A szerk.
A szuverenitás védelmében: megfelelő ember a megfelelő helyen
Bese Gergő, Balog Zoltán (meg Szájer) a rendszer hamisságának jelképei
Fájjon Bicskéig
A magyar állam egyre mélyülő diszfunkcionalitása, az 1990 óta nem tapasztalt nemzetközi térvesztés idején Orbán Viktor a hétvégi fideszes dzsemborin azt találta mondani, hogy már nem elég gyurcsányozni, hanem a szakpolitikai vitákat is meg kell nyerni.
Úgy építik át a Budavári Palotát, hogy Orbán Viktor rendszerének jelképe legyen
Színtiszta politika
Magyar Péter kórházjárása politikai esemény volt. Lendületes ellenzéki politizálás, egy olyan kampány, amely nemcsak a főszereplővé emelt közvetítő politikai tőkéjét volt hivatott növelni, de okkal lehetett bízni abban is, hogy az akció ráirányítja a társadalom figyelmét egy hosszú ideje velünk létező borzalomra: az állami gyógyellátás katasztrofális állapotára.
Örök Quaestor
Nyolc év után született meg az elsőfokú ítélet az ún. Quaestor-ügyben. A cég 2015-ös bedőlése máig példátlan méretű anyagi kárt okozott (többnyire kis)befektetők tömegeinek. Az 1990-es évek közepén indult, és az ezredforduló tájékától lényegében a piramisjátékok elve alapján működtetett brókercég évekig tartó sikertörténete nemcsak a „fent lévők” gátlástalan pénzszerzéséről, de a hazai pénzügyi kultúra gyengeségéről, a kisbefektetők mindent (józanságot, körültekintést, stb.) felülíró mohóságából fakadó ostobaságáról és hiszékenységéről is pontos látleletet adott.