-
Belpol
LMP: válság közepén, kongresszus előttVergődés a zöld ágon
December 23-án még úgy tűnt, az LMP "felébredt", és vezető szerepre tör a demokratikus ellenzék oldalán. Ehhez képest két hét alatt két képviselője jelentette be, hogy kész visszaadni parlamenti mandátumát, pár napja pedig Schiffer András frakcióvezető tudatta az MTI-vel: lemond pozíciójáról, és kilép a párt minden döntéshozó testületéből. Fennállása első súlyos krízisét éli az LMP.
- Szerző
- Rényi Pál Dániel
- Posztolva
- 2012/3. (01. 19.)
- Kommentek
- 0
-
Belpol
A hajdúhadházi szegregáció következményeiOkold az áldozatot!
Tavaly novemberben a kisváros polgármestere drámai hangú közleményben tudatta a település polgáraival, hogy "ingyenélő gazemberek" anyagi követelései lehetetlenítik el Hajdúhadháza fellendülését. A nyilatkozat a roma gyerekek közoktatási szegregációja miatti kártérítési igényre utal. És nem beszél arról a majd' fél évszázados tehetetlenségről és felelősségről, ami idáig vezetett.
- Szerző
- Becker András
- Posztolva
- 2012/5. (02. 02.)
- Kommentek
- 0
-
Belpol
Már az aktív Fidesz-bázis is morgolódikHelyesbítés
Helyreigazítást követel Zugló jobbikos képviselője, amiért Várnai László LMP-s politikus azt nyilatkozta róla, hogy politikai ajándékokért cserébe megszavazta a tavalyi költségvetést és a városüzemeltetés átalakítását. Várnai – és így a narancs.hu is – tévedett, de csak az első szavazást illetőleg. A másodikra a szélsőjobb képviselője emlékszik rosszul.
- Szerző
- narancs.hu
- Posztolva
- 2012. febr. 18., 00:30
- Kommentek
- 0
-
Belpol
Végre megszólalnak a közgazdászokAz MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának állásfoglalása
Az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága 2012. február 9-i ülésén megvitatta a magyar felsőoktatás átszervezésének keretében a közgazdászképzést érintő döntéseket. A vita során a bizottság felsőoktatásban oktató tagjai tájékoztatták az ülés résztvevőit a jelenlegi állapotokról és a 95 százalékos keretszámcsökkentés várható következményeiről.
- Posztolva
- 2012. febr. 17., 23:02
- Kommentek
- 0
-
Belpol
Százéves szülinapján temetkezik a sportklubA BKV Előre után a BSE jön?
Tavaly még világbajnokot adott a BKV Előre, most a megszűnés szélén áll. Könnyen lehet azonban, hogy nem a közlekedési vállalat csapata lesz az egyetlen bedőlő fővárosi sportegyesület.
- Szerző
- - zsip -
- Posztolva
- 2012. febr. 17., 18:32
- Kommentek
- 0
-
Belpol
A Media Hungary-ügy háttereGenerál-lenyúlás
A Media Hungary rendezvényszervezője által a napokban megnyert per hátterében egy hódmezővásárhelyi tartalomszolgáltató áll. A Generál Médiáról érdemes feleleveníteni, hogy jó kapcsolatokat ápol a Lázár János vezette helyi önkormányzattal, olyannyira, hogy bannerekért cserébe szerzett meg jelentős méretű városi ingatlant.
- Szerző
- - barotányi -
- Posztolva
- 2012. febr. 17., 13:00
- Kommentek
- 0
-
Belpol
Az operaház külső szerződéseiKettős szereposztások
Augusztusi kinevezése óta négy külső tanácsadói szerződést kötött Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa. Mára - hosszú harc és a törvényes határidő sokszoros túllépése után - sikerült azt is megtudnunk, hogy mennyiért.
- Szerző
- Vári György
- Posztolva
- 2012/6. (02. 09.)
- Kommentek
- 0
-
Gazdaság
Csúszik a trafiktörvény
Az Országgyűlés mégsem szavazott a dohánykereskedelmet állami monopóliumba adó törvényjavaslatról. Ha dohány, akkor jövedéki adó, arra pedig komoly lobbierők tudnak megmozdulni. Ez áll a háttérben vagy inkább új piaci szereplőktől tartanak a kereskedők?
- Szerző
- M. B.
- Posztolva
- 2012. febr. 15., 06:00
- Kommentek
- 1
Legfrissebb Narancs
- Interjúk:
- Kósa Lajos, Marno János, Kocsis Gergely
- A szerk.
- Ki a hazaáruló?
- Vita
- Merre tart az LMP?
Kis-Magyarország
-
A Felvidékről kitelepítettek kárpótlása
Lázár bízik
A frakcióvezető azt írta: „bízik benne”, hogy az...
- Kommentek
- 0
-
Csobánka
Retusált tudósítás
A Csobánkai Újság úgy tudósított a falu...
- Kommentek
- 0
-
Pécs
Berendelték a diákokat
Hétfő este a pécsi egyetemen aktivizálta magát a...
- Kommentek
- 0
Narancs
-
A Felvidékről kitelepítettek kárpótlása
Lázár bízik
A frakcióvezető azt írta: „bízik benne”, hogy az...
- Kommentek
- 0
-
Pécs
Berendelték a diákokat
Hétfő este a pécsi egyetemen aktivizálta magát a...
- Kommentek
- 0
-
Nincs egyenlő bánásmód Gyulán
Nem hirdették meg az állást, felvették a polgármester nejét
Bár közigazgatási munkáról volt szó, a patikusi...
- Kommentek
- 3
-
Írók és tudósok a kormány mellett
Külső kényszer, belső késztetés
A Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia...
- Kommentek
- 10
-
Nincs egyenlő bánásmód Gyulán
Nem hirdették meg az állást, felvették a polgármester nejét
Bár közigazgatási munkáról volt szó, a patikusi...
- Kommentek
- 3
-
Mráz, Orbán értelmező kisszótára
Miután Schmitt Pál személyében a Nemzeti...
- Kommentek
- 2
-
Mráz, Orbán értelmező kisszótára
Miután Schmitt Pál személyében a Nemzeti...
- Kommentek
- 2
-
Gyula
Bál és tüntetés a fürdővárosban
Gyulán is a hátsó bejáratot használták a bálozók....
- Kommentek
- 1
-
Bicske
Elküldik az időseket
Megszüntetik a bicskei Gondozási Központban a...
- Kommentek
- 0
Vélemény
-
Így harcol Tarlós a Fidesz-dzsungelben
Felülütik
Orbánnak láthatóan édes mindegy, milyen lap van éppen...
- Kommentek
- 0
-
A fegyvertartás könnyítését célzó javaslatokról
Fegyverbe?
Itt azonban nem is a konkrét szabályozás adhat okot az...
- Kommentek
- 5
-
Adóslista Miskolcon
Szégyenfalra hányt borsó
Nehéz lesz kimutatni, még hosszú távon is, mit árt egy...
- Kommentek
- 3
Snoblesse Oblige
Szüret
Dörner György Galkó Balázs naplóbejegyzése szerint Index, 2012. február 15. még több Szüret..."Itt más színház lesz... Itt mostantól csupa olyan ember lesz a társulat tagja, aki hisz Istenben, aki tudja, hogy léteznek másfajta dimenziók, amiket nem tudunk tapasztalni, olyanok is..."


