"Ezt az MSZP-t ismerjük, Gyurcsány Ferencet még nem" - írta Gyurcsány kormányfővé választásakor Zsigó Jenő. A Roma Parlament elnöke úgy vélte: a szocialisták romaügyi politikusai mindeddig csak ártottak a cigányságnak. A roma elit többsége bizakodva tekintett Gyurcsányra, aki kormányprogramjának vitáján lovári nyelven szólalt meg a parlamentben magyarok és romák közös országáról beszélve.
Habár beszélgetőtársaink többsége úgy vélte, kevés politikus értette meg olyan mélységben a magyarországi cigányság problémáit, mint Gyurcsány, a konkrét tettekben ez nem tükröződik. A 2004-es kormányprogram csak szűkszavúan említette a romákat, egy 2005-ös Amaro Drom-interjúban pedig a kormányfő már nem akart külön a cigánysággal foglalkozni, hanem csak a szegényekkel, továbbá elfogadhatatlannak tartotta a pozitív diszkriminációt, és túl balhésnak a roma vezetőket. 2005-ben azzal döbbentette meg a roma közvéleményt, hogy úgy vélte: jobb a roma gyerekeknek, ha kiemelik őket családjukból. Tavaly Alsóvadászon arról oktatta ki a romákat, hogy "Menni kell, dolgozni kell. Nekem is dolgozni kell."
"Sokáig úgy gondoltam: Gyurcsány lesz az a miniszterelnök, aki kőkeményen lép fel a leszakadás ellen, a politikában pedig végigviszi azt a szemléletváltást, ami Amerikában Johnson és Kennedy alatt történt a feketékkel" - mondta a Narancsnak Horváth Aladár, aki éveken át a kormányfő, előtte pedig Medgyessy Péter tanácsadója volt. Habár az előző szocialista kormányfő 2002-ben "cigányügyi vállalásokkal" hajtott a roma voksokra, miniszterelnöksége alatt kevés érdemi dolog történt.
Gettó a faluvégen
A rendszerváltás óta második szociálliberális kormány egyik beváltatlan ígérete a telepfelszámolás volt. A körülbelül hétszázhetven telepből négy év alatt mindössze 29 településéhez nyúlt hozzá a kormány - ebben az ütemben kábé 25 év múlva tűnne el az összes embertelen gettó. Már ha nem számolnánk azzal, hogy közben nagy ütemben nő a gettósodó települések száma.
De nézzük a számokat. A legutolsó, Kemény István vezette reprezentatív cigányfelmérés szerint legalább a romák hat százaléka, körülbelül 36 ezer ember lakik klasszikus cigány telepeken (harminc éve még a romák több mint fele). A cigány telep fogalmába Keményék nem értették bele a településszéleken létesült Cs-házas, szocpolos telepeket vagy a valamikor munkáskolóniának épült, de cigány szegregátummá vált képződményeket. Megjegyzik azonban, hogy a szegregáció mértéke nem változott: a falusi romák hatvan százaléka a település szélén lakik, és szomszédjai többsége roma. A Debreceni Egyetem kutatói csak az ország keleti megyéiben számoltak 35 ezer teleplakót, míg az ÁNTSZ 767 cigány telepet regisztrál. Ráadásul a romák többsége gettósodó településeken, zsákfalvakban, slumosodó városszéleken nyomorog. Havas Gábor szociológus 2004-ben körülbelül száz olyan településről tudott, amelyek végérvényesen szegénycigány-gettóvá váltak, további száz pedig hamarosan az lesz.
A telepfelszámolást már Torgyán József is pedzegette, de miniszterelnökként Medgyessy tűzte elsőként a zászlajára. Romaügyi államtitkára, Teleki László azt ígérte: 2006-ig a telepek fele eltűnik, de legalábbis elkezdik felszámolni őket. Lévai Katalin minisztersége idején a kormány azzal haknizott, hogy tíz-tizenötmilliárdot fordít e célra. Az összeg nagy részét kölcsönből fedezték volna: az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának (CEB) hiteléhez négymilliárd forint önerőre lett volna szükség - ennek biztosítására azonban a Pénzügyminisztérium a 2004-es költségvetési tárgyalásokon (a száznapos program okozta hiány után) nem volt hajlandó. A politikai akarat pedig - ahogy több kormányposztot betöltő roma beszélgetőtársunk fogalmazott - "túl gyenge volt". A sok porhintés után a valóság: 680 millió, az eredetileg beharangozott összeg öt százaléka maradt. A felszámolás szót gyorsan modellkísérletre cserélték.
A szociális minisztérium egy 2004-es kutatás alapján kezdett kísérletezgetni. Havas Gábor és Szuhay Péter tanulmánya még a cigány telepeken élők társadalomba való visszavezetését jelölte meg célnak. Szerintük a telepeket nem lehet drasztikus módszerekkel felszámolni, mert újra kialakulnak. A tanulmány előírja, hogy az önkormányzatoknak csökkenteniük kell a szegregáció mértékét. A terv szerint a családok 47 százaléka költözött volna új lakókörnyezetbe, 20 százalékuknál pedig lakóhely-rehabilitációt végeztek volna.
Mindebből alig valami valósult meg. "Mivel nem volt pénz, Teleki behívta egyenként a nyertes polgármestereket, hogy addig nem állnak fel, amíg jó néhány tételt ki nem húznak a pályázatokból. Ezzel máris kiherélték a program komplexitását" - mondta a Narancsnak a program egy akkori ismerője. Ráadásul már a meghívott települések köre sem volt mentes a politikától: volt falu, amelyet képviselő lobbizott be a nyertesek közé. A nyertesek egytől egyig kisebb települések: az ország valódi gettóihoz (Tiszavasvári, Hajdúhadház, Alsózsolca, Putnok) ennyi pénzből hozzányúlni sem lehetett; a szerencsés kiválasztottak között pedig csak kevés családot érintett a program.
Az apró szépséghibák mellett (Galambokon cigányfürdetővel küzdöttek volna az integrációért) lényegesebb kérdés volt, hogy a 2005-ben nyertes kilenc településből néhány nem is tudta hova integrálni a romákat: Uszka és Tiszabő majdnem tiszta cigány falvak. "Nem volt világos, mi a prioritás: integrálni kell vagy házakat festegetni" - jegyezte meg a program egyik volt mentora (lásd: Szép, színes házak című keretesünket). Nem mintha a helyi romák nem örültek volna, hogy a házukba bevezetik a gázt, a vizet, elvezetik a szennyvizet, elszállítják a szemetet és egyáltalán: emberhez méltóbb körülményeket biztosítanak. Sokat lendített a programon a Roma Oktatási Alap pluszpénze is, amelyből tanodákat indítottak. A hosszabb távú fenntarthatóság azonban kevéssé biztosított, hiszen valódi munkahelyteremtésről nincs szó, és sok helyen ötven kilométeres körzetben sincs munka. A minisztérium 2006-os propagandakiadványa is főleg a közmunkával, közhasznú munkával dicsekszik, de sok roma örömmel vett részt az "önkéntes árokásás"-ban, valamint "többen éltek az alkalmi munkavállalói könyv adta munkaerő-piaci lehetőségekkel" - bármit jelentsen is ez.
Hogy a szociális minisztérium mennyire szívén viseli a kérdést, abból is látszik, hogy másfél hónapon át (!) sem volt képes lapunknak megszólalót biztosítani. Úgy tudjuk azonban, hogy a programban dolgozók szerint az egyik legfőbb baj egyes települési vezetők rasszizmusa: az egyik kelet-magyarországi nagyvárosban, amikor kiderült, hogy a cigány telepről beköltöztetnének öt roma családot, aláírásokat gyűjtöttek - a tárca nem tudta elkölteni az erre szánt pénzt. Volt olyan település is, ahol már majdnem aláírták a házvételi szerződést, ám a helyi ügyvéd riasztotta a polgármesteri hivatalt, ahol rögvest rálicitáltak az összegre. 2006-ban 11 további település ötszázmilliót, 2007-ben 9 település 660 milliót kapott.
Milliárdok a kukában
A telepügy azonban valódi sikersztori a romák foglalkoztatásához képest - az utóbbi terén ugyanis semmi változás. Az adatvédelmi törvény miatt nincs nyilvántartva, ki a roma, ezért sem a KSH-tól, sem a munkaügyi hivataloktól nem kaphattunk ilyen adatot. Ám az 1993-as foglalkoztatási mélypont óta országosan is kevés változott, a kutatók szerint pedig a romák helyzete csak rosszabb az átlagnál.
Kemény Istvánék fölmérései szerint 2003-ban a 15-74 év közti romák 21, míg a nők 15 százaléka volt foglalkoztatott. 1993-ban nagyjából ugyanez volt a helyzet. 1971-ben viszont még a cigány férfiak 85, a nők harminc százaléka dolgozott. Ráadásul 2003-ban a dolgozó romák alig hatvan százalékát foglalkoztatták teljes állásban; a többieket rendszertelenül és feketén. A foglalkoztatással kapcsolatos számok attól drámaiak, hogy az elmúlt években uniós milliárdokat öntöttünk ki munkahelyteremtésre. Ferge Zsuzsa, Darvasi Ágnes és Bass László kutatása szerint 2001-2006 között alig érzékelhetően javult a foglalkoztatottság - kivéve a szegények körében, ahol romlott.
Az uniós források eddigi hasznosulása súlyos problémákat vet fel. Lapunk birtokába került egy, az 1999 óta futó PHARE romaprogramokat értékelő NFÜ-tanulmány. Ennek 2008. márciusi vezetői értékelője döbbenetes képet fest a pénzek felhasználásáról. Csak néhány példa: habár számos programot elvben a hátrányos helyzetű településeknek szántak, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár vagy Baranya megyében pont azok maradtak ki. Pénzpocsékolásra számos példát hoz az anyag. Miközben a PHARE három projektje 5,6 milliárdot tapsolt el foglalkoztatásra, az Országos Foglalkoztatási Alap ugyanakkor három teljesen hasonló projektre 2,1 milliárdot.
A legtöbb PHARE-nyertes olyan térségekben született, ahol egyébként alig van vállalkozó. Hiába képeztek tehát ki a háromezer résztvevőből 789 (!) parkgondozót, 90 (!) motorosfűrész-kezelőt és 148 betanított útfenntartót, az emberek továbbfoglalkoztatása bizonytalan volt.
A tanulmány szerint nincs intézményesített utófigyelés, ezért azt se tudni, kik vettek részt a programokban, és mi van velük. A projektek során nem vették figyelembe, hogy mely térségnek mire lenne szüksége, és egyáltalán, mely szakma piacképes.Az eredmények: a támogatott foglalkoztatottak közül egyetlen sem dolgozik alkalmazottként, a többség visszatért a feketemunkához vagy a segélyezéshez. És persze: települési szinten jottányit sem csökkent a munkanélküliség.
De nézzük, mi a baj! A Tárki már egy 2005-ös, roma foglalkoztatási programokat elemző tanulmányában megírta azt, ami az állami szereplők többségének most kezd leesni. Hogy tudniillik hiába a hátrányos helyzetűeknek kiírt pályázat, ha nem tudják, hogy kell pályázni. Ezért a tőkeerős, pályázatírásban gyakorlott (csak ritkán roma) szervezetekhez jut a pénz, nem oda, ahol szükség lenne rá. A Tárki szerint az elköltött milliárdoknak "semmilyen érzékelhető, mérhető hatásuk nincs a romák munkaerő-piaci pozíciójára".
Beszélgetőpartnereink többsége is úgy vélte: a legtöbb projekt épp a céllal ellentétes hatást ért el, és nemhogy megmozdította volna a romákat, de még inkább a települések kegyuraitól tette függővé őket. Az induló programok nagyjából annyira piacképes szakmákhoz segítették hozzá a romákat, mint a kosárfonás; még ez is több azonban, mint a telepprogramból már megismert "saját lakóhely rendbetétele", ne adj' isten, árokásás.
Az önkormányzatok persze úgy trükköznek, ahogy tudnak: egy-egy, szívüknek kedves közmunkást futtatnak több programon át (habár a cél minél több ember foglalkoztatása), vagy épp olyanokat vesznek be a programba, akik nem is munkanélküliek, és papíron "továbbfoglalkoztatják" őket.
Az utolsó esély
Totális csőd - így értékelték roma szempontból cigány vezetők az uniós pénzek első hullámának (NFT 1.) hatását egy korábbi Roma Café rendezvényen. Horváth Aladár, Zsigó Jenő, Ürmös Andor és mások egyetértettek abban, hogy a források csak kevéssé célozták meg a roma lakosságot, és ha igen, akkor se mindig jutottak el az érintettekhez. Márpedig ha a 2007-től 2013-ig tartó uniós második hullámmal is ez történik, az a romák végleges leszakadását eredményezi.
Az uniós pénzek elosztása égetően fontossá tette a cigánykérdés kontra szegénykérdés dilemma feloldását. A szegénykérdés hívei szerint nincs szükség az uniós források cigánypénzként címkézésére. Ferge Zsuzsáék legutóbb azt állapították meg, hogy habár 2001 és 2006 között a szegény népességen belül jelentősen emelkedett a roma népesség aránya (24-ről 32 százalékra), szegénységük csak bizonyos metszetekben mélyült tovább. A szegénység szerintük tehát továbbra sem romakérdés, bár inkább az, mint korábban volt.
"Egy nem roma és egy roma munkakeresőnek nem azonosak az esélyei. A cigányság az őt érő diszkrimináció miatt speciális helyzetben van. Ha általában hátrányos helyzetűeknek szánt pénzeket osztunk el, azok nem jutnak el a romákhoz" - érvel Mohácsi Viktória. Az SZDSZ európai parlamenti képviselője csalódott a magyar kormányban, hogy az a pénzek tervezésekor végig arra hivatkozott: az EU nem engedi a "cigány rubrikát". Egy januári EP-határozat megnyitja az utat ez előtt is. Mohácsi szerint a pénzeket cigány szervezeteknek kell elosztaniuk. "Súlyos előítélet, hogy ellopnák. Az oktatás terén például a tanodák felét a cigány kisebbségi önkormányzatok működtették."
Hasonlóan látja Zsigó Jenő is. A Roma Parlament elnöke szerint a cigányokat etnikai hovatartozásuk miatt éri hátrány, ezért a cigánysághoz tartozásuk miatt kell részesülniük a forrásokból. "A cigányok átkeresztelésének történelmi hagyományai vannak (újmagyar, újparaszt, sajátos szociális népréteg stb.), de mind súlyos kudarcot vallott. A cigányok emberi méltóságát sérti, hogy a kormány hátrányos helyzetűként tartja számon őket: ezzel stigmatizálja és az etnikai hovatartozásától menekülő csoportnak tekinti a cigányokat."
A kormányzatban pozíciót vállaló romák többsége azonban úgy véli: nincs szükség külön etnikai programokra, párhuzamos cigány struktúrákra. Ez csak tovább súlyosbítaná az etnikai feszültségeket, és érdemtelenül juttatna azoknak a (csekély, de egyre növekvő számú) romáknak, akik arra nem szorulnak rá. Sokan azt sem szeretnék, ha C betű lenne a személyi igazolványukban, márpedig egyfajta nyilvántartásra a pénzek rubrikázásához szükség lenne.
A kérdés, úgy tűnik, kormányzati szinten eldőlt: az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kevés helyen nevesíti a romákat, célcsoportjai elsősorban a hátrányos helyzetűek. "Attól, hogy nem romaként van címkézve, még romákhoz is eljut számos forrás. Ha utat építünk az Ormánságba, attól az ő életük is könnyebb lesz. Ha iskolát újítunk fel egy olyan településen, ahol a felnőtt roma lakosság aránya ötven százalék alatti, az iskoláskorúaké ötven fölötti, akkor az milyen pénznek számít?" - érzékeltette a probléma komplexitását egy NFÜ-s forrásunk. Szerinte tévedés azt hinni, hogy az uniós pénzek életszínvonal-emelésre valók, ahogy az is helytelen megközelítés, hogy a fejlesztéspolitikának a társadalompolitikát kellene pótolnia.
Az oktatási integrációra szánt közel negyvenmilliárdról állítható a legbiztosabban, hogy nagy része a roma gyerekekhez jut el. Eközben a legtöbb program nagyszerűen eladható cigánypénzként, miközben nem feltétlenül az. Jó példa erre a cigányság integrációjának felgyorsítására létrejött európai Roma Integráció Évtizede Program financiális háttere. Habár ennek 2005-ben kellett volna elindulnia, a legtöbb részprogramja csak négy év késéssel, 2009-ben kezdődik. A forrásokat főleg az ÚMFT biztosítja. A trükk azonban a régi: romapénznek vannak beállítva olyan, hátrányos helyzetűekre szánt összegek is, amelyek egy része feltehetően sose jut cigányhoz. A program alá belapátolták az összes, hátrányos helyzetűeket érintő projektet: így úgy lehet eladni, hogy már megint súlyos milliárdokat költöttünk a romákra. Mégis milyen hálátlanok.
Szép, színes házak
"Eladogattuk. Sódert, tüzelőt vettünk belőle, nem szégyellem. A padláson lett egy kis szobácska, azt kifestettük, de létrára már nem jutott" - mondja Burai Péterné (37). Az ötgyermekes tiszabői anyukának a telepfelszámolás keretében hatvanezer forint jutott - építőanyag formájában. Férje csak idényjelleggel dolgozik, az (50 százalékos kamatú) uzsora nélkül éhen is halna a család. A tiszabőiek "kerítéspénznek" hívják a telepfelszámolásból kapott összeget, mert a többség kerítést csináltatott belőle, volt, akinek még házfestésre is futotta. Tény, hogy a falu főbb utcái ma szép színesek - kérdés persze, mi köze mindennek az integrációhoz meg a telepfelszámoláshoz. Tiszabőt főleg romák lakják, integrálni tehát nincs kit, valamint telep sincs; a falu egésze egy összefüggő szegénysor.
Habár az önkormányzat által benyújtott 2005-ös pályázat komplex, a helyi intézményeket is fejlesztő programról szólt, a minisztérium arra kérte a település vezetését: válasszanak ki 15-20 családot, és az ő lakáskörülményeiket javítsák. Erre a helyiek nem voltak hajlandóak: a kétezer fős településen feszültséget okozott volna pár család kiemelése, ezért 40-80 ezer forint közti összeg jutott mindenkinek. Futotta még a pénzből egy kukásautóra, meg egy kisebb útszakasz építésére. A település és az ott élő romák helyzetén azonban a fejetlenül odaadott 80 millió nem segített.
Gazdagnak jó az unió
Nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek, csökkenhet a szegénység, de lehet, hogy csak átmenetileg - ezt jósolja a Tárki egy 2007-es, az ÚMFT várható hatását vizsgáló tanulmánya. A 2007 és 2013 közti időszakban, majd azt követően kismértékben növekednek a társadalmi egyenlőtlenségek, de a társadalmat nem éri a rendszerváltáshoz hasonló sokk. A munkanélkülieket támogató programok csökkenthetik a szegénységet, de lehet, hogy csak a program idejére. A programok hatása nem mindig mérhető; indikátorként például a résztvevők elégedettsége jelenik meg. A hátrányos helyzetűek gyakran csak kipipálandó szempontként jelennek meg a programokban.
Foglalkoztatottak aránya a 15-49 éves romák körében (%)
Év FérÞak Nők Együtt
1984 95 61 77
1989 85 53 67
1993 39 23 31
2003 38 20 29
In: Kemény István - Janky Béla - Lengyel Gabriella: A magyarországi cigányság 1971-2003
A cikk elkészültét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet Oknyomozó programja tette lehetővé. Az Oknyomozót a Trust for the Civil Society in Central and Eastern Europe szervezet támogatja. A cikk teljes verziója elérhető a www.oknyomozo.hu weboldalon.
