Színház: A nemzetközi színház fokozódik (Virágot Algernonnak és Kleinman és a halál az IBS-ben)

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1999/11. (03. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

és Kleinman és a halál az IBS-ben

Virágot Algernonnak

A Nemzeti Színház körüli események még sok viccelõdésre adnak majd okot, de legyünk igazságosak, Nemzetközi Színházunk már rég van, csak arról nem beszélnek annyit a Déli krónikában: a zengzetes nevû International Buda Stage évek óta él és alkot. Felújították egy fizetõs fõiskola nagyelõadóját, amitõl az olyan otthonos lett, mint egy hatcsillagos szálloda foyer-ja, és legalább annyira alkalmas színielõadások prezentálására is. Vannak itt persze filmek meg Holló Színház meg egy Élet kapufája, ami állítólag jó, szóval errõl majd máskor, mindenesetre a jelenleg itt futó három elõadásból kettõt láttam, és úgy tûnik, ez elég ahhoz, hogy tanulsággal szolgáljon. Ha valaki azt hiszi, hogy befogadó színházat egyszerû mûködtetni, mert csak be kell hozzá fogadni azt, aki jön, az téved. Ez kevés.

És rögtön egy másik tanulság, amit a Virágot Algernonnak címû elõadásnak köszönhetünk, de valójában a Kleinman és a halálból is leszûrhetnénk. Arról van szó, hogy jó színészek is lehetnek rosszak. Az IBS bizonyítja azt a tételt, ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló, hogy a színész soha nincs biztonságban. Bármilyen tehetséges vagy tapasztalt, mindig újra lehet pocsék. Kálloy Molnár Péter rendezése nagyszerûen illusztrálja, hogy színészek, szöveg, megvilágított tér és nézõk együttese még nem színház. Elképzelés kell, vízió, közös akarat vagy valaki, aki juttat az övébõl a többieknek (rendezõ, egyszerûbben). Mindegy, hogy a társulat izzadja-e ki magából, amit elõad, vagy egy zsarnok természetû bábjátékos csinálja beléjük, de ha semmi sincs az elhangzó mondatok mögött, az feltûnik. Még csak nem is vergõdõ (saját rosszaságuk tudatában lévõ) színészeket láthatunk, hanem unalmas és unatkozó iparosokat, akik a lehetõ legrövidebb idõn belül igyekeznek abszolválni a rájuk kirótt feladatot. Szemmel láthatólag abban bíznak, hogy ha százszor sikerült valami (Sinkónak törõdött értelmiségit, Molnár Piroskának nagyszájú asszonyságot, Kálloynak egy kis fejlõdési rendellenességet játszani), akkor az most is fog.

A Virágot Algernonnak szereplõi minden meggyõzõdés nélkül ténferegnek a szedett-vedett, véletlenszerû és csúf díszletek között. Érthetõ szemérembõl nem is használják a színpad közepét, felváltva álldogálnak a két szélén. Amikor intellektuális kételyt, magasrendû erkölcsi bizonytalanságot akarnak kifejezni, kezükbe temetik arcukat, néha pedig nagyot kiáltanak, amitõl nyakukon kidagad egy ér, és valószínûleg azt remélik, hogy akad majd nézõ, aki ebbõl arra következtet, éppen átéltek valamit. Átélést játszanak.

A színészek szájából kipotyogó szavak szerencsére nem keltenek különösebb feltûnést, de a második felvonásban vészesen elszaporodó lapos kulcsmondatok azt jelzik, hogy a hiányzó munkatársak listájára egy dramaturg is felkívánkozik. Legjobban persze a türelmesen üldögélõ nézõket sajnálom (jellemzõ, mennyit ér egy-két jó név: telt házzal játsszák a darabot), de azért a színészeket is. És a rendezõt, Kálloy Molnár Pétert, aki ennél többre hivatott színész.

Magyar Attila szintén jó színész, és szintén nem rendezõ: õ állította színre Woody Allen egyfelvonásosát, amibõl készült már magyar tévéfilm (abban Garas Dezsõ játszotta Woodyt) meg rendes mozifilm (abban Woody játszotta Woodyt). Valószínûleg ugyanaz vezette, mint pálya- és sorstársát, Kálloy Molnárt. Keresett valamit, ami nagyon passzol a karakteréhez, színpadi egyéniségéhez, aztán igyekezett társakat toborozni, akik jutalomjátékához asszisztálnának. Magyar hozza is a formáját; az elmúlt néhány évadban - például patikusként - bebizonyította, hogy el tudná játszani ezt a kleinmant is. Van néhány jó poénja, van sok feladott labda és biztos helyzet, amihez nemcsak az õ korábbi alakítása, hanem Woody arca és Kern András hangja is biztos kapaszkodót nyújt. Szóval, lehet nevetni.

Az azonban mégiscsak elgondolkodtató, hogy színésztársai miért vállalták ezt az IBS-beli, nem hivatalos kalandot. Szemmel láthatólag nincs szó arról, hogy itt végre le akarnák vetni a kõszínházak szigorú reguláit, hogy ki szeretnék próbálni, mit tudnak igazán. Nem akarnak kísérletezni, nem akarnak beleadni apait-anyait, nincsenek vad (vagy legalább félvad, esetleg szelíd) ötleteik. A nehezen induló játék lassacskán életre kap ugyan, de ideális esetben egy színész többet igyekszik nyújtani annál, mint ami már néhányszor biztosan sikerült, és nem korábbi sikerei legkisebb közös osztóját célozza meg. Mintha egy rendezõjétõl rég magára hagyott elõadást látnánk: amikor a fõnök nem figyel, nem ellenõriz többé, a színészek becsempészik a maguk kis poénjait, ellustulnak, a koncepció lazul, az egyéni primadonnáskodások és rögtönzések szaporodnak. A színpadon egymás poénjain röhögnek, a nézõ feledésbe merül.

Megint a rendezõ hiányzik. Hogy ötletei legyenek meg bátorsága, például a szereposztás körül. Nincs unalmasabb annál, mint amikor egy szép nõ feladata csupán az, hogy szép nõt játsszon. És nincs unalmasabb annál, mint amikor színészek, színházi emberek nem akarnak elég nagyot. Meg nincs szomorúbb annál, mint ha ezek a színházi emberek találnak egy helyet, ahol végre bármit csinálhatnának, mert nem szól rájuk senki, erre fogják magukat, és pont ugyanazt csinálják, amit addig.

Deutsch Andor

Woody Allen: Kleinman és a halál; szereplõk: Magyar Attila, Urmai Gábor, Hajdu István, Mészáros Máté, Kéri Kitty, Szakács Tibor, Stein Ferenc; jelmez: Kovalcsik Anikó; rendezte: Magyar Attila

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak; szereplõk: Sinkó László, Molnár Piroska, Kiss Eszter, Gesztesi Károly, Kálloy Molnár Péter, Cs. Németh Lajos, Lévay Viktória; zene: Gerendás Péter; színpadra alkalmazta: Ozsda Erika; jelmez: Asztalos Adrien; díszlet: Kálloy Molnár Péter; rendezte: Kálloy Molnár Péter

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1999/11. (03. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...