Charlie Haden bőgős, zeneszerző és zenekarvezető 1936-ban született az Iowa állambéli Shenandonban. 1958-ban tűnt föl a klaszszikus Ornette Coleman Quartet tagjaként - mellyel több halhatatlan albumot vett fel -, aztán Keith Jarrett korai együtteseit szolgálta, dolgozott Jan Garbarekkel és sorolhatnám még. Az első pillanattól mérce a pali, ha egy albumon látható a neve, azzal nem lehet nagy baj. Szerzőként is jegyez pár helyes dalt, de nem ezért szeretjük.
Zenekarvezetőként az Old And New Dreams formáció volt az első maradandó dobása a hetvenes években, aztán a Quartet West következett, amivel egészen finom, mondhatni érzéki felvételeket készített. De ami igazán izgalmas, az a jobbára tizenkét tagú Liberation Music Orchestra - a továbbiakban LMO. Annak már az első nekibuzdulása frenetikus volt 1969-ben. Zenészei a korszak legjobbjaiból kerültek ki - a nagy létszámra való tekintettel azonban most csak Gato Barbierit említjük, aki akkortájt futotta a legjobb formáját tenorszaxofonon. Ugye, éppen dühöngött a vietnami háború, és hőseink gyárilag balosak voltak, így a spanyol polgárháború dalainak feldolgozásai keveredtek a free dzsessz gyümölcseivel, miközben Che Guevara szelleme lebegett felettük.
A második felhorgadás - mert egy big bandet nehéz folyamatosan üzemeltetni - az 1982-es The Ballad Of The Fallen című album volt: egy hibátlan, érett műalkotás. Ekkorra már kiforrott az LMO egyedi hangzása, amit kiváló szólistákkal, varázslatos arányokkal és tűpontos hangszereléssel írhatunk körül. 1989-ben Montreal Tapes címmel egy koncertfelvételt adtak ki, majd a Dream Keeper jött Branford Marsalisszal és az oaklandi ifjúsági kórussal. Nem vagyunk hívei a névsorolvasásnak, de megemlítenénk néhány tagot, aki az évek során megjárta az LMO-t: Don Cherry, Mike Mantler, Roswell Rudd, Gary Valente, Dewey Redman, Joe Lovano, Ray Anderson, Paul Motian.
A történet ez idáig utolsó fejezete a Not In Our Name című friss album. Ezen Carla Bley zongorázik, s szokás szerint ő is hangszerelte, vezényelte, úgyhogy nyithatnánk egy csatolt fájlt, melyben a kortárs dzsessz legfontosabb női szereplőjéről és munkásságának Charlie Hadennel közös részhalmazairól értekeznénk. Elég annyi, hogy számos zenei, személyi és ideológiai átfedés van kettőjük életművében.
A lemez a címadó Haden-kompozícióval indul, rögtön elhatárolódva a Bush-adminisztrációtól. (További szerzők: Pat Metheny, Bill Frisell, Dvorák, Samuel Barber.) A legizgalmasabb darab az America The Beautiful című bő negyedórás egyveleg, ami a Fank Sinatra által is énekelt patrióta slágertől jut el az Ornette Coleman-féle Skies Of America káoszáig. Az LMO zenészei zömmel kicserélődtek időközben, de ez nem megy a minőség rovására. Említésre méltó Michael Rodriguez trombitás, Curtis Fowlkes harsonás és Chris Cheek tenorszaxofonos, akik igen szépen töltik ki az elegánsan szellős hangszereléseket. A hangzás pompás, a zene emelkedett, még ha kevésbé is invenciózus a korábbiaknál. Biztos jelölt "az év lemeze" címre big band kategóriában.
Én meg várom a folytatást.
Universal Music, 2005
