Lemez: Mingus él, Mingus élt, Mingus élni fog! (Mingus Big Band: Tonight at noon... Three or four sh

szerző
Vitéz Czabán György
publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mingus Big Band: Tonight at noon... Three or four shades of love

Az ötvenes-hatvanas években lett a dzsessz nagykorú, akkor vetette le a fehér frakkot, s jött ki a kaszinók és bárok negédes világából. Ebben a folyamatban - önnön fejlődése mellett - nagy szerepe volt a kor forradalmi hevületének és néhány zseninek: Ornette Colemannak, Thelonious Monknak, John Coltrane-nek és Charles Mingusnak. Utóbbiról elmondható, hogy elszánt szabadságharcos, kiváló bőgős, továbbá nagy hatású komponista és zenekarvezető volt 1979-ben bekövetkezett haláláig.

Hosszabb elemzés tudná csak kimutatni, hogy a nagy egyéniségek hatása miért olyan különböző. - Sokan próbáltak úgy fújni, mint a Coltrane; Ornette Colemannak az úgynevezett harmelodikus rendszerű kompozíciós technikája vált mintává; Monk utánozhatatlan, csak a tisztelői száma növekszik; Mingus szellemét viszont létező zenekarok viszik tovább. A tisztelgésnek ez a formája a Radics Béla emlékzenekar alkalmi feltűnéseitől eltekintve elég ritka dolog, s hogy esetünkben működik, annak az egyik oka minden bizonnyal az özvegy Sue Mingus lehet, aki nagy energiákat fordít e formációk menedzselésébe.

Az első ilyen képződmény - mindjárt a mester halála után - a Mingus Dinasty volt, melyben Mingus utolsó zenekara működött tovább, a bőgőnél Charlie Hadennel. A lendkerékeffektus továbbvitte a tanítványokat, aminek igen markáns dokumentuma az At The Bottom Line című, ´79-ben rögzített, lendületes album.

A nyolcvanas évek második felében már mint Big Band Charlie Mingus haladt tovább a projekt - David Murray, Jimmy Knepper, Clifford Jordan és Billy Hart játszott benne, majd 1991-ben megalakult a Mingus Big Band. Ez már eredeti formációnak tekinthető, amiben egyre kevesebb az egykori zenésztárs, inkább a fiatalabb generáció érdemes tagjai tűnnek ki. A zenekar azóta is létezik, rendszeresen föllép a New York-i Time Caféban, szívesen látott fellépője a komolyabb fesztiváloknak, számos lemezt publikált, és olyan szólisták fordultak meg benne, mint Gary Bartz, John Stubble-field, Chris Potter, Kenny Drew, Jr., Bobby Watson és John Hicks.

A Mingus Big Band névadója kompozícióit értelmezi, variálja tovább, nemritkán tematikus koncertek, illetve albumok formájában. Kitűnő példa erre a ´99-es Blues & Politics, mely az indulatos, ideologikusabb szerzeményeket tartalmazta, a ´96-os Live In Time koncertalbum, mely esszenciális keresztmetszetét adja Mingus zenei világának, vagy akár a ´95-ös Gunslinging Birds is, melyen erőteljes kollektív improvizációk dúsítják a részletesen kidolgozott darabokat.

A legújabb album címe Tonight at noon... Three or four shades of love - arra utalva, hogy ezúttal inkább az életmű melodikusabb, balladisztikus része vált hangsúlyossá. Az alcímben pedig ez áll: Mingus Big Band Introducing The Charles Mingus Orchestra. Ez utóbbi társaság négy kompozíció feldolgozásával véteti észre magát, amúgy meg frissen alakult, és fagottal, franciakürttel, basszusklarinéttal operál. S bizony kifejezetten izgalmas, amikor az Eclipse című téma exponálása után beindul a fagottszóló, és úgy szólal meg, ahogy még nem hallottam. A többi hat darabot a folyton megújuló, most tizennégy tagú, hagyományos felállású MBB játszotta föl. A két társaság közt van némi átfedés, és bár a hangzás a hangszereik különbözősége révén némileg eltér, annyira azért nem, hogy a lemez egységét megbontsa. A hangszerelések egyensúlyban tartják a zenei szövetet és az azokra ráültetett szólókat, melyeket nem kevésbé kiváló zenészek követnek el, mint Randy Brecker, Craig Handy, Seamus Blake, Frank Lacy, Alex Foster, Conrad Herwig, Boris Kozlov vagy Jeff Tain Watts. A minőség és a szellemiség méltó a mesterhez, a zene élő, dinamikus és sokszínű, mintha nem is választana el negyven év a dzsessz aranykorától. Mingus szálkásságához képest kissé le van kerekítve a hangzás, de ez alighanem jól szolgálja a lírai hangütést. Külön érdekesség, hogy az ír Elvis Costello szöveget írt az Invisible Ladyhez, amit meglehetősen invenciózusan el is énekel.

A Tonight at noon... érdekes adalék a Mingus-jelenséghez, de akit a dolog nem izgat föl mélyen, az hallgathatja úgy is, mint egy jól kivitelezett nagyzenekari albumot az évezred elejéről.

Vitéz Czabán György

Disques Dreyfus, 2002

szerző
Vitéz Czabán György
publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...