Visszhang: koncert

Depeche Mode

Visszhang

Még Szoboszlai Dominik góljáról is lemaradtam annak érdekében, hogy láthassam a Memento Mori című lemezhez kapcsolt turné keretében másodszor is Budapestre látogató Depeche Mode-ot, és talán az mond el a legtöbbet erről az egészről, hogy még így is megérte.

Mivel sok éve nem láttam Martin Gore-ékat, Andy Fletcher 2022-es halála és Dave Gahan felgyorsult őszülése miatt úgy mentem el az MVM Dome-ba, mint valami búcsúfélére, felidézve a legszebb közös pillanataimat a zenekarral. Aztán jól meglepődtem. Kiderült, hogy a Depeche Mode nem búcsúzkodik, sőt élete nagy formájában van. Gahan még a szokásosnál is könnyedebben hozta balettba hajló mozdulatait, miközben a szokásos pontossággal énekelt ki mindent, félreismerhetetlenül szexi hangján, Gore annyira lelkes volt, hogy még a koncert közepére helyezett szokásos és teljesen felesleges zongorára éneklős részt is megbocsátottam neki. A látvány tökéletes volt, az óriási kivetítőn szomorúan sakkozó tagokkal, tengerparton szaladgáló lovakkal és hasonlókkal. Mindehhez persze jó dalok is kellenek, ám azzal nincs nagy gond: bármilyen elcsépelt lehet a Walking in My Shoes vagy az Enjoy the Silence, továbbra is működnek, az pedig már csak a DM nagyságának bizonyítéka, hogy 2022-es dalaik is fel tudtak nőni a klasszikusok mellé.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.