Az Amorphis esete némileg egyszerűbb, hiszen a finn zenekar már a 90-es évek derekán elkészítette meghatározó lemezeit (Tales From The Thousand Lakes és Elegy), és a magasra rakott mércét a későbbi anyagaikkal még akkor is rendre leverték, ha szinte mindegyikre sikerült egy-két, néha több tökéletes dalt írniuk. Az Amorphisból úgy hat éve lécelt le az antiszociális alkoholista bunkóként emlegetett Pasi Koskinen, és a helyére került Tomi Joutsen (képünkön) hiába karakteresebb színpadi figura és képzettebb énekes, orgánuma mégis hatványozottan szürkébb és jellegtelenebb - hallgassuk csak meg a régi dalok újrafelvett-felénekelt verzióit tartalmazó, tavaly kiadott Magic And Mayhemet -, mint a jobbára ösztönből és szívből dolgozó Koskinené. Nagyobb baj, hogy ez a jellegtelenség a The Beginning Of Timesra is rányomja a bélyegét: egyrészt az anyag hemzseg azoktól a megoldásoktól, amelyek előbb védjeggyé, majd klisévé váltak az Amorphis zenéjében, másrészt pedig a dalok tökéletesen szürkék és egyformák - a milligrammra kimért, szofisztikált hangzás pedig csak súlyosbítja azt a tényt, hogy az új Amorphis-lemezen egy darab kiugrónak mondható momentum sincs.
A Primordial története jóval szomorúbb, hiszen az ír zenekar mostanáig egyenletes fejlődési ívet írt le, amely két, csak neurosisi mércével mérhető, megrázó csúcslemezben kulminálódott: a 2005-ös The Gathering Wildernessben és a rá két évre érkezett To The Nameless Deadben. A Redemption... egyértelműen gyengébb, mint a fentiek: lassabb, vontatottabb, jellegtelenebb dalok születtek, kevés megragadó pillanattal és nem kevés önismétléssel (a lemez legjobbja, a Death Of The Gods eleje például majdnem egy az egyben az előző albumon hallható Heathen Tribes nyitótémája). Komolyabb probléma viszont, hogy a Primordialból mintha kiveszett volna az a harag és keserűség, ami annyira hitelessé és elementárissá tette az írek lemezeit: mintha csak rutinból szállították volna le az új albumot, különösebb emocionális beleélés nélkül, és ez a zenekar eddigi munkásságának fényében mindenképpen elkeserítő.
Nuclear Blast, 2011; Metal Blade, 2011
