, hiszen a zenekar feloszlása után úgy tűnt, hogy a tagok ebben az életben már nem nagyon fognak szóba állni egymással, ráadásul a csapat eredeti dobosa, Ken Owen súlyos agyvérzést kapott, és a betegségből a mai napig nem épült fel teljesen. Az egyik legnagyobb hatású death metal zenekar végül 2008-ban állt össze először egy turné erejéig, majdnem a klasszikusnak nevezett felállásában: Jeff Walker basszusgitáros-énekes, Mike Amott és Bill Steer gitárosok is ott voltak, mindössze a dobolni képtelen Owen helyére került kisegítő tag. Walker a Narancsnak adott interjúja során ("Felfogható búcsúturnénak", 2008. szeptember 4.) még elzárkózott a lemezkészítéstől, azóta viszont meggondolhatta magát, és a turnék után távozó Amott nélkül, Bill Steerrel kettesben maradva is érzett magában elég erőt, hogy nekifusson a kihívásnak.
A léc mindenesetre nagyon magasra volt helyezve, hiszen a Carcass már a korai idők eszeveszett grindcore-csépeléseivel is maradandót alkotott, a Necroticism vagy még inkább a Heartwork letisztult, már-már slágeresnek is nevezhető, ugyanakkor mégis kellően goromba világa pedig egyenesen műfajteremtővé vált. A Surgical Steel kicsit olyasmi, mintha a Heartwork némiképp lazábbra vett folytatása lenne - és ha csak kevéssel is, de nyilvánvalóan alulmarad a 93-as mesterművel való, egyébként teljesen igazságtalan összehasonlításban. A Heartwork ugyanis pont annyira egyszeri és megismételhetetlen, mint a Dissection Storm Of The Lights Bane-je, és ahogy a svédek sem akarták újraírni azt a szintén hosszú kihagyás után készült Reinkaoson, úgy a Surgical Steel sem akar pont olyan lenni, mint az egykori főmű. Carcass-lemeznek viszont tökéletes, hiszen Bill Steer kezében most is ott vannak a klasszikus heavy metalt eredetien adaptáló riffek, Jeff Walker ugyanúgy összeszorított szájjal köpködi a szavakat, és Dan Wilding is tiszteletben tartja Ken Owen örökségét. A lemez ugyan kissé hosszú, de csak épp annyira, hogy hetek múlva is érdekfeszítő legyen; a legjobb dal a The Granulating Dark Satanic Mills (ez egyben a legmetálabb számcím is), a legjobb riff viszont nem ebben, hanem a Mount Of Executionben van, aki pedig az igavonó középtempó helyett inkább a kapkodós loholást szereti, annak a Thrasher's Abattoir és a Captive Bolt Pistol lesz a barátja.
Nuclear Blast, 2013
