Továbbá: kiapadhatatlanok. Pár hónappal ezelőtt - vagyis néhány hónappal a Calle Salud után - a kilencvenhárom éves Segundo azokból a számokból állította össze Las flores de la vida albumát, amelyek rendre előkerülnek a koncertjein, de a lemezekről lemaradtak idáig; Ochoa pedig - aki különösképp még csak ötvenhárom - a ´99-es, Grammyre jelölt Sublime Illusion után nem bírta visszafogni magát. Persze hogyan is tehette volna, ha egyszer abban az évben ünnepelte a Cuarteto Patria a hatvanadik születésnapját.
Volt arról szó, hogy nagy palávert vernek, részvételre bírva, akinek köze volt valaha e zenekarhoz: Ry Coodert, Manu Dibangót és Segundót például. Jó ötlet, érthető ötlet, csak hát az az igazság, hogy Ochoától távol áll a kavarás; márpedig ennyi szálon egyeztetni, az több mint macera. Abban maradtak hát, hogy majd legközelebb, amikor majd hetvenöt vagy százéves lesz a zenekar.
És épp így játszanak. Felhajtás nélkül, vidékiesen, ahogy ott keleten a csillag megy az égen. Egy kis vendégjárás is adódott ugyan, tiszteletét tette Faustino Oramas, María Ochoa, Armando Machado és Rey Cabrera, de jól hallhatóan nem a piackutatás szándékával. Hanem a maguk kedvéért, illetve a bolerókkal nekem kedveskedve, és nemkülönben mindazoknak, akik akkor is szeretni fogják a rusztikus kubai dalokat, ha már kimentek a divatból.
Marton László Távolodó
Virgin/EMI, 2000
