Az új kormányzati negyed gondolata a szolgáltató állam filozófiáját tükrözte. Az átlátható hierarchiába strukturált épületben hatékonyabban és gyorsabban lehet megbeszélni a közös ügyeket; a szomszéd traktusban székelő minisztériumba könnyebb átvinni az aktákat, mint postára adni, vagy átküldeni a Duna túlpartjára. Egyetlen kormányzati háztartást kevesebb tárgyalóval, fénymásolóval és főzőfülkével takarékosabb üzemeltetni, mint tizenhármat. Vége a páternoszterek, a nyomasztó, mélybarna folyosók és kiismerhetetlen, kafkai labirintusok korának; minden nyomon követhetővé válik, hisz az épület falai üvegből lesznek. Az állam - a köz - ráadásul szépen keres is a beruházáson (erről lásd keretes anyagunkat). És bármelyik helyszínt jelölik is ki, a város rehabilitálhatja egy vasúti zárványterületét vagy lepukkant rozsdaövezetét.
Kezdetben úgy tűnt tehát, minden szándék egyazon, jó irányba mutat. A magyar-japán építészek által készített terv láttán legfeljebb az a vád érhette a Gyurcsány-kormányt, hogy saját emlékművét nyugat-európai minőségű, transzparens és fegyelmezett alkotásként képzeli el. Amilyennek a kormányzását is láttatni szeretné.
Valakik költöznének valahova
Ám alig négy hónap alatt a kormányzati negyed ideáját megfojtották olyan problémák, amelyeket egy felelős és gyakorlott üzleti tervezés rögvest kiszűrt volna.
Az első teendő például annak a tisztázása lett volna, hogy ki és milyen feltételekkel költözik be a Nyugati pályaudvar mögé. A Miniszterelnöki Hivatalról (MeH) tudható volt, hogy a Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri épületét foglalja majd el. December elején aztán felröppent a hír, hogy - a speciális adatvédelmi és biztonsági igények miatt - a honvédelmi és talán a külügyi tárca is visszalép a költözéstől. Noha két minisztérium kiesése sokat számít az épület és az üzemeltetési költségek tervezésekor vagy a beruházói ajánlatok mérlegelésekor, január elején egyik tárca sem nyilatkozott egyértelműen a szándékairól.
De nem csak azt nem lehet(ett) tudni pontosan, hogy ki és mi költözik, hanem azt sem, kitől kell megvenni a telket: ennek tulajdonviszonyai sem voltak tisztázottak. Eleinte a helyszín nagy erényének épp azt tűnt, hogy a fejlesztés tisztán MÁV-, illetve állami tulajdonú telkeken valósulhat meg, így az építtetőnek nem kell a különböző eladókkal, jogosultakkal vesződnie. Ehhez képest december elején új tényezőként merült fel, hogy a Ferdinánd híd lehajtójának telke a fővárosi törzsvagyon része, ami csak hosszas adminisztratív procedúrával egyesíthető a többivel. Szintén meglepetést okozott, hogy a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó társaságok a meglévő Westend I. és a készülő Westend II. bevásárlóközpontok miatt elővásárlási, földhasználati és szomszédjogokkal bírnak a bővebb tervezési terület bizonyos ingatlanjain; ezekre a körülményekre a helyszínkijelölő pályázatok egyike sem (a MÁV-é sem) tért ki. Pedig a kivitelező kiválasztásakor ez nyilván sokat nyomott volna a latban; a Trigránitot hovatovább a legnagyobb eséllyel induló beruházóvá avatta. (A társaság operatív vezérigazgatója, Nyúl Sándor szerint valóban vannak jogosultságaik, ám nem élnek velük.)
Az új negyed építése kormányzati szinten is gazdátlanul kallódott. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) berkeiben működő projektiroda (amit a miniszterelnök kinevezettje, Görözdi György irányított) nem volt ura a helyzetnek. Kezdetben a kancelláriaminiszter volt a feladatgazda, tavaly november végétől viszont Veres János pénzügyminiszter lett a projektfelelős (feltehetőleg nem függetlenül attól, hogy Szilvásy Györgyöt Kiss Péter váltotta nyáron a MeH élén). A koalíciós egységfrontból december elején lépett ki az SZDSZ, mondván, egy újabb nemzeti gödör készül. Nagyjából ez idő tájt vált érzékelhetővé, hogy a szocialisták már csak a kiutat és a bűnbakokat keresik - noha Gyurcsány Ferenc még december 20-án is úgy nyilatkozott, hogy a projekt "a menetrend szerint megy".
Hogy a kormányfő helyzetértékelése nem kvadrált a valósággal, arra az építészeti terv elmeszelése is utalt. December elején ugyanis a KVI - egy ismeretlen összetételű bizottság titkos szakvéleményére hivatkozva - használhatatlannak minősítette Janesch Péter építész és társai tavaly nyáron elfogadott tervét (a tervről lásd interjúnkat Janeschsal: "Megérkezik a Városliget a körútra", Magyar Narancs, 2007. augusztus 9.). E szakvéleményt lapunk sem ismerhette meg; az mindenesetre tény, hogy a tervet a zsűri a pályázatkor még "kompromisszum nélkülinek", mi több, "forradalminak" minősítette. Bálint Imre budapesti építészkamarai elnök jelezte, hogy a bírálat az egész projektet teszi kockára, hiszen terv nélkül a beruházó sem tud teljesíteni (Bálint a projektmonitoring bizottságnak is tagja, amit furcsa módon Görözdi György projektfelelős elnököl).
Az viszont feltétlenül a beruházó kezére játszik, hogy a közbeszerzési törvény nem kötelezi őt arra, hogy az elfogadott tervből dolgozzon. Emiatt megnyílt az út új tervezők és terveik előtt, amelyek feltehetőleg nem a Magyarországon kipróbálatlan technológiákat igénylő "zöld" épületet tartják majd a legfontosabbnak, hanem a költségek leszorítását. A Janeschék által alapított Team0708 Kft., amely a szerződése szerint csak a KVI kritikájára reagálva nyilatkozhat, érzékeltette a Népszabadságnak, hogy a bírálat voltaképpen egy egészen más koncepciójú épületet vizionál. Olyat, amilyennek a megtervezésével nem bízták meg őket. "Semmi nem megoldhatatlan, ha van szándék" - kommentálta Bálint Imre az esetet a Narancsnak. Kengo Kuma, a japán sztárépítész tervezőtárs pedig nyílt levélben jelezte: meglepte, hogy a nemzetközi szabályok szerint lebonyolított tervpályázat után "megtörténhet, hogy nem valósulnak meg azok a tervjavaslatok, melyeknek kidolgozására aláírt szerződésünk van". Erre a programiroda lapunknak már nem reagálhatott hivatalosan, mivel anyaszervezetével egyetemben december 31-én megszűnt. A KVI-t jól ismerő, anonim forrásunk viszont érzékeltette: "időarányosan" kifizetik a tervezőket.
A nagyközönséget a kivitelezésre pályázó nagyvállalatok sorozatos visszalépése ébreszthette rá arra, hogy az új kormányzati negyedet nem kellő körültekintéssel készítették elő. A visszalépők arról számoltak be a Narancsnak, hogy az utolsó pillanatban is lényegi változások történtek a programban; átrajzolt projektterületet, tízmilliárdos bújtatott tételeket, a kabátujjból előrántott közlekedési fejlesztéseket, ötszázmilliós ajánlati biztosítékot emlegettek. A spanyol Sedesa még október elején, a tárgyalási szakasz megkezdése előtt köszönte, és továbbállt Magyarországról. A Wallist jó szocialista kapcsolatai miatt sokan látatlanban nyertesnek nyilvánították; a cég december közepén cáfolt rá e várakozásokra. Aztán levonult a Trigránit is, és maradt a KÉSZ Holding és az Europolis vagyonkezelő konzorciuma (a KÉSZ-t a Wallistól nemrég távozott Gansperger Gyula vezérigazgatja). Csak a KÉSZ akadályozta meg azt, hogy érvényes ajánlat híján magától elhaljon a kormányzati negyed terve.
Nem rés, alagút
A kormányzati negyedben az érintett szereplők többsége pusztán egy 2009. május 31-ig megépítendő irodaházat látott; senki nem vette figyelembe, hogy át kell építeni a teljes, forgalommal súlyosan terhelt városrészt is. A működéshez szükséges beruházások, melyeket a Nemzeti Közlekedési Hatóság októberben írt elő az engedélyek feltételeként, nagyjából harmincmilliárd forinttal növelik az eredeti, csak az épülettel számoló költségvetést. Ezt azonban senki nem akarta kifizetni. A kormányzat csak a Podmaniczky utca kiszélesítését és a Ferdinánd híd kiváltását tartotta fontosnak, de már az utóbbi fedezetével sem kalkulált. A főváros ragaszkodott ahhoz, hogy ne csak az épület megközelítését tegyék lehetővé, hanem a párhuzamosan meg a további ütemekben megvalósuló fejlesztések - ideértve a Westend II-t is - kiegészítő beruházásait is foglalják bele a településrendezési szerződésbe. (Ez a tavaly frissített építési törvény jogi megoldása a sokszereplős nagyberuházásokra, amely a közérdekű fejlesztéseket megosztja a felek között.) A kormány talán azt gondolta, a főváros majd a zsebébe nyúl, hiszen kap egy rehabilitált területet, a főváros viszont a kormányzati negyed haszonélvezőjét, a Demján-féle Pólus Holdingot gondolta megvágni.
A Pólus viszont éppen az építkezést lehetővé tevő fővárosi szabályozási keretterv módosítása előtti napon lépett vissza. Nyúl Sándor azzal indokolta a döntést, hogy a társaság által vállalt "nyolc-tíz milliárdos" kiegészítő beruházási költséget az utolsó körben húszmilliárdra emelte a főváros - pedig szerinte az eredeti vállalás is túlzott volt a tervezett bevásárlóközpont forgalmához képest. A KVI-hez közeli forrásunk úgy véli, "Demszky eltaktikázta magát", amikor a tömegközlekedési beruházásokat is Demjánékra akarta terhelni. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint viszont már korábban tisztázott volt a feladatmegosztás, amit tizenegy pontban rögzítettek. A legnagyobb tétel a Ferdinánd híd helyett épülő alagút ötmilliárdra becsült költsége volt - ennek kifizetésére végül a KVI tett ígéretet, miután a Pólus kiszállt. A nagyvonalú becslésekkel dolgozó játéknak még nincs vége. A Pólus pénzére szükség van a közberuházásoknál, akkor is, ha a Nyugati mögött tisztán Demján-negyed létesül. Demjánék közbeszólhatnak, ha előhúzzák a jogosultságaikat, az önkormányzatok viszont a szabályozási eszközeikkel segíthetik vagy gátolhatják a magánérdek érvényesülését. De ez már egy másik meccs tétje lesz: azé, amelyik a mostani lefújása után kezdődik.
Költség és haszon
A tizenhárom minisztériumi ingatlan üzemeltetése évi 13 milliárd forintra rúg; a kormány az összeköltözéssel 8,5 milliárd megtakarítással számolt, miközben 142,5 milliárd forintot szánt a 160 ezer négyzetméteres épület megvalósítására (ez a huszonöt éves rendelkezésre állási díj plafonösszege, ami a megépítés és az üzemeltetés költségeit fedezi). A rizikókra a Művészetek Palotájának esete figyelmeztet: a Trigránittal útközben módosuló feltételek beláthatatlan kiadásokba verték az államot. A Deloitte tanácsadó cég a kormánydöntést előkészítő, 2007. júniusi tanulmánya szerint az állam 25 év alatt 13 milliárd forintot takarít meg azzal, hogy a köz- és a magánszféra együttműködésében, és nem állami beruházásban építi meg az új épületegyüttest. Ez a plusz nem tartalmazza azt a 103 milliárdra becsült összeget, amit az állam a régi ingatlanokért kaphatna. De a terep előkészítésének és kiegészítő fejlesztéseinek költségeit sem - utóbbiakról csak becslések keringenek. November végéig az előkészítésre négyszázötvenmillió forintot költött el a programiroda. További kiadás volt a MÁV-ingatlanok ára (7,1 milliárd forint, amiből 2,3 a vasúttársaság adósságállományát csökkenti), a kisebb tételek között szerepel a meglévő ingatlanok értékbecslése (nagyjából húszmillió forint). A tervezési díj összege 2 milliárd forint lenne, az új MEH-székhely terveire 158 milliót kalkuláltak.
