Idestova egy esztendeje már, hogy az argentin-francia Gotan Project megmutatta Budapestnek sikeresen elektronizált tangóit. Akkor mesélték az együttes francia tagjai, hogy a "Trottoirs de Buenos Aires" (trottoir = járda) nevű párizsi tangóbárban szerettek bele a műfajba. Ezt a helyet pedig a Sexteto Mayor nevű argentin csoport "játszotta be", 1981-ben. Minthogy pedig a szextett 1972-ben állt össze (esetleges módon - gondolták akkor), viszont még most sem csúszott vissza a népszerűség csúcsairól, nem igényel különösebb indoklást a három eltelt évtized összefoglalása egy dupla CD-n. Több mint negyven dal, majdnem két és fél óra: egész estés előadás. Amilyenek 1983-tól kezdve a Sexteto Mayor fellépései köré épültek, nagyszínpaddal, táncosokkal, teltházas világ körüli turnékkal.
Az album dicséretesen alapos kísérőszövege részletes tangótörténeti áttekintést ad, rámutatva az afroamerikai zenei gyökerekre, Argentína társadalomfejlődésének bizonyos mozzanataira és a műfaj átalakulásaira. Ezeknek a változásoknak kínálja széles és máig nyúló keresztmetszetét a lemezpáros első tagja. A szerzői névsor Carlos Gardeltől Astor Piazzolláig ível, de közben-közben feltűnik magából az együttesből José Libertella, Mario Abramovich, Luis Stazo neve, szerzősége is, ami a darabokat hallgatva egyáltalán nem bizonyul alaptalan hivalkodásnak. Itt-ott vendégzenészek is felbukkannak, leggyakrabban az ütőhangszeres Jorge Orlando. Éneket viszont csak két dalban hallunk, a többiben, még az ismertebbek esetében is valamelyik hangszer - többnyire a harmonika, vagyis a bandoneón - veszi át a szólista szerepét. A másik lemez - a szextett kifejezett kérésének megfelelően, amint ezt az idő múlását követő csoportképekkel bőven illusztrált szövegből megtudhatjuk - a jól táncolható, a lüktető tangót mutatja be, ezzel együtt pedig inkább az őseredeti réteget, amiben több a kocsmai fülledtség és kevesebb az a bizonyos fájdalom. Az utóbbiban a Sexteto Mayor muzsikusai maguk is sokallják a rárakódott, mert beleértelmezett melodramatikus világfájdalmat. Ez a derűre hajló megközelítés a két bandoneón, két hegedű, zongora, bőgő összeállítású zenekar egész hangvételéből sugárzik. A hat, ma már inkább virgonc öregúrnak nevezhető zenész előadásában nincs semmi panaszosság, semmi mélabú, annál több improvizatív fantázia és kifinomult hangszerelés. És persze szenvedély meg virtuozitás minden mennyiségben.
*
Az utóbbiakból nincs hiány a francia Bratsch együttes játékában sem, ahogy erről tavaly nyáron személyesen is meggyőződhettünk a Szigeten. A zenekar első évei koncertezéssel teltek, Franciaország poszt-68-as köreiben már igencsak népszerű volt az az akkor még igazi újdonságot jelentő, főleg kelet-európai és balkáni motívumokból építkező zenei világ, amiben egyre otthonosabban mozogtak, mire 1988-ban megjelent az első lemezük. Gitár, buzuki, hegedű, harmonika, klarinét és bőgő szól a zenekarban, brácsa viszont - a nevükkel ellentétben - nincs. Hol az egyik, hol a másik hangszer kontrázik, hol szólóban, hol több szólamban énekelnek. Amikor játszani kezdtek, a "világzene" kifejezés még nem is létezett, most viszont már - mert ennyi idő után már kikristályosodik azönbizalom is - szívesen, habár távolról sem véres komolysággal nevezik pretradicionálisnak a zenéjüket, a jövőbeli zenetörténészek elképzelt perspektívájából tekintve magukra visszafelé. Az egymást követő albumok anyagából "igazságosan" válogató - ebben az esetben is közel két és fél órás - összeállításból kitűnik, hogy a Bratschnak igazából nem volt tétova, útkereső ifjúkora. A legelső dalok is ugyanolyan érettek, teltek, mint a későbbiek, csak a felhasznált motívumok köre bővül - sokszor annyira áttételes módon, hogy csak a hangulatvilág utal a forrásokra, maguk a dalok teljes egészükben saját szerzemények. Az évek múlása nem hagyott nyomot az együttes nyitottságán - egy-egy dalnak például az Ando Drom, illetve Juhász Miczura Mónika is közreműködője. Román szirba, macedón, a Kárpát-medencéből származó vagy orosz cigánydal, klezmer, örmény dallamok és odesszai kocsmamuzsika - mindez beoltva olykor némi Django Reinhart-féle szvinggel és görög motívumokkal is bőségesen. Parttalan, vad, táncos kavalkád.
Network/Fonó, 2003
