Balatoni nyaralás: van olyan település, ahol harmadával drágultak a szállásárak

  • narancs.hu
  • 2024. április 23.

Gazdaság

A leginkább az apartmanok ára emelkedett a tó körüli településeken.  

Tavalyhoz képest átlagosan 10 százalékkal emelkedtek a szállásárak a Balatonnál – derül ki a Pénzcentrum összesítéséből.

A lap a Szallas.hu válasza alapján azt írja, 2024-ben az április 17-ig megtett nyári előfoglalások alapján a bruttó szobaárbevételből és a vendégéjszakákból számítva az átlagos foglalási ár fejenként egy főre idén 12 429 Ft, amely tavalyhoz képest – ugyanezt az időszakot vizsgálva – közel 10 százalékos növekedést jelent. 

A legnagyobb áremelkedés Balatonalmádiban ment végbe, ahol tavaly átlagosan 11 198 Ft/fő/éjszaka áron foglaltak az év elejétől április közepéig, ez 2024-re 14 421 forintra emelkedett, ami 28,78 százalékos drágulást jelent, vagyis közel harmadával emelkedtek a szállásárak.

Almádi után a drágulási sorrendben a második helyen Balatonfüred áll 17,31 százalékos emelkedéssel, a harmadik pedig Keszthely, ahol 15,48 százalékkal kerültek többe az előfoglalt szállások, mint tavaly a vizsgált időszakban. Összességében a 10 legkedveltebb balatoni üdülőtelepülésen 9,68 százalékkal emelkedtek a szállásárak.

A szállásfoglaló oldal hozzátette, egy-egy település átlagárait is befolyásolja, hogy a szálláskínálatban milyen arányban vannak a különböző szállástípusok (hotel, apartman stb.) és kategóriák (pl. 4-5 csillagos hotelek), és mit választanak a vendégek, emellett hangsúlyozták, hogy ez egy pillanatnyi állás. Ez azt jelenti, hogy a bentlévő foglalásokból számoltak, ezek esetében jelenleg az apartmanokat foglalták többen, tehát összességében most alacsonyabb árat látunk ahhoz képest, amit majd a szezonhoz közeledve és a szezon alatt látunk, amikor már a hoteleket is nagyobb arányban foglalják a vendégek, hiszen elfogytak az olcsóbb helyek.

Szállástípusonként a legnagyobb mértékben az apartmanok ára emelkedett (11,31 százalékkal, 9 503 Ft/fő/éjről 10 578 Ft/fő/éjre), míg a hotelek és a panziók esetében 7 százalék alatti az áremelkedés mértéke.

A portál szerint az eddigi balatoni nyári foglalások zöme egyelőre júliusra és augusztusra szól, a június iránt egyelőre kisebb a kereslet, de általánosnak mondható, hogy a júliusi és augusztusi dátumokat foglalják előre a nyári hónapok közül nagyobb mértékben, és idén erős trendnek látszik a last minute foglalás, ezzel magyarázható, hogy egyébként az előző évekhez hasonlóan a júniusi dátumok iránt még nem indult meg a kiugró kereslet. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.