Tíz év - David Bowie új lemeze

Zene

Az, hogy két hónappal ezelőtt, a 66. születésnapján, tízévnyi hallgatást követően David Bowie új lemezt harangozott be, természetesen már önmagában óriási szenzáció volt, de még ennél is megdöbbentőbb, hogy az internet és a közösségi média korában mindez a hivatalos bejelentésig titokban maradhatott. 1980-ban egészen a premierig könnyű volt elhallgatni, hogy Darth Vader Luke Skywalker apja, 2013-ban viszont valószínűleg teljes vagyonelkobzással kellett fenyegetni az összes közreműködőt, hogy ne járjon el a szájuk. Azért érdemes lett volna megnézni a régi zenésztársak, Gail Ann Dorsey, Earl Slick, Sterling Campbell, na és persze a már a Space Oddityt is gondozó Tony Visconti arcát, amikor megcsörrent a telefonjuk a titokban mindig is remélt hívással...


A Heroes fotóját javarészt kitakaró borító és az első kislemez, a Where Are We Now szövegében felbukkanó földrajzi nevek azt vetítették előre, hogy az új album Bowie berlini korszakára reflektál majd masszívan, de erről valójában szó sincs. A Next Day sokkal inkább a 2003-as Reality hangzásvilágából indul ki, és tényleg olyan, mintha el sem telt volna tíz év, s ez csak úgymond a Reality utáni következő nap volna. Az albumot nyitó, címadó szám a Reality címadójának csapkodását idézi meg finomabb verzióban, de arról a lemezről visszaköszön még a New Killer Star (a "Sandals from Hungary" sort tartalmazó How Does Your Grass Grow billentyűfutamában) és a Looking For Water is. Utóbbi a The Stars (Are Out Tonight)-ban, mely a celeblétről énekel, és amelyben a Brigitte, Jack, Kate és Brad keresztnevek mellé nyugodtan oda lehet gondolni a családneveket is. A szaxofonközpontú Dirty Boys viszont egészen újszerű - ebben Bowie tőle szokatlan stílusban énekel, s ez a dal akár a Twin Peaks mozifilm (amiben ő is játszott) soundtrackjére is felférne. Ami a szövegeket illeti, Visconti hangsúlyozta, hogy egyik sem személyes indíttatású - ez világosan hallatszik például a fiatal depressziós lány szerelmi bánatát megéneklő Love Is Lostban, vagy az iskolai lövöldözések témáját is érintő Valentine's Dayben. A celebek mellett pedig ott vannak az igazi popkulturális utalások is: a klasszikus ősriffet villantó (You Will) Set The World On Fire-ben Bowie például olyan zenekarokat-előadókat jelöl meg konkrétan és kevésbé direkten, mint a Gaslight Anthem, Bob Dylan, a Placebo és Joan Baez.

A Next Day kizárólag ömlengő kritikákat kapott, az Independent újságírója pedig egyenesen minden idők legnagyobb comebackjének titulálta Bowie visszatérését. A legzseniálisabb benne az, hogy nem merül el a régmúltban, és noha amit hallunk, nem egy Ziggy Stardust, Aladdin Sane vagy "Heroes", többszöri hallgatás után rájöhetünk, hogy ilyen színvonalú lemezt ennyi idősen csakis olyan ember tud csinálni, aki annak idején megalkotta az említett klasszikusokat. Persze simán megtehette volna, hogy kussol tovább, hiszen a legendája már jó régóta életben tartja őt zenei életjelek nélkül is, de inkább megint újradefiniálta magát, nosztalgiázás és zavaróbb önismétlés nélkül: s így David Bowie továbbra is az orránál fogva vezetheti a világot.

Sony, 2013


Figyelmébe ajánljuk