Õk is, mi is (B. B. King and Eric Clapton: Riding With The King)

  • - greff -
  • 2000. június 22.

Zene

Ennek az együttműködésnek egyszer össze kellett jönnie: Eric Clapton pályafutása során sosem mulasztotta el King nevét hősei, egy közösen tető alá hozandó korongot pedig leghőbb vágyai között emlegetni, amint B. B. King sem rejtette véka alá Clapton iránt érzett szimpátiáját. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy e két jeles muzsikus már 1967-ben, egy manhattani klub színpadán sort kerített némi közös jamelésre, kifejezetten érthetetlennek tűnhet, hogy ilyen sokáig húzták-halasztották a közös hanganyag rögzítését - amire egyébként King három évvel ezelőtti albumának (Deuces Wild) felvételei során esküdtek fel az akkor még csak egyetlen nótában vendégeskedő Claptonnal.

A lényeg az, hogy végre-valahára megtörtént a dolog. Ennek élményéről hőseink nem csekély pátosszal mesélnek úton-útfélen, miként a lemezhez készült fotókon is rendre megkísérli túlvigyorogni egymást e két tisztes úriember. A Riding With The King lemez persze nem ettől jó buli. Sokkal inkább attól, hogy a képek és a nyilatkozatok által sugallt hangulat, az egymás társaságának s főleg a közös játéknak az élvezete árad magukból a dalokból is: egyszóval korrekt kis örömzenélést kapunk. A számok főként King-szerzemények, csupa-csupa, a Mississippi jótékony közelségében fogant, több évtizedes bluessláger, de akadnak nemkülönben emlékezetes adaptációk is. Lassú és tempósabb tételek kábé azonos arányban, "fílinggel", szívvel egy percig sem fukarkodva, úgyhogy egészen az utolsó akkordok lecsengéséig élvezetes a dolog - kellemesen felfrissül tőle a szoba fülledt, nyári levegője.

Egyébént a dalok szerzőiségétől eltekintve, ez a projekt valóban vérbeli közös produkció: elosztották szépen egymás között a gitárszólamokat éppúgy, mint a vokális részeket, amolyan "egyszer te jössz, aztán meg én" alapon. King bluesgitárjához szerintem kimondottan jól passzol Clapton Stratocastere, számomra a húrok terén egyenrangú partnereknek tűnnek; az pedig, hogy az énekhangok viszonylatában az amúgy meglehetősen jó formát hozó Clapton, igyekezzék bármennyire is, elmarad B. B. szívmelengető dallamaitól, meglepetést éppúgy nem okoz, mint problémát: ez a lemez nem holmi versengésről szól.

Inkább egy szerencsés egymásra találásról, no meg a kölcsönösségről: hogy ők is élvezik, s mi is élvezzük.

- greff -

Reprise/Warner 2000

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.