Magyar Péter és a parlamenti ellenzék

Dermedt figyelem

Belpol

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?

A parlamenti ellenzék a Momentum 2017-es megjelenése óta először szembesül azzal, hogy egy új formáció felülírja az addigi viszonyokat. A mostani helyzet persze egészen más, hiszen a NER-ből kiugrott, évekig a Fidesz krémje körül mozgó Magyar nemcsak a – maradék – médiafigyelmet vonta el az ellenzékről, de az utcára vitt tömeg nagysága és a felmérések is világossá tették mindenki számára a gyors felívelést.

Százalékok

A Medián április végi felmérése szerint két hónappal februári megjelenése után Magyar Péter a biztos szavazók körében már 25 százalékon áll pártjával, amivel nemcsak az ellenzék legtámogatottabb pártja lett, de 2018 óta először lépte át ezen a térfélen egy párt a 20 százalékos küszöböt. A május 5-i tízezres demonstráció a régóta fideszesnek tartott Debrecenben pedig azt jelzi, hogy Magyar Péternek rövid távon nem kell visszaeséssel számolnia.

A Medián szerint a Fidesz ugyanennél a mutatónál a maga 45 százalékával mélyponton van – de ebből nem érdemes nagy ívű következtetéseket levonni, mert a NER megszületése óta a Fidesz támogatottsága a ciklusok közepén mindig leesik, hogy aztán az országgyűlési választásokra visszaemelkedjen.

A Fidesznek ráadásul van miből veszítenie, míg a parlamenti ellenzék pártjai, beleértve a DK-t is, nemigen engedhetik meg maguknak a táboruk zsugorodását. A 2010 óta menetrendszerű országgyűlési bukások mellett az EP-választások és az önkormányzati választások (főleg a legutóbbi) táplálhatták a reményt, hogy polgármestereik, helyi képviselőik és EP-mandátumaik révén, ha csekély súllyal is, de továbbra is jelen lehetnek a politikában.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.

 

Letakarított pálya

A Tisza család kultuszának ápolása „nemzetpolitikai” feladat. Az egykori családi fészek, a geszti kastély nagyszabású felújítása egyre csúszik, és egyre többe kerül. A projektet a mutyigyanús közbeszerzések övezik. Legutóbb felbukkant az Állami Számvevőszék elnökének egykori cége is.