegyében)

szerző
Beck András
publikálva
2002/27. (07. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Susan Sontag esszégyűjteménye a válság és újrakezdés képével kezdődik. 1972 késő nyarán látjuk kis párizsi szobájában, távol Amerikától, s távol a könyvtárától, hogy semmi se vonhassa el figyelmét önmagáról és a munkájától. Immár több mint egy éve éli remeteéletét, úgy, hogy sokszor naphosszat el sem mozdul írógépe mellől. Kézenfekvőnek látszik a feltételezés, hogy kötete ennek a válságnak és újrakezdésnek a hozadéka. Mégsem így van. Hogy mit ír ilyen lázasan, homályban marad, egy biztos csupán: nem azt a könyvet, amit éppen olvasunk.

Susan Sontag esszégyűjteménye a válság és újrakezdés képével kezdődik. 1972 késő nyarán látjuk kis párizsi szobájában, távol Amerikától, s távol a könyvtárától, hogy semmi se vonhassa el figyelmét önmagáról és a munkájától. Immár több mint egy éve éli remeteéletét, úgy, hogy sokszor naphosszat el sem mozdul írógépe mellől. Kézenfekvőnek látszik a feltételezés, hogy kötete ennek a válságnak és újrakezdésnek a hozadéka. Mégsem így van. Hogy mit ír ilyen lázasan, homályban marad, egy biztos csupán: nem azt a könyvet, amit éppen olvasunk.Akárhogy is, különös kezdet, hiszen ha felcsigázta érdeklődésünket, most már szeretnénk tudni, vajon miért foglalkoztatja az újrakezdés gondolata az előző évtized New York-i szellemi életének üdvöskéjét, aki problémaérzékeny, elegáns és vibrálóan gondolatgazdag esszéivel tűnt fel, majd egy-kettőre sztárrá, valóságos idollá vált? De az első mondatok felütését nem követi személyes vallomás. A párizsi lakásban folyó munka csak háttérként szolgál: itt jut el hozzá (a nálunk ismeretlen) Paul Goodman halálának híre, s a kötet első írása Sontag emlékezése arra a szerzőre, aki - mint mondja - egyedüli amerikaiként kapott helyet személyes panteonjában, vagyis azon élő és halott írók között, akiknek munkái mércét jelentettek számára. Ezzel pedig az a feltételezésünk is megdőlni látszik, hogy a párizsi szoba a múlttól való elszakadás és útkeresés helye volna, hiszen Sontagot szellemi tájékozódása kezdettől

Európa felé fordítja,

mint ahogy korai esszéinek témái és hősei is szinte kivétel nélkül innen kerültek ki. Az első esszé tehát arról tanúskodik, hogy Amerikától való távolsága nem annyira kilométerekben vagy mérföldekben mérhető, hanem a kultúra világának finomabb, bensővé tett osztásain. Bár nem azt kapjuk, amit vártunk, hanem valami mást, a maga módján ez is vallomás.

És hasonló áttételes vallomásra bukkanhatunk a kötet utolsó írásában is. Ez annak a beszédnek a felidézésével kezdődik, amellyel Elias Canetti tisztelgett Hermann Broch előtt. Amikor Canetti felfedezi Brochban a nagy író ismérveit, Sontag szerint saját irodalmi működése elé állít mércét. A kötet olvasójának viszont ez a Goodmant magasztaló Sontag gesztusát idézi. Ily módon az első írás bújtatott vallomása az esszékötet dramaturgiája szerint ér körbe.

Ez a megállapítás úgy hangzik, mint a tudatos kötetszerkesztés dicsérete. Annál figyelemre méltóbb, hogy ez a szerkesztés nem is tudatos, abban az értelemben legalább is, hogy az írások sorrendje nem utólagos beavatkozás eredménye. A könyv esszéi ugyanis szigorú időrendben követik egymást. Ez pedig megint csak a kötet önéletrajzi jellegét nyomatékosítja, azt, hogy az írások szerves fejlődés eredményeként jönnek létre, s ha nem is az élet fonalára fűződnek fel, annak mintáját követik. A Szaturnusz jegyében különös, rejtett dramaturgiáját az adja, hogy Sontag saját élethelyzeteit hőseinek portréjába vetíti.

Ugyanakkor ez a stratégia korántsem különös, és nem is rejtett, hanem magának az esszé műfajának létmódja. Ezért választhatja egyik hőséül Walter Benjamint, és mondhatja róla a kötet talán legszebb írásában, hogy minden fontos témájában saját gondolkodói temperamentuma talált testre szabott tárgyat. És amikor ezt mondja, ismét önmagát is jellemzi. Ugyanitt írja, hogy az életrajz nem lehet segítségünkre a művek értelmezésében, a művek segítségével viszont

értelmezhetjük az életet

Ez a törekvés pedig mégiscsak változást jelent Sontag esszéírói pályáján. A hatvanas évek felfedező erejű írásaiban kortárs műveket, életműveket értelmezett, vagy új művészeti jelenségekre (camp, happening, sci-fi film) irányította rá a figyelmet. A Szaturnusz jegyében esszéiben viszont jórészt halott szerzőkről rajzol portrékat (az említetteken kívül Artaud-ról és Barthes-ról) nagy beleérzéssel. Míg korábbi esszéit polemizáló hang és határozott állásfoglalás jellemezte, az újabbakat egyfajta áttételes személyesség, ami - az eddig mondottak ellenére - mégsem igazán szembetűnő. Sontag tárgy mögé húzódása nem átütően szenvedélyes, inkább szemérmes marad. Kivétel az értelmetlen szépelgéssel "Fülbemászó fasizmus"-nak fordított Fascinating Fascism, mely a kötet másik - Syberberg Hitlerről szóló - filmes tárgyú írásával együtt a korai, polemikusabb esszékkel tart rokonságot. De akár polemizál, akár lágyabb húrokat penget, A Szaturnusz jegyében mindegyik darabja arról győz meg, hogy Sontag elsőrangú szerző, akinek esszéit élmény olvasni. Csak sajnálkozhatunk azon, hogy mostanság inkább regényírói babérokra tör, úgyhogy máig ez a több mint húszéves könyv az utolsó esszégyűjteménye.

Az olvasó öröme mégsem lehet maradéktalan, mivel a magyar változat messze elmarad a korábbi Sontag-átültetések színvonalától. A fordító (Lázár Júlia) és a kontrollfordító (Imreh András) is jegyzett költő és rutinos műfordító, ez a munkájuk azonban nem árulkodik különösebb igényességről vagy nyelvi kifinomultságról. És híján van a lelkiismeretességnek is. Ez például azon mérhető, hogy utánanéznek-e annak, vajon az idézett szövegeknek van-e korábbi fordítása. Ez igencsak hálátlan feladat, ha egy kétszáz oldalas Benjamin-tanulmányban kell vadászni egyetlen mondatra. Figyelembe véve a fordítás botrányosan alacsony díjazását, ennek elmaradását talán nem is róhatjuk fel költőinknek, ám e kikeresést akkor is elmulasztották, amikor dolguk jóval könnyebb lett volna, amikor csak egy ajánlást kellett volna átvenniük (félre is fordították), vagy egy esszé első mondatait. Követelmény, hogy a fordító, ha bizonytalan,

utánanézzen bizonyos dolgoknak

Nos, úgy látszik, költőink biztosak voltak benne, hogy II. Lajos bajor királyt, Wagner patrónusát magyarul II. Ludwigként emlegetjük (ez legalább egy tucatszor szerepel, igaz, becsúszik egy Lajos is), vagy hogy Sartre terminusának, melyet angolul "bad faith"-nek mondanak, magyar megfelelője a "gátló hit" (valójában: rosszhiszeműség). Magabiztosan írnak le olyan szörnyszülött kifejezéseket is, mint például "az akarat hipergyőzelme" - ki tudja, mire gondolhattak, talán még az előző írásban szereplő Leni Riefenstahl-film, Az akarat diadala járt a fejükben, amikor a "hipertrophy" (túltengés, hipertrófia) szóból a trófeára asszociáltak, és innen már csak egy lépés a hipergyőzelem. Akkor sem fognak gyanút, amikor azt olvassák ki Sontag szövegéből, hogy Barthes a Divat rendszerét azért írta, "hogy kifizethesse egyetemi tandíját". Nem teszik fel maguknak a kérdést, hogy egy világhírű tudósnak, túl az ötvenen és jó néhány könyvön, vajon miért kell még mindig tandíjat fizetnie. (A rejtély megoldása: a "to pay his academic dues" jelentése: hogy eleget tegyen egyetemi kötelezettségének.) Persze nem is annyira a tárgyi tévedések vagy a szép számmal előforduló félrefordítások miatt rossz ez a fordítás. A Szaturnusz jegyében olvasásának élményét a mondatok nagy részének csiszolatlansága, hajmeresztő ficamai, fordításmagyar törmeléknyelve csapja agyon.

Beck András

Cartaphilus, 2002; 213 oldal, 2490 Ft

szerző
Beck András
publikálva
2002/27. (07. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...