THE QUALITONS: SOUL BEAT KONCERT A Qualitons voltaképpen a kíváncsiságnak köszönheti létrejöttét. Vajon mekkorát ütne, tanakodhattak az alapítók, ha ismét élőben szólalhatna meg a hatvanas évek végének, hetvenes évek elejének rhythm & blues, funk, soul, afrobeat, dzsessz orientáltságú (amúgy eredendően azért tánc)zenéje, no és a kor jórészt ebből a forrásból táplálkozó hazai pop (korabeli műszóval: "beat") daloskönyvének néhány ritka darabja? A kísérletet ösztönözhette a jelen és a közelmúlt rare groove-kultusza, melynek jegyében nálunk is mind több partin lehetett táncolni a régi szép idők szofisztikáltan rafinált, külhoni és magyar klasszikusaira (ebben kétségtelenül úttörő szerepet játszott a Qualitons egyik szülőatyja és producere, dj Kanada Káosz is). Ám ahhoz, hogy mindez élőben is üssön, szükség van kiváló zenészekre is, akiknek látszólag kisujjukban van ez a muzsika, ráadásul úgy tudnak sztenderdeket játszani, hogy az a mai, nem feltétlenül a nosztalgiára kihegyezett hallgatót és koncertlátogatót is meg tudja fogni. S lőn: Premecz Mátyás hammondista ihletett játéka, Szőke Barna gitárfutamai és kiérlelt szólói, no és a ritmusszekció (G. Szabó Hunor dobos, Hock Ernő basszer) egyszerre precíz és kreatív játéka együtt valódi élmény (s akkor még nem szóltunk a négy felvételen közreműködő Benkő Dávid orgonistáról és az alkalmi vendég fúvósszekcióról). Saját (tökéletesen rendben lévő) kompozíciókkal nyitják és zárják a lemezt, közben pedig egyaránt hallunk nemzetközi sztenderdet (mint amilyen a Booker T & The MG's Green Onionja vagy Herbie Hancock Bring Down The Birdse), a manapság újra publikáló etióp dzsesszista Mulatu Astatke egyik klasszikusát (Tezeta), hasonló cipőben járó, nagynevű kollégák (Medeski, Martin & Wood) szerzeményeit és a popőskor magyar kislemezslágereit (többek között a Neményi és az Atlantisz, valamint a Pásztor László-féle ős-Neoton egykori leleményeit).
A Soul Beat Koncert ráadásul négy különböző helyszínen rögzített élő felvétel, így a hangzás organikussága rendre kiegészül némi kellemes közönségzajjal - amúgy viszont a CD kifejezetten jól szól, s házi használatra, sőt további táncoltatásra is tökéletesen alkalmas. (S*10 Records, 2009) **** és fél
POCKET ROCKET 2007-2008 - LOST DEMOS Kis hazánk legjelentősebb (nem is oly) virtuális hiphop/funk/dzsessz kollektívája szorgalmasan termeli a zenéket, s két év elteltével újabb jelentős válogatást nyom a markunkba. Lesz mit feldolgoznunk, elvégre a felhozatal jórészt nagyon erős. Adva van jó néhány dzsesszre, funkra bukó zenész, áldott kezű producerek, sampler- és szintivarázslók, no és számos aranyszájú MC - s mindebből nehezen leírható hangulatú, de mindenképpen megkapó kollaborációk születtek. A végeredmény direkt arra való, hogy a hallgatót rendre kizökkentse a maga világából, továbbá revideáltassa vele a magyar underground hiphopról meg úgy általában a honi zenekészítésről vallott nézeteit. Az ember el sem tudja hinni, honnan terem ilyen sok ötlet, "miből" telik a kicsattanóan jó hangulatra, s egyáltalán: miért nem kaphatunk ebből mindennap repetát?
Persze akadnak itt jól bejáratott nevek, elvégre egy számmal képviselteti magát a Zuboly, ráadásul az Akkezdetphiai, NKS, Faktor vagy éppen az utánozhatatlan orgánumú, helyre-tétre rímelő, s páratlan privát mitológiát építő Ponza sem számít már ismeretlennek. Mindenesetre jól tesszük, ha megjegyezzük a Planktone, a Fixi4 kollektíva, DJ Kwikka, a már saját albumnyi zeneanyaggal jelentkező Vani & Crane producerduó, Takeshi, a szöveget franciául küldő Trinita, s esetleg a stúdiófőnök Balek MC nevét. Vagy éppen a Miniapolisét, akik egy meglepően bájos, dettó francia nyelvű akusztikus, minimalista darabbal tűnnek fel, éppen a lemez mértani középpontjában - és persze a záró számban Máté Pétert dekonstruáló The Funktonesét. (S*10 Records, 2009) **** és fél
KORAI ÖRÖM: 2009 A Korai, tetszik, nem tetszik, egyfajta zenei intézmény, mely jól detektálható változásokon keresztül is őrzi zenéjének amúgy nehezen megfogható lényegét. A cél újra és újra helyreállítani azt az érzékeny egyensúlyt, amit a markáns ritmusszekcióból, a gitárok, a többé-kevésbé egzotikus fúvósok és a szintik hangjából (no meg a vokálokból) ki lehet hozni. Az aktuálisan felhasznált zenei nyersanyag ehhez képest szinte másodlagos - persze tudjuk, mégsem az, hiszen ez adja a mindenkori lemez szövetét. Ebből a szempontból az idei, amúgy takarékos terjedelmű lemez kellően eklektikusra sikeredett, elvégre az asszimilált hatások között éppúgy található orientál/exotica (Új Arab), mint klasszikus gitárpop (Tizenkettő negyed), progrock és fúziós funk úgy a hetvenes évek elejéről (Kínai) - illetve mindez együtt, hozzátéve némi gitárzúzást, korábban főképp goa-trance számokban hallott szintihangszíneket plusz Tatjana Kalmykova szinte túlvilági vokálját (Úszós). Az idei évre jutó zenei bónusz DJ Lejön A Paraszt visszavág című remixe, némi Billy Jean-paródiával, ska-lüktetéssel, öreg cigány hangjával és gyilkos 4/4-ekkel telibe küldve. (1G Records, 2009) ****
