mi a kotta?

Nem a méret a lényeg

  • mi a kotta
  • 2018. június 3.

Zene

„A bemutatónak elképesztő hatása volt” – emlékezett vissza 2. zongoraversenyének 1913-as ősbemutatójára Szergej Prokofjev. A Szentpétervárhoz oly közeli Pavlovszkban megejtett premierről, melyen maga a 22 esztendős zeneszerző játszotta a versenymű szólóját, egy fővárosi lap is hosszabb beszámolót közölt, jó előre igazolva az „elképesztő” jelző használatát: „Zongorához ült, s úgy látszott, hogy vagy a billentyűzet leporolásával van elfoglalva, vagy pedig vaktában verdesi a billentyűket, kemény, száraz billentéssel. A közönség nem tudta mire vélni a dolgot. Méltatlankodó zúgolódás hallatszott. Egy házaspár felugrott, s a kijárathoz rohant: »Az ilyen muzsika megbolondítja az embert!« A terem kezdett kiürülni. A fiatal művész versenyművét a rézfúvók könyörtelenül fülsértő együttesével fejezte be. A hallgatóság meg volt botránkozva. A többség pisszegett. Prokofjev gúnyosan meghajtotta magát, újból a zongorához ült, és ráadást játszott. A modern szellemű kritikusok ellenben valósággal úsztak a gyönyörűségben. »Ragyogó! Zseniális! – kiáltották. – Micsoda temperamentum! Micsoda eredetiség!«”

A 2. zongoraversenynek utóbb is igencsak kijutott még a jóból, hiszen a g-moll koncert az orosz történelem korabeli felfordulásai közepette szőrén-szálán, vagy helyesebben tokkal-vonóval elveszett. 1923-ban aztán Prokofjev emlékezetből rekonstruálta e művét, melyet ma már a zongoraverseny-irodalom klasszikus és egyúttal kitüntetetten nehéz darabja gyanánt szokás tisztelni. Így fogjuk tisztelni szerda este is, amikor a Concerto Budapest orosz programján a fiatal francia zongorista, Lucas Debargue (képünkön) vállalkozik majd a billentyűk leporolására, Keller András karmesteri irányítását követve (Nemzeti Hangversenyterem, május 9., fél nyolc).

Egy Sosztakovics-mű, az V. szimfónia is felhangzik majd ezen a koncerten, míg az orosz zeneszerző IX.-je most szombaton este, a Szentpétervári Orosz Kamarazenekar és a zongorista Lilya Zilberstein hangversenyét fogja megnyitni (Nemzeti Hangversenyterem, május 5., fél nyolc). Ez a programindító szerep is jelzi, hogy Sosztakovics életében és életművében a mások számára oly meghatározó, sőt félelmes IX. szimfónia nem bírt különleges jelentőséggel: 1945-ben szinte botrányosan könnyeddé formálta a szovjet IX.-et. Tudjuk, Gustav Mahler például éppen ellenkezőleg volt ezzel: ő mint szimfonikus minden túlzás nélkül babonásan félt ettől a sorszámtól. Tőle az egész estét betöltő II. (Feltámadás) szimfónia vár majd ránk jövő pénteken, s aztán még kétszer az aktuális ajánlónk határán immár túleső hétvégén: Fischer Ivánnal és a szintén hatalmas Bruckner 8. szimfóniát alig pár napja fényesen teljesítő Budapesti Fesztiválzenekarral (Nemzeti Hangversenyterem, május 11., háromnegyed nyolc).

A Nemzeti Filharmonikusok pedig a grandiózussá növekvő szimfóniák első nagy mintáját, Beethoven Eroicáját készülnek előadni (Zeneakadémia, május 6., fél nyolc). A karmester a zenekar és a hazai közönség körében egyaránt közszeretetnek örvendő Kobajasi Kenicsiro lesz, míg a koncerten felhangzó másik beethoveni Esz-dúr-remek, az 5. zongoraverseny szólóját az édesanyja révén ugyancsak erős magyar kötődésű Kaneko Miyuji fogja elibénk porolni.

Figyelmébe ajánljuk