Lemez

Rózsát terem

The Invisible: Patience

  • - minek -
  • 2016. július 23.

Zene

A dél-londoni The Invisible triót remek és ihletett zenészek harmonikusan együttműködő kollektívájaként ismerte meg a világ: amellett, hogy számtalan neves zenészkollégájuk albumán muzsikáltak már (Dave Okumu énekes-gitáros emellett még keresett producer is), időről időre elkészítik saját soros albumaikat, most éppen a harmadikat.

Míg az előző, 2012-es Rispah-t Okumu édesanyjának halála ihlette, az új lemez éppen a zenekarvezető szerencsés megmenekülése nyomán született: egy lagosi koncerten a színpadon rázta meg az áram, s Tom Herbert basszusgitáros a kezéből tépte ki a zárlatos gitárt. A halálközeli élmény nyújtotta ihlet sokkal inkább pozitív, életörömtől teli, ám rendhagyóan tálalt dalok sorát csalogatta elő belőlük: olyan tapasztalatokról zenélnek, melyek megéléséhez elkél némi türelem. Zenéjük, az evidens dzsessz- és rockhatások, és a hangulatokat szinte elmosó pszichedélia mellett mindig is jelentős arányban táplálkozott a fekete zenei gyökerekből – a funk, soul és gospel mellett az afrobeat volt egyik ihletőjük. No meg a lemezeikben jó ízléssel, visszafogottan adagolt elektronika: a Patience-ön ez utóbbi tekintetben is akad segítőjük Sam Shepherd (Floating Points) személyében; részben általa lett olyan finoman lüktető az album több része is – persze a briliáns ritmus­szekció (Herbert mellett Leo Taylor dobos) játékára építve.

Okumu egyszerre sok-sok regiszteren játszó, hol egy soullegendát, hol nem e világi, androgün hírnököt idéző hangja is elengedhetetlen ahhoz, hogy a dalok igazán élni kezdjenek. Ráadásul már a nyitószámban (So Well) feltűnik a barát és alkotótárs Jessie Ware, a London-soul talán első számú dívája: Okumuval előadott duettjük tökéletes, érdekes módon a nyolcvanas éveket is felidéző popszám. Esetükben nem kell félni ettől a címkétől: a papíron kissé széttartónak tűnő zenei elemek oly magabiztosan forrnak össze, a wah-wah gitár, a szándékoltan retró billentyűs tónus, az afrikai ütős hangszerek, a kozmikus diszkóból importált szintihangok, az egyszerre koszos és agyas funkys lüktetés eredője minőségi popzene, amely ráadásul ingerli is a talpakat. És persze erős dalok sora, további vendégekkel: a Differentben Rosie Lowe énekel, míg a Love Me Againben egy újabb barát és alkotótárs, Anna Calvi szolgáltatja a háttérvokált. Az Invisible áramvonalas, izgalmas, komplex és organikus, soulos/funkos popzenét csinál – igencsak ihletett, eredeti módon.

Ninja Tune/Neon Music, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.