Steve Marker - Garbage

"Mindig olyan komolynak tűnünk"

Zene

Hét év szünet után új albumot jelentetett meg az amerikai-skót Garbage. Steve Marker gitáros coloradói otthonából hívta fel a Narancsot, és mesélt különlétről és egymásra találásról.

Magyar Narancs: Olvastam egy interjút veletek, ahol a dobosotok, Butch Vig úgy nyilatkozott, hogy a Not Your Kind Of People a felvételek szempontjából experimentálisabb jellegű munka lett, másrészt optimistább hangvételű, mint a korábbi albumaitok. Egyetértesz vele?


Steve Marker (képünk bal oldalán): Szerintem is kísérletezőbb lett, mint a többi. Igazából csak egy nekünk tetsző lemezt akartunk csinálni, különben semmi értelme nem lett volna az egésznek. Senkinek nem volt beleszólása a munkálatokba, mi magunk négyen dönthettünk mindenről. Nem volt megszabva, hogy ilyen vagy olyan hangzású legyen, vagy hogy olyan dalok legyenek rajta, amiket a kommersz rádiók játszanak, mint ahogy mi sem hallgatjuk a rádiót azért, hogy valami hasonló zenét alkossunk. És mi volt a másik? Ja igen, hogy optimista-e! Szerintem az, főleg, ha belegondolunk, hogy a Garbage utolsó egy-két lemeze nem sikerült túl vidámra. Most már egy kicsit idősebbek vagyunk, és rájöttünk, hogy nem feltétlenül kell nagyon-nagyon sikeresnek lennünk - persze nem mintha valaha is annyira sikeresek lettünk volna, mint most Lady Gaga. Amíg tartott ez a szünet, az volt az érdekes, hogy rengeteg levelet, üzenetet kaptunk a rajongóktól, még ennyi év kihagyás után is. Olyanokat írtak többen, hogy a zenénk segítette át őket az életük egy nagyon nehéz szakaszán, hogy szinte megmentették a dalaink az életüket. Amikor ilyeneket olvasunk, akkor egyrészt meghatódunk, másrészt örömmel tölt el minket, hogy segíthettünk valakinek. Szóval ebből jött a szokásosnál talán több optimizmus, és megpróbáltunk mindent beleadni.

MN: Ez alatt a hétéves szünet alatt mekkora volt a veszélye annak, hogy sohasem folytatjátok együtt?

SM: Szerintem mindenki úgy volt vele, hogy egyszer úgyis folytatjuk, de nem volt meg a garancia, hogy működik is majd a dolog. Amikor először bementünk a stúdióba a hosszú kihagyás után, simán előfordulhatott volna, hogy valakinél valami nem stimmel, és ha már egy ember nincs teljesen benne a dologban, akkor nincs Garbage sem. De szerencsére senki nem volt rossz hangulatban, senki nem szólt be bunkóságokat, pedig az ilyesmi könnyen előfordulhat egy olyan társaságban, amely szinte már családnak számít.

MN: Szóval, amikor bevonultatok a stúdióba, minden egyből működött, mintha ki sem maradt volna az a hét év?

SM: Valahogy így, elsőre klikkelt minden. Hoztunk egy szabályt, aminek az volt a lényege, hogy nem viszünk be régi demókat, régi dalkezdeményeket, semmi régi cucc nem jöhetett szóba. Csak olyan dologba foghattunk, amit ott helyben írtunk meg. Aztán csak úgy nekiálltunk játszani, és minden működött az első pillanattól kezdve. Az a kémiai kölcsönhatás, ami annyi ideig összetartott minket, még mindig megvolt.

MN: A Blood For Poppies volt az első dal, amit hallani lehetett, és noha elvileg az album optimistább hangvételű, ez azért mégiscsak egy elég komoly dal, ráadásul a szokásotoktól eltérően politizáltok is benne.

SM: Igen, tényleg komoly szám, de túl sokat nem tudok mondani róla, mert nem én írtam a szövegét, hanem Shirley Manson, szóval nem mondhatom neked azt, hogy ez meg az mit jelent benne. Egy katona perspektívájából íródott, az ő érzéseit mutatja be a háborúval kapcsolatban. Van benne némi utalás Afganisztánra, meg arra, hogy odamennek ezek a katonák, az sem tudják, hol vannak, mit keresnek ott, és hogy semmi garancia nincs arra, hogy épségben hazatérnek. Shirley valami ilyesmit akart bemutatni a dalon keresztül, kicsit álomszerű jelleggel.

MN: Az egyik legérdekesebb számcím, illetve szöveg a lemezen az I Hate Love-é.

SM: Nem mondanám, hogy vicces a szövege, de azért van benne humor. Igazából csomó más dalunkban is vannak humoros gondolatok, utalások, amiket az emberek nem vesznek észre, mert mindig olyan komolynak tűnünk. Az I Hate Love a fájdalomról szól, és ennek a dalnak van az egyik legérzelmesebb és legmeghatóbb szövege a lemezen. Miközben felnövünk vagy idősödünk, mindannyian átélünk egy olyan élményt, amikor lemondanak rólunk vagy visszautasítanak minket. Ez egy univerzális élmény, valószínűleg mindenkinek megvan. A dal arról szól, hogy a szerelem nagyszerű dolog, de vannak olyan fázisok, amikor az ember gyűlöli.

MN: Nem tudom, emlékszel-e az eddigi egyetlen magyarországi koncertetekre: 2005-ben jártatok nálunk, és mintha kicsit csalódottnak tűntetek volna, hogy olyan kevés néző jött el.

SM: Emlékszem, igen, valamilyen park közepén játszottunk, és szabadtéri koncert volt. Nem hinném, hogy csalódottak lettünk volna, mert hát ilyesmi simán előfordul egy olyan helyen, ahol korábban még nem játszottál. Remélhetőleg, ha egyszer majd visszatérünk hozzátok, több néző jön el.

MN: Azt megelőzően azt gondoltam, hogy a dalaitok élőben sokkal nyersebbek, rockosabbak, és abszolút kellemes meglepetés volt, hogy sikerült a lemezhangzást élőben reprodukálnotok.

SM: Nagyon örülök, hogy ezt mondod, mert el nem hiszed, mekkora energiát fektetünk abba, hogy visszaadjuk a lemezhangzást a koncerteken. Egy-egy stúdiófelvételünkön rengeteg hang és sáv található, és emiatt nem könnyű mindezt élőben is prezentálni. Ezt négy, illetve öt ember nem tudja megoldani, legalább húsz zenésznek kéne lennie a színpadon, úgyhogy segítségül hívjuk a technikát, de még így is minden ott helyben van összerakva. Sokat kínlódunk ezzel, mindig elromlik valami, aztán komoly kihívás elé állít minket, és hát ez adja meg az élő koncert varázsát. A Not Your Kind Of People-lel is így szeretnénk turnézni.

MN: Shirley belekóstolt a színészkedésbe a Terminátor - Sarah Connor krónikái sorozatban, Butch producerkedett többek között a Foo Fighters és a Green Day lemezein, de rólad kevesebbet lehetett hallani az utóbbi időben. Mivel foglalatoskodtál, amíg a Garbage ilyen hosszú szünetet tartott?

SM: Hát igen, kicsit eltűntem a reflektorfényből, de a zenétől nem távolodtam el, megmaradtam a komponálás mellett. Három éven keresztül zenét szereztem, amit nyilvános helyeken használtak fel Washington DC-ben. Van egy nagy cég, igazából gyógyszergyártással foglalkozik, és ők kértek meg arra, hogy komponáljak nekik ambient zenét, amiket különböző nyilvános helyeken játszottak le. A Times Square-en is felhasználták New Yorkban. Nagyon érdekes kísérlet ez, aminek az a lényege, hogy ha állsz valahol egy helyben, akkor egy bizonyos fajta zene szól, de ahogy elindulsz valamerre, a zene a te haladásoddal változik. Évekig foglalkoztam ezzel, és emellett persze többet voltam a családommal.

MN: Ha már itt tartunk: a lányod hogy került fel az új Garbage-albumra?

SM: A címadó számban volt egy rész, ahova az utolsó refrénbe ilyen stadionos, világmegváltó kórust szerettünk volna, csak nem tudtuk, hogyan hozzuk össze. Aztán kitaláltuk, hogy énekeljék gyerekek, és mivel Butch lánya és az enyém egykorúak, bevittük őket a stúdióba, felénekelték a refrént, mi meg sokszorosítottuk a hangjukat, és ettől úgy tűnik, mintha rengetegen énekelnének, és így pont olyan lett, mint amilyennek szerettük volna. Ráadásul jó olcsón megúsztuk!

A Garbage új lemezéről kritikánk itt olvasható!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.