Az Európai Bizottsághoz Jávor Benedek, a Párbeszéd Európai Parlamenti képviselője nyújtott be panaszt. A vizsgálat megindult, és e szerint „Bizottság az elindított kötelezettségszegési eljárásban elemezte a törvényt, és azt több ponton is az uniós jogot sértőnek találja” - írta keddi Facebook-posztjában Jávor. A Bizottság szerint a szabályozás sérti a tőke szabad áramlására vonatkozó, az uniós alapszerződésben foglalt előírásokat, valamint az Európai Alapjogi Chartában foglalt olyan alapvető jogokat is, mint az egyesülés szabadságához, és a személyes adatok védelméhez fűződő jogokkal is ellentétes a magyar szabályozás. Jávor szerint a törvény nem maradhat érvényben, és arra bíztat minden civilt, hogy már most se vegyék figyelembe annak rendelkezéseit.
Figyelmébe ajánljuk
Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort
- narancs.hu
Azt kéri a miniszterelnöktől, "ne legyen gyáva, ne bújjon a mentelmi joga mögé!"
Országosan csaknem 7700-an indulnak a polgármesteri székért
- narancs.hu
Pressman szerint a magyar kormány Ukrajna kapitulációját javasolja
- narancs.hu
Azzal, hogy a nyugati fegyverszállítmányok leállítását szorgalmazza.
Súlyos Fico állapota, de ébren van, beszélni is lehet vele
- Narancs.hu/MTI
A politikai irányvonal nem változik, azonban a történtek után „rendet kell teremteni” Szlovákiában.
Vitézy győzelme esetén akár még pozíciót is kínálna Karácsony Gergelynek
- narancs.hu
Fordított esetben ő sem ugorna el, ha Karácsony felkérné helyettesének.
Felvásárolják Zala és Somogy megyét a külföldiek
- narancs.hu
Zalában minden ötödik lakásvásárló külföldi.
Kedd éjfélig dönthet az adója egy százalékáról
- Narancs.hu/MTI
Ha nem teszi, az adója egy százaléka az államnál landol.
Futball helyett identitás: jövőre a német topligában mutathatja meg magát az antifasiszta mozgalom kedvenc csapata
A hamburgi St. Pauli klubjában a futball csak egy sokkal nagyobb dolognak a része, amiben még ott van valami azokból az alapértékekből is, amelyek már szinte teljesen eltűntek a profi sportból.
Szlovák belügyminiszter: A testőrök mentették meg Fico életét
- narancs.hu
A rendőrség több mint 40 közösségi médiában elkövetett gyűlöletkeltést vizsgált.
Két család vitája szándékos gázolásba torkollott Pécsen – Videó
- narancs.hu
A vita a város központjában kezdődött, egy bozótvágó is előkerült.
Húzza az időt a közmédia az EP-vitával kapcsolatban
- narancs.hu
Pünkösd után tájékoztatják a résztvevőket.