Noha Such György már tavaly ilyenkor megmondta, hogy mire készül és mi van a pályázatában, egy éve jószerivel még csak Lovas István publicista és köre utálta, miután kitiltotta a rádiós jegyzetet a Vasárnapi Újságból és az összes többi hír- és háttérműsorból (lásd: "Sokan tiltakoznak majd", Magyar Narancs, 2006. augusztus 24.). Egy év alatt a Lovas-csapat komoly kontingenssé duzzadt, ha beleszámítjuk mindazokat, akiket elbocsátott, akiktől elvette a műsorát, vagy akikre "nem figyelt oda eléggé". A szemtanúk szerint a hangulatra jellemző, hogy amikor két hete, augusztus 15-én a rádiósokat összehívta, hogy bejelentse az adók név- és arculatváltását, és beszámoljon az első elnöki évről, az előadás után a dolgozók némán felálltak és kérdés nélkül távoztak. (Az arculatváltásról lásd Egy, két, háÉ MR című keretes anyagunkat.)
Pedig Such az első elnök Gombár Csaba óta, aki nemcsak elnöki utasításban kommunikált, hanem az elképzeléseit többször is prezentálta a munkatársaknak, és például az egyes adók pozicionálását személyesen mutatta be minden adófőszerkesztőségen. Ugyanakkor az is érthető, ha nehezen lopja be magát a dolgozók szívébe az, aki húsz és harminc százalék közötti létszámleépítést, valamint a meglévő munkaerő hatékonyabb kihasználását tűzi a zászlajára. Bár az MR állapotáról szóló általános sommázatát, miszerint a közrádió szervezetileg, infrastrukturálisan, tartalmilag és hangzásvilágában is gyökeres változásra szorul, nehéz lenne vitatni, amikor konkrét műsorok vagy szerkesztőségi struktúrák megszüntetése vagy átalakítása került a képbe, azt sokan a közszolgálatiság elleni támadásként élték meg.
Februárban például 200 értelmiségi csatlakozott a műsorkészítők tiltakozásához, amikor Such a művészeti főszerkesztőséget két részre bontotta és betagolta a Kossuth alá. Kis fanklubok kaptak publicitást, amikor az MR örök életűnek hitt, de alig hallgatott műsorokról mondott le (Szabó család, Ki nyer ma? stb). A csoportos létszámleépítéssel búcsúzók egy szűkebb csoportja még
civil szervezetet
is alapított (Társaság a Közszolgálati Rádióért) "a vezetőség intézkedéseinek feltárására". A Kabarécsütörtök megszüntetése után pedig az is felmerült, hogy a háttérben összeborulhattak a pártok, a végső cél pedig az elbocsátásokkal fölöslegessé váló székház értékesítése, ami megmagyarázza a "rombolást" kísérő politikai közönyt.
Miután a közszolgálati rádió feladatait a médiatörvény elnagyoltan szabályozza, és nem is határoz meg olyan grémiumot, amely a megrendelést (a "miből, menynyit" kérdését) bizonyos időközönként pontosítaná, a rádióelnök-választó konklávé (a kuratórium) lényegében a jelöltek ötleteiből merít. Amit tehát számon lehetett kérni, az a pályázatban megfogalmazott vízió, amire persze a konkrét tervekből szinte bármi ráhúzható. A közszolgálatiság megengedő értelmezése a finanszírozási oldal szabályozásával is harmonizál, hiszen a közrádió bevétele független a vállalt feladatoktól, a gyakorlatban évek óta ugyanannyi pénzt kap a köztelevíziókkal közös, de fix arányban megosztott kasszából. Az MR az MTV-hez képest nem annyira alulfinanszírozott, de legalább annyira virtigli szocialista nagyvállalatnak számít. Minden évben az utolsó fillért is felélte a működésre, és nem jutott sem állagmegóvásra, sem technológiai vagy bérfejlesztésre. Egy-két megdöbbentően nagy értékű kötelezettségvállalástól eltekintve (mint például a Pollack Mihály téri mélygarázs bérleti szerződése volt, amit Suchék újratárgyaltak, és az 500 milliós kiadást lefaragták 150-re) nem az történt, mint a köztévé "rosszabb éveiben", amikor irreális összegeket fizettek ki külsős, baráti produkcióknak, amikből valamennyi a pártkasszákba is visszacsuroghatott.
Mindenekelőtt a szocialista bérezési
rendszer élt tovább az MR-ben: sokan kerestek keveset, de alacsony norma mellett. Tavaly ilyenkor 1400 belső munkatársa volt a Magyar Rádiónak, de év végén ötezer adóigazolást állított ki a munkaügy - tehát ennyien húztak valamekkora jövedelmet (átlagosan havonta 80-120 ezer forintokat) a közszolgálati rádiótól. Csak a Kossuthnál volt kétezer külsős, a Bartóknál 36 műsorvezető, a Petőfinél körülbelül száz különböző műsor, sok esetben a rádiózási gyakorlattól idegen rendszerességgel. A "sokan dolgoznak keveset" tendenciát csak erősítették az egymást váltó, politikailag elfogult vezetői ciklusok: ha valakit el akartak lehetetleníteni, akkor nem adtak neki elég műsort, így gyakorlattá vált, hogy a rádió mellett sokaknak lett másod- és harmadállásuk: elmentek tanítani vagy más szerkesztőségbe külsőzni, miközben újabb ejtőernyősök jöttek - az MR pedig lassacskán gigantikus tb-kifizető hellyé vált. Az alacsony hatékonysággal dolgozó szervezet hallgatottságban sem igazolta vissza a fajlagosan magas költségeket - igaz, a megcsappant közönség miatt a mostani struktúraváltás legalább nem váltott ki látványosan tömeges hallgatói fölzúdulást.
Az MR első lépcsőben 180 munkatársától vált meg, zömében az önkéntes távozási program (ötp) keretében elmenőktől, valamint a visszadolgozó nyugdíjasoktól. A vezetőség ezután további 240 fős csoportos létszámleépítést kezdeményezett, ami az érdekképviseletekkel történt tárgyalások után 192 főre mérséklődött. Az elbocsátások még zajlanak, a rádiótól kapott tájékoztatás szerint 54 fő értesítése van hátra, de közöttük is lehetnek olyanok, akiket szociális okokból "kivesznek" a körből. Bár a távozók munkaviszonya hivatalosan csak jövőre szűnik meg, a csoportos elbocsátások az idén lezárulnak. Akik elfogadták az ötp-t, azok a szolgálati időtől függő rendes felmondási idő és a ki nem vett szabadnapok kifizetésén túl plusz háromhavi juttatást kaptak bónuszként. Az MR így átlagosan 14 havi járandóságot fizetett ki (4,2 millió forint/fő); a létszámcsökkentést eddig saját forrásból finanszírozta, de egy 650 milliós hitelkeret már megnyílt, egy másfél milliárdosra pedig zajlik a közbeszerzési eljárás. A rádió arra számít, hogy az állam refinanszírozza a leépítések költségét, és azokat nem neki kell kigazdálkodnia - de erről egyelőre nincs pénzügyminisztériumi döntés.
A leépítésekről a Narancsnak nyilatkozó (státusban maradt) rádiósok vagy nem kívántak beszélni, vagy őszintén kritizálták az embertelen módszer(essége)t. Azokat a körülményeket, ahogyan a több évtizede ott dolgozó munkatársaknak - őket különböző ürügygyel becsalva - az értesítést átadták és az elbocsátást elfelejtették indokolni, ahogyan a belépőkártyájukat azonnal visszavonták és a többi. Such a Narancs érdeklődésére minderről azt mondta, hogy a vezetőségnek az MR érdekeit kellett figyelembe vennie, vagyis hogy az eljárások során ne történjen olyan baki, ami miatt a rádió 6-8 milliós munkaügyi pereket kockáztat, vagy korlátozza cselekvőképességét. Márpedig volt arra (a nyilvánosság előtt is kritizált) példa, hogy jóhiszeműen jártak el, "négyszemközt" adták át a felmondást, aminek az átvételét a kolléga később nem ismerte el, inkább hirtelen "megbetegedett"; mire visszajött és felvette a munkát, a határozott idejű munkaviszony átalakult határozatlan idejűvé, mert a dolgozó bizonyítani tudta a folyamatos munkavégzést. Annak, hogy az elbocsátást nem indokolják, a szabályozás az oka: a csoportos leépítés esetében ugyanis
nem kell indoklás
Másfelől munkajogi nonszensz lenne, ha valakit olyas őszinte szavak kíséretében próbálnának kitessékelni, hogy "hallgasd meg, amit csinálsz: használhatatlan".
Az indokoláshiány és a "rajtaütésszerű" felmondólevél-átadás miatt viszont érthető módon alakult ki az a benyomás, hogy az elnököt és az embereit "kurvára nem érdekelte, hogy megismerjék, ki milyen munkaerő"; e véleményhez aztán automatikusan kapcsolódott az a narratíva is, hogy a technokrata vezetés csak költséghelyeknek és beszállítóknak tekinti a műsorkészítő újságírókat. Such elismerte: volt olyan eset, hogy többen is alkalmasak lettek volna ugyanarra a feladatra, ilyenkor a tehetségesebb, kreatívabb, terhelhetőbb kollégát tartották meg. Elmondása szerint egyetlen olyan személyi döntés sem volt, amit egyedül ő hozott volna meg, az "archívum, a gazdaság és a műszak területén" pedig "praktikusan nulla beleszólása" volt. "A műsorokért felelős alelnökkel és az adófőszerkesztőkkel megbeszélve születtek a döntések, melyben támaszkodtunk a középvezetők javaslataira. Csak azt akartuk elkerülni, hogy a leépítést bárki is a szervezeten belüli leszámolásra használja fel." Bár sokan furcsállották, hogy az előző éra emblematikus alakjai és néhány középvezető a helyén maradhatott, Such szerint senki nem gondolhatta komolyan, hogy például Kondor Katalin volt rádióelnököt elküldi, vagy másokkal szemben folytatja a boszorkányüldözést. "Ezzel az erővel vissza lehetne menni 1990 előttre, hogy akkor ki mennyire volt talpnyaló. Ennek semmi értelme, ha egyébként nem lázít, nem jár pártrendezvényekre vagy holdudvarokba, hanem egyszerűen csak műsort csinál" - mondta a rádióelnök a Narancsnak.
Mivel az új műsorstruktúra (főként a Kossuth műsorainak) munkaerőigényét nem lehetett pontosan kiszámolni, júniustól havi célprémiummal kiegészült új bérezési rendszert vezettek be. Korábban is volt határozott idejű bér és prémium, de az lényegében az alapbér részévé vált. Most a prémiumot egyik hónapról a másikra lehet csökkenteni vagy emelni, és különböző feladatokhoz kötni. Ez a fajta bérezés jobban megfelel annak, hogy a szerkesztőségek némelyike az önálló műsorsávjain kívül máshova is bedolgozik, illetve több adónak szállít anyagokat. Az általános tapasztalat, hogy a szerkesztőségeknek legalább ugyanannyi, de inkább több műsorpercük van - például a kulturális szerkesztőségnek, amely korábban napi (hír)anyagokat egyáltalán nem csinált -, egy anyagot többféle változatban kell elkészíteniük, mert a műsorfolyam több alkalommal is beemelheti azokat. Ez pedig azt jelenti, hogy kevesebb műsorkészítő még több munkát lát el - átlagosan 150-180 ezer forintért, ami nagyjából annyi, mint korábban egy erősebb hónap volt. Összegezve: nőtt a teljesítménykényszer.
Az új vezetés emellett munkaidő-nyilvántartási rendszert vezetett be: erről többen azt mondták, hogy nagyjából úgy töltögetik, mint a béték az üzemanyag-elszámolást, épp csak azt nem tudják egységesen megítélni, hogy mi számít bele a felkészülésbe, illetve magába a gyártásba. Such szerint lehet indulattal nézni "erre a timesheet-dologra", de ha a munkanap során nincs olyan pillanat, amikor a munkatársak ötven százalékánál többen lennének bent a rádióban, a hivatalos összlétszám ugyanakkor a leépítések után is több, mint a Budapesten fogható kereskedelmi adókéi együttvéve, akkor
szeretné tudni, hol vannak
a munkatársak napi nyolc órában. Vagy ha kiderül, hogy egy ötperces anyaghoz három-négy nap felkészülési idő kell, és ilyenből sok van egy hónapban, akkor szeretnék eldönteni, hogy ez a rádió számára megéri-e - mondjuk azért, mert a szakma elismeri. De ha valaki lóg, életvitelszerűen nincs bent 11 vagy 12 előtt, kevés közölhető anyagot készít, akkor azt szeretnék kiszűrni.
A leépítéseken - persze miután a végkielégítéseket kifizették - az MR hozzávetőleg évi kb. 700 milliót takaríthat meg. Ha a stúdiókapacitást is hozzáigazítják a lecsökkent igényekhez, talán többet is. Such tárgyalni készül Hiller István miniszterrel a zenei együttesekről, amikre évi 700 milliót kap külön költségvetési soron a rádió, ám további 500 millióba kerül a fenntartásuk. Ez utóbbi összeget az MR inkább műsorkészítésre költené. A szakszervezetek megosztottak - ez is jól mutatja, hogy ahány nézőpont, annyiféle érzékenység és sérelem. A közös frusztráció céltáblája az elnök, aki egyesek szerint nem épített ki magának kellő hátországot ahhoz, hogy ne fagyjon meg körülötte a levegő. Mások viszont inkább a javára írják, hogy korábban nem volt komoly kapcsolata az intézménnyel, különben esélye sem lett volna keresztülverni a változtatásokat. Such György szerint a sérelmek okozta lelki sebek begyógyulnak, ha javul az eszközpark, növekednek a bérek - de először "nagyot kell spórolni", hogy aztán szép lassan fejleszteni lehessen. Addigra talán megnyugszanak a kedélyek, és mindenki elfogadja: a régi Kossuth, Petőfi és Bartók már csak történelem.
Gatyában táncol
A vegyes programozású Kossuth és Petőfi újrapozicionálásáról (MR-1-Kossuth: hír- és beszélgetős rádió, MR-2-Petőfi: fiatalok zenei rádiója), a műsorstruktúra-váltásról és a sávos műsorszerkesztési elv érvényesítéséről már korábban beszámoltunk. Részletesen írtunk a Kossuthtal kapcsolatos tervekről is (lásd: Ki nyer ma?, Magyar Narancs, 2007. március 1.), melyek most ősszel, a hétköznap kora délutáni és hétvégi műsorstruktúra kialakulásával érnek be teljesen. A nyár nagy dobása azonban a Petőfi megújulása volt, amely a BBC Radio One, az osztrák Ö3, vagy német SWR3 mintájára kínál az említett külföldi példáknál is igényesebb könnyűzenei alternatívát. A korábbi száznál több produkció helyén mindössze tíz fut, jóval szűkebb (30 fős) szerkesztőség közreműködésével. A hangulat, energiaszint, tempó és stílus (rock, pop, lounge, world music, urban) szerint előválogatott zenéket három hónap alatt rakták össze, a produkciós tanácsadó dj Izil volt.
A Petőfi átpozicionálását többen támadták. Rónai Egon, a Pont FM igazgatója szerint a Petőfi jelenleg nem közszolgálati műsortartalmat sugároz, a játszott zeneszámok egyenként mind megtalálhatók a kereskedelmi rádiók zenei programjában: csak míg az MR költségvetési forrást kap a műsorszolgáltatásra, a kereskedelmi adók fizetnek érte. Állampolgári panaszra az ORTT is vizsgálódni kezdett, és megállapította, hogy a Petőfi "egész heti műsora nélkülözte a változatosságot, a popzenei szövetet csak néha-néha törte meg egy-egy megszólalás". A műsorstruktúra áttanulmányozása után az ORTT arra a következtetésre jutott, a Petőfi működése a Magyar Rádió saját Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzatának (KMSZ) sem felel meg. Such úgy véli, az ORTT figyelmen kívül hagyja a Petőfi által megcélzott közönség, a fiatalok és a fiatal felnőttek rádiófogyasztási szokásait, akiket kizárólag a zenével lehet elérni. A rádió elnöke szerint diszkriminatív a könnyűzenét (a komolyzenétől eltérően) nem kulturális tartalomnak minősíteni. Különösen, hogy olyan zenei tartalomról van szó, amelyet hosszas előkészületek során választottak ki, és ami minőségében elüt a piaci kínálattól. A Petőfi a zenéken kívül kulturális információkat is közvetít (hétköznaponként Kultúrfitnesz, hétfőnként Netidők és A hétvége sportja), melyek szintén belesimulnak a zenei műsorfolyamba. A médiatörvény megkövetelte sokszínűséget Such szerint a tematikus rádióadók és a digitális rádiózás korában nem egyetlen rádiócsatornától kell várni, hanem, ahogyan ez külföldön is megy, a teljes programkínálattól.
Egy, két, háÉ MR
Augusztus 15-től egységes, új arculata van a Magyar Rádiónak és az átkeresztelt három fő adónak (MR-1-Kossuth rádió: a szavak ereje, MR-2-Petőfi rádió: nagyon zene, MR-3-Bartók: a kasszikus zene rádiója). Mivel Magyarországon nincs a háztartások médiafogyasztási szokásaira vonatkoztatható olyan rádiós hallgatottságmérés, mint amilyen a televíziós nézettség mérésénél van (AGB Hungary), a márkaismertség az egyetlen igazán bevált módszer, amivel egy rádióadó országos elfogadottságát tesztelni lehet. Ebből a szempontból az MR arculatkampánya kulcsfontosságú - még akkor is, ha a házon belül furcsállják, hogy a legnagyobb elbocsátások közepette erre költ a vezetőség. A brandkoncepciót és a kreatívot a brit Navyblue Design Group készítette valamivel kevesebből, mint nyolcmillió forint. Az összeg nagysága miatt nem volt szükség közbeszerzési eljárásra, ami mindkét félnek jól jött: a Navyblue-nak (amely a 2012-es londoni olimpia és a brit királyi opera arculatának megtervezésében is részt vett) ez volt az első munkája Magyarországon, míg az MR kedvező ajánlatot kapott rövid határidővel. A kreatív adaptációk elkészítésének a jogát a Porsche Hungáriának és a Béres Rt.-nek is dolgozó Sylva Ügynökség nyerte el közbeszerzési eljáráson. A kampány költségének nagy részét, a reklámfelületek túlnyomó többségét az MR bartermegállapodás alapján egyenlíti ki, de a kuratórium által elfogadott üzleti tervben az idei évre 200 millió forintot is beterveztek kommunikációs célokra.
