• MaNcs 16. évf. 5. sz. (2004. 01. 29.)

    Búcsú a reformkortól

    A nagyvilágot mostanában a Mars-expedíció tartja izgalomban, a magyar közönséget pedig az orvosi hálapénzek körüli botrány. Könnyű és hálás feladat lenne arról értekezni, hogy lám, egy fél világegyetem választja el a premodern magyar glóbuszt a modernitás túlsó határait feszegető világfalutól - éppen ezért nem is ezt fogom tenni. Sőt.

    2004 / 5
  • Modern Talking

    A szuppletivizmus

    A szuppletivizmus az a jelenség, amikor egy szó alaksora (szakszóval paradigmája) egyszer csak egy másik szóként folytatódik. Mint a mesebeli állat: madárként kezdődik, kígyóként folytatódik. Például lenni, lennék - de van.

  • Ekotrip

    Új háziasszony a konyhán

    László Csaba pénzügyminiszter vitte el a balhét a gazdaságpolitika tavalyi kudarcáért, bár annak csak egyik (nem lényegtelen) eleme volt a jócskán elszaladt költségvetési hiány. Pedig László csak tette a dolgát: megpróbálta előteremteni a pénzügyi forrásokat a kormány realitásoktól elszakadt döntéseihez.

  • A régi jó? - A magyar közigazgatás decentralizációjáról

    Az MSZP a 2002-es országgyűlési választási kampányában többek között azt ígérte: a párt kormányra kerülve azon lesz, hogy 2006-ban kiírhatók legyenek a regionális választások. Meghirdette továbbá a "több pénzt az önkormányzatoknak!

  • Húzónevek

    Rövid kiegészítő hozzászólásunkban a fenti cikkben leejtett fonalat ragadnánk ismét magunkhoz.

  • Húzónevek

    Rövid kiegészítő hozzászólásunkban a fenti cikkben leejtett fonalat ragadnánk ismét magunkhoz.

  • Valaki beletett a nadrágomba

    Már az egész országot (na jó, csak a felét) lázban tartja a kérdés: igaz-e, hogy M. Giorgio Richárdot, a gimnasztikai gyakorlatokban (karlendítés) is jártas zászlóégetőt drogos cukorkával etették meg?

  • Ruanda - Az ezer halál adója

    A ruandai törvényszék 2003. december 3-i ítéletében népirtás bűnében marasztalt el három ruandai férfit, három sajtómunkást. Az ítélet nemcsak azért jelentős, mert a törvényszék először vizsgálta azt, milyen szerepet játszott a ruandai média a vérfürdő kivitelezésében, hanem azért is, mert a nürnbergi törvényszék által a főbűnösök perében hozott ítélet óta ilyesmire nem volt nemzetközi példa.

  • ORTT-határozat Tilos-ügyben - Nemzeti középarány

    Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) második nekifutásra meghozott múlt heti döntésével 30 napra felfüggesztette a Tilos Rádió műsor-szolgáltatási jogosultságát, hat hónapra kizárta a Műsorszolgáltatási Alap támogatásának igénybe vevői közül, és írásban figyelmeztette "a jogsértés megszüntetésére", illetve arra, hogy "a jövőben tartózkodjon a jogsértéstől".

  • A felsőoktatás finanszírozásának változása - Adatkavar

    Az egyetemek idei állami támogatása körül kialakult vitában egymást látszólag teljesen kizáró állítások hangzanak el. Beszélnek 50-60 százalékos hiányról egyes szakoknál, a Fidesz meg azt mondja, hogy Magyar Bálint oktatási kormányzata a csőd szélére sodorta az intézményeket.

  • Elvárások a pénzügyminiszter-jelölttel szemben - Kiküldött munkatárs

    Lapzártakor csak a körvonalai látszanak Draskovics Tibor megszorító programjának, az viszont biztosnak tűnik, hogy az új miniszter elődjénél nagyobb bizalmat kapott az MSZP döntéshozóitól. Érthető: a párt aligha engedhet meg magának újabb másfél év töketlenkedést; jövőre ilyenkor minden bizonnyal az osztogatások újabb évadja köszönt hazánkra, ahogy azt az országgyűlési választások közeledtével megszokhattuk már.

  • Nincsen dráma, de... - Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese

    A Medgyessy-kormány gazdaságpolitikáját kritizáló érvek visszatérő eleme, hogy az elmúlt másfél évben jelentősen nőtt a magyar államadósság. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettesét nemcsak erről faggattuk, hanem a kiszámíthatatlanul "ráncigált" forintárfolyam idevágó hatásairól is.

  • 7 kis kritika

    7 kis kritika

  • Csengő, csengő - Ennio Morricone Remixes vol. 1-2. (lemez)

    Fölösleges tiszteletköröket futni Ennio Morricone zenei talentuma előtt: életműve magáért beszél, s ha rendszeres időközönként megpillantjuk Clint Eastwood, Lee Van Cleef, Henry Fonda, Charles Bronson vagy Gianmaria Volonté fejét a tévében, azonnal beugranak a kötelező, bár meglehetősen kellemes képzettársítások.

  • Veretes - Mostar Sevdah Reunion: A Secret Gate; Ljiljana Buttler: The Mother of Gypsy Soul (lemez)

    Az utóbbi években, amikor az egykori Jugoszlávia felé kagylóztunk, jobbára ugyanazokról az előadókról érkezett hír. Tetszenek tudni, Szerbiából Boban Markovic, Macedóniából a Kocani Orkestar, Ferus Mustafov vagy Esma Redzepova - aztán passz, már legalábbis a lemezpiacon.

  • A csajok kedvence - John Malkovich: Táncos a házban (film)

    El pueblo unido jamás será vencido! - ki van próbálva, mondhatom. Hiába Lenin, hiába a bajszos Sztálin. Ki ismeri rajtunk kívül Petőfi Sándort? A forradalmak hazája Dél-Amerika, sehol nem tudják úgy mondani, hogy revoluszion, muerte, tekieró, vámosz, vámosz, preszidente, olé, olé, olé.

  • A nép ópiuma - A mi tévépszichink - Dr. Csernus

    Ezt is megértük. A kukucskáló televíziózás újabb térhódításának lehetünk szem- és fültanúi, amennyiben megfelelő időben a megfelelő csatornára kapcsolunk. Az ötlet pofonegyszerű és kézenfekvő. Van nekünk (a magyar lakosságnak) egy extravagáns, jól odamondogató és mellesleg jelentős szakmai tekintélynek is örvendő pszichiáterünk, aki akkor sem jön zavarba, ha véletlenül beszédbe kell elegyednie velünk (a lakossággal).

  • A vándorrendezés dilemmája - Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyerekei (színház)

    A díszlet színház: a kecskeméti Fellner-Helmer-épület a rivalda vonalában furán tükröződik. Tükörképe a színpadon a palermói Teatro Garibaldi barokk romszínház, csupasz falaival. Ezek után nyilván nem csoda, hogy Kurázsi mama semmiféle kocsit nem vonszol sehová - néhányszor tűnik csak föl a kerekes bevásárló-utánfutó.

  • Utak a csendhez - Fung Yu-Ian: A kínai filozófia rövid története (könyv)

    Aki a New Age yin-yangozó konyhafilozófiájánál, a Malacka és a Taónál, sőt még a Feng Shuinál is mélyebben érdeklődik a kínai filozófia iránt, annak mostanság jó. Nagyszerű, nemzetközileg is sikeres összefoglalója jelent meg ugyanis a témának magyar nyelven Fung Yu-lan tollából, aki maga is neves filozófus.

  • Épületes történetek - 6 Sztálinváros (Kiállítás)

    Utókorban, történelmi szerepkörben gondolkozó diktátorok, egotágulásos államférfiak, önhelyeslő, magabiztos rendszerek mindig szívesen öntötték épületek formájába nagyléptékű önképüket. Meg hát ki ne szeretne teremteni, maradandó lenyomatát hagyni nagy jelentőségű önmagának?

  • Ebédeljenek a nővéremnél! - Javier Bardem színész

    A feje a legmeghökkentőbb: hatalmas, mint egy köztéri szoboré, boltozatos, mint a bikáé. Fapofája visszafogottsága ellenére durva benyomást kelt, kemény, macsós a viselkedése, ezt eddig szépen kamatoztatta a szenvedélyes spanyol filmekben.

  • Ezoterikus könyvek - A teljesség felé

    Kezdetben Daniken, a Silva-féle Agykontroll és a horoszkópzsebkönyvek jelölték ki az utcai árusoknál a csapásirányt. Mára az ezoterikus irodalom intézményesült, bekerült a normál forgalmazói áramba, sztárírógárdája és stabil olvasóközönsége van, az átlagpéldányszámok pedig kicsit még magasabbak is az egyéb könyvekénél.

  • Fehér Miklós tragédiája - Hirtelen halál

    A 24 éves labdarúgó, a válogatott és a portugál Benfica csatára a vasárnap késő esti Guimares-Benfica mérkőzés hosszabbításában váratlanul összeesett, s később a kórházban meghalt.

  • Munkahelyi balesetek - Védőháló nélkül

    Szinte minden másnap meghal valaki Magyarországon munkahelyi balesetben, főleg azért, mert a munkáltatók a munkavédelmi előírásokat a gazdaság kerékkötőjének tekintik.

  • Munkahelyi balesetek - Védőháló nélkül

    Szinte minden másnap meghal valaki Magyarországon munkahelyi balesetben, főleg azért, mert a munkáltatók a munkavédelmi előírásokat a gazdaság kerékkötőjének tekintik.

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...