Hosszú-hosszú évek óta a pályán mozgó, már főműveket is maguk mögött tudó rockzenészektől sem szokatlan, hogy sokadik munkájukként becsületes, rokonszenves és könnyen megszerethető lemezeket készítsenek, kései pályaszakaszban elővarázsolt szédületes, mámorosító alkotásokra azonban már igen kevés példát tudunk, aligha becsülhető hát túl annak a jelentősége, hogy az elmúlt napokban két elemmel is bővült ez a meglehetősen aprócska halmaz. A Dinosaur Jr.-é a különösebb történet, hiszen ez a zenekar 1988 után egyre sápadtabb lemezeket készített, és J Mascis, a fő dalszerző az 1997-es feloszlás után szólóban sem kreált kimagasló műveket - a két évvel ezelőtti visszatérő album, a közel húsz év után ismét a zenekar klasszikus felállásában megírt-rögzített Beyond viszont bámulatos módon már-már az amerikai alternatív rock történetében mérföldkőnek számító második Dino-anyag, a You're Living All Over Me (1987) nívóját ismételte. A frissen megjelent Farm jellemzésekor pedig már óvatoskodó határozószavakra sincs szükség: a tizenkét számos lemez a 87-es főművel egyenértékű munka, abszolút csúcsminőség. A korszellemmel magabiztosan szembemasírozva a Dinosaur Jr. úgy készített baromi hangos (ez még így, felvételről is jól érzékelhető) gitárok hatalmas riffjeire és szárnyaló, virtuóz szólókra épülő klasszikus rocklemezt, hogy egyáltalán nem használ idézőjeleket, számait nem jellemzi a biztonságos távolságtartás. A Farm immáron javakorabeli zenészek érett munkája: őszinte, szívből jövő és szívig hasító számai között vannak azonnal ható, dinamikus slágerek is (Pieces, Over It, Friends), de a lemez nagyobbik felén lassabb, kifejlett férfibánattal színig telített dalokat hallani, s mintha még Mascis szokásosan álomittas hangja is szomorkásabb lenne a korábbiaknál. A hangulat Lou Barlow basszusgitáros kiváló szólólemezének (Emoh) búbánattól sűrű levegőjét idézi, de Mascis párja nélküli gitározása anynyira eleven, hogy a végeredmény mégis inkább felemelő. A Farm ráadásul nagyon erőteljes, nagyon élő hangzást kapott, és a pszichedelikus Gyűrűk ura-hommage-ként értelmezhető kelekótya borító is mesés: minden megvan.
*
Ami a felfogást illeti, a Future Of The Left ferde zenei és verbális humorban fürdőző új lemeze a Farm tökéletes ellentéte. A walesi trióban annak a McLuskynak a kétharmada (az énekes-gitáros és a dobos) zenél, amelynek három lemeze az amerikai noise-rock diszkréten pszichopata verziójának (Jesus Lizard, Shellac) legötletesebb európai továbbgondolása volt. A FOTL többé-kevésbé ugyanazt az ösvényt tapossa: az általában két és fél perces dalokat erőszakos dob- és basszustémák irányítják, az ötletdúsan díszítő gitárok élesre kevertek, az ének legtöbbször végtelenül maliciózus üvöltözés. Ugyanakkor a Future... zenéje valamivel kevésbé offenzív, cserébe viszont lefegyverzően slágeres: a pompás 2007-es bemutatkozó anyagot (Curses) is felülmúló második lemezen egymás sarkára hágnak az ellenállhatatlan verzék és az olykor szellemes csordavokálokkal színezett, kitörölhetetlen refrének. A három zenésznek mindössze annyi róható fel, hogy szintetizátort ezúttal kevesebbszer vetnek be, pedig a patinás Roland Juno 60-as zümmögésével megbolondított, címében érzékeny, lényeglátó megfigyelést rögzítő You Need Satan More Than He Needs You egyértelműen mutatja, hogy a new wave-es, analóg szintihangok csak még perverzebbé formálják ezt az amúgy is meglehetősen elvetemült zenét. A Travels With Myself And Another ezzel együtt mérhetetlenül szórakoztató darab, hamisítatlan ortopéd remekmű.
Jagjaguwar/Neon Music, 2009; 4AD, 2009
