Áder alapítványa milliárdokból rendez klímavédelmi rendezvényt

  • narancs.hu
  • 2023. április 18.

Belpol

„Fenntarthatósági rendezvényről” van szó, mely a Planet nevet viseli. 

Nettó 1 milliárd 150 millió (bruttó 1 milliárd 460 millió) forintért tervezi meg az Áder János nevéhez köthető Kék Bolygó Klímavédő Alapítvány idei fenntarthatósági rendezvényét, a Planetet az Unger Zsolt Grafikai és Szolgáltató Kft. és a Clair & Curtis Communication Kft. Előbbi Unger Zsolt márkaépítőt, prémiumbrand-specialistát fedi, ő volt a 2021-es rendezvény, a Planet Budapest kreatív vezetője is – írja az rtl.hu

A másik cég pedig korábban is dolgozott az Áder János által létrehozott alapítványnak: a Clair & Curtis szervezte meg tavaly a Gödöllői Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált. Az Mfor cikke szerint a tulajdonosok egy korábbi cégüket még Felcsúton alapították, de a pályázaton nyert vállalkozásukat már Budapesten hozták létre. A Clair & Curtis tulajdonosa, Simon-Tábori Éva Magdolna, aki egy másik cégével támogatta a hódmezővásárhelyi honvéd középiskolát. 

 
 
Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke fenntarthatósági témájú előadást tart az Esztergomi Szakképzési Centrum három iskolájának diákjai részére 2023. március 28-án.
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI
 

 A komplex tervezési és kivitelezési tervezési feladatokra kiírt közbeszerzés szerint a cég feladata egyebek mellett: 

  • az üzleti expó kreatív és gyártási tervezése,
  • ifjúsági látványszínház kreatív és dramaturgiai tervezése, díszlettervezés, forgatókönyv írása, színészek betanítása, zeneszerzés,
  • animációtervezés,
  • a rendezvény élelmiszertakarékos, a fenntarthatóságra is figyelemmel lévő catering megtervezése.

(rtl.hu). 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Kiszúrt autókerekek, leszaggatott plakátok, feljelentések - így várja a választást Ágasegyháza

A Bács-Kiskun megyei községben 2010 óta Füredi János a polgármester, akinek az előterjesztésére a képviselő-testület megtiltotta, hogy a kampány ideje alatt a jelöltek választási fórum céljából kibéreljék a település közintézményeit. Ez ellen, illetve a településen eluralkodott közhangulat miatt tüntettek egy maroknyian a napokban, két független polgármesterjelölt felhívására.