Botka azokat képviseli, akiknek a Fidesz miatt megszakadt a szívük

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 16.

Belpol

Meg úgy általában mindenkit képviselne.

Univerzális pártként kíván funkcionálni a továbbiakban az MSZP, legalábbis ez derül ki Botka László kampányszavaiból. Kiállnának a kiábrándultak és elégedetlenek mellett, továbbá képviselnék a szegényeket, a nyugdíjasokat és a külföldre költözött fiatalokat is. Emellett ők is a kórházak és az iskolák ügyét helyeznék előtérbe, de Botka ezenkívül beszólt a többi pártnak is, miszerint aki nem akar együttműködni, az csak saját politikai túléléséért küzd.

„Színészkedhetnek reggel, délben és este, a lényeg ugyanaz: nem hisznek a győzelemben”

– véli az MSZP miniszterelnök-jelöltje, hozzátéve, hogy a baloldal azokat is akarja képviselni, akik azért szavaztak a Fideszre, mert a szívükre hallgattak, és most azért akarnak kormányváltás, mert megszakad a szívük, hogy mivé lett az ország.

Botka továbbra is azt hangsúlyozta, hogy közös listát, közös egyéni jelölteket, közös programot és közös miniszterelnök-jelöltet szeretne a baloldalon.

Figyelmébe ajánljuk