Kulturális hírek

  • 1996. május 23.

Belpol

Fotó Dusa Dusa Gábor képei az utóbbi évek során rendszeresen jelentek meg a MaNcs-ban. Felvételeibôl most kiállítást rendezett a Gazdagréti Közösségi Ház Rét Galériájában (Törökugrató u.
9.); nyitva június 6-ig. A képen egy indokínai tehenész.

Thalia: Színházból Társaság Amint az a fôvárosi önkormányzat néhány héttel ezelôtti döntésébôl - az állandó társulattal rendelkezô Thalia társulat nélküli, befogadó színházzá való átalakításából - következett, Csiszár Imre május 29-vel lemondott igazgatói posztjáról, s egyúttal átvette a színház csaknem valamennyi színészét magában foglaló Thalia Társaság vezetését. A magánvállalkozásként működô Társaság viszi tovább a Thalia repertoárját (más épületben, mert a Thalia felújításra szorul), kezdôlökésként a fôvárosi önkormányzat Színházi Alapjának anyagi támogatásával.

Dunakanyar Rockhétvége Második alkalommal rendezik meg május 24-26. között Pomázon, a szentendrei bekötôút felôl megközelíthetô Klisza-domb aljában a Dunakanyar Rockhétvégét és motoros találkozót. Az érdeklôdôk három napig 600 forintért hallgathatják egymás motorjának bôgését és olyan zenekarok hangjait, mint a Harley Davidson Band, a Tirana, a Hôsök, a Damned Road vagy Waszlavik Gazember, többek között. Bôvebb információ a 26/325-163-as telefonon és a pomázi művházban.

Moliere helyett Gombrowicz Miután Ingmar Bergman a 118. elôadást abszolváló színészek gyenge játékát látván lemondta a stockholmi Királyi Drámai Színház általa rendezett Mizantróp elôadásának New York-i vendégjátékát, meghívója, a Brooklyn Academy of Music úgy döntött, a kitűzött idôpontban megteszi egy másik Bergman-rendezés is: a társulat, immár Bergman jóváhagyásával, Witold Gombrowicz darabját, az Yvonne, Burgundia hercegnôjét viszi a tengeren túlra.

Brit muzulmánok: él a fatwa Muhammad Ghayasuddin, a brit muzulmánok közössége, a Muzulmán Parlament új elnöke egy interjúban kijelentette: minden ellenkezô híresztelés ellenére továbbra is érvényben van a Sátáni versek miatt Salman Rushdie fejére 1989-ben kimondott halálos ítélet, a fatwa. Az 57 éves Ghayasuddin egyébként maga is író.

Díj Joni Mitchell kanadai-amerikai dalszerzô-énekesnô és Pierre Boulez francia komponista-karmester vehette át Gusztáv Károly svéd királytól az idei Polar Zenei Díjjal járó egymillió koronát. A Polar Díjat Stikkan Anderson, az egykori ABBA menedzsere alapította.

Színészi - és újabban rendezôi - munkássága elismeréseként Liv Ullmannak ítélték Norvégia legnagyobb kulturális kitüntetését, az 500 ezer koronával dotált Anders-díjat.

Nürnbergi per a színpadon Drámai perek dramatizálására specializálódott Richard Norton-Taylor: elôbb egy tiltott iraki fegyverszállítással kapcsolatos ügyet vitt színre, most pedig a nürnbergi háborús bűnösök perét. A Nuremberg: War Crimes Trial mellett a londoni Trycicle színpadán egy-egy Haitin, Ruandában és az egykori Jugoszláviában játszódó rövid darabot is játszanak, mintha csak azt illusztrálnák, mennyit érnek a nürnbergihez hasonló perek a tömeggyilkosságoktól való elrettentésben.

Marley-évforduló Miközben Magyarországon a Ladánybene 27 egy tribute-albummal tiszteleg Bob Marley emléke elôtt, a reggae-király halálának 15. évfordulójára, május 11-re Jamaicában megjelent egy "új", eddig nem publikált Marley-dal: az Almighty című kislemez a júniusban piacra kerülô, hasonló című album hírnöke, amin ezen kívül még több, kiadatlan, 60-as évek végén készült felvétel szerepel majd. És ez csak a kezdet: kiadója azt tervezi, hogy ezentúl minden évben ilyenkor megjelentet egy-egy régi-új Marley-anyagot, a félkész felvételek szinte kifogyhatatlan archívumából, CD-ROM-on is.

Inspiráció ´96 Két-két estén át a Szkéné, illetve a MU Színház adott teret a Műhely Alapítvány által immár harmadszor kiírt koreográfiai pályázat, az Inspiráció zsűrije által kiválasztott legígéretesebb darabok bemutatásának. Hogy a versenyben lévô nyolc koreográfia alkotói közül kik nyernek (a fôdíj egy egyhetes New York-i ösztöndíj), az lapunk budapesti megjelenése napján, május 22-én derül ki. Képünk a Phobos együttes Kör című elôadásán készült, Sosztakovics zenéjére, Hérakleitosz töredékeitôl inspirálva, Nagy Zoltán készítette a koreográfiát.

Hommage a Jacques Brel A dal árnyéka címmel sanzonest lesz Jacques Brel dalaiból május 23-án a budapesti Francia Intézetben. A némi túlzással a francia sanzon Szécsi Páljaként emlegetett, 1929-ben Brüsszelben született, 1978-ban elhunyt énekes dalait Szilágyi Enikô, Bardóczy Attila, Debreczeny Csaba, Fekete Mária (zongora) és Nagy Anna (tangóharmonika) szólaltatja meg, az elôadást Galgóczy Judit rendezte. Bardóczy Attila néhány hete a legjobb külföldi elôadó címét nyerte el Párizsban, a Vive la reprise sanzon-elôadói versenyen az Il pleut sur Bruxelles című, Brelrôl szóló dallal.

Gyász 69 éves korában meghalt Dominguín (született Miguel Gonzáles Incas), az 50-es évek egyik legnagyobb spanyol torreádora, akinek sógorával, Antonio Ordonezzel való rivalizálása a Veszélyes nyár című, eredetileg a Life-ban folytatásokban, majd könyv alakban is megjelent riport-elbeszélés megírására ihlette Ernest Hemingwayt. Dominguín 1947-ben, 17 évesen lett hivatásos matador, s hamarosan veszélyeztetni kezdte az akkori Nr 1, Manolete trónját.

Tarr-filmek Amerikában Május 16-án fejezôdött be a chicagói Facet´s filmszínházban a Tarr Béla filmjeibôl összeállított retrospektív. A magyar rendezônek nem ez az elsô ilyen sorozata Észak-Amerikában, az 1995. szeptemberi torontói filmfesztiválon az ô művei kerültek az egy-egy rendezô munkásságát bemutató Spotlight-kategóriába, idén márciusban pedig a San Franciscó-i Cinématheque vetítette filmjeit. Nagyon ritkán fordul elô, hogy magyar film bekerül az amerikai moziforgalmazásba: most Tarr Béla - Krasznahorkai László regényébôl készült - művét, a Sátántangót láthatják az amerikai mozinézôk. A Sátántangó tavaly megkapta az USA-ban a National Board of American Film Critics díját a legjobb experimentális filmért (ugyanakkor a legjobb populáris film díját Quentin Tarantino Pulp Fictionje, a legjobb európai film díját pedig Krzysztof Kieslowski trilógiája, a Három szín nyerte).

Schiele Centrum Évente milliónál több turista látogat el a dél-csehországi Krumauba, ahol az 1993-ban bécsi segítséggel kialakított Schiele Centrumban megnyílt az idei új kiállítás: Gustav Klimt, Egon Schiele és Oskar Kokoschka nyolcvan műve mellett retrospektív tárlat mutatja be a modern cseh festészet klasszikusának tartott Josef Capek - az író, Karel Capek 1938-ban meggyilkolt testvére - életművét. A megnyitón külön is megemlékeztek Serge Sabarskyra: a februárban, 82 éves korában elhunyt bécsi műgyűjtô és kiállításrendezô fontos szerepet játszott a Schiele Centrum létrehozásában.

Cannes: eredmények Hétfôi lapzártánkkal egy idôben ért véget Cannes-ban a 49. Nemzetközi Filmfesztivál. A versenyprogramban indult 22 film közül az Arany Pálmát és a legjobb rendezés díját Mike Leigh brit rendezô Secrets and Lies (Titkok és hazugságok) című filmje nyerte el. E film fôszereplônôje, Brenda Blethyn kapta a legjobb nôi alakításért járó díjat is. A cannes-i nagydíjat, a Grand Prix-t a zsűri Lars von Trier Skóciában játszódó filmjének, a Breaking the Wavesnek ítélte.

Iványi Marcell Szél című filmjérôl, amely a rövidfilmek versenyprogramjában indult, lapzártakor még nincs információnk.

Egyetemi bemutatkozás Ahogy május 9-i számunkban hírül adtuk, az Egyetemi Színpad (ESZ) működtetésére kiírt pályázatot az ESZ-en korábban dolgozó Hídvégi András és csapata nyerte meg. Most, vasárnap, lehetetlen idôben, házisüti és a Placidy együttes hangjainak társaságában, egy sztrájkoló videóprojektor árnyékában sajtótájékoztatón mutatkozott be a csapat (Hídvégi mellett csupa 21-24 éves diák, Moll Zoltán, Rajna Gábor, Rózsahegyi Lilla, Somlai János és Ungváry Fanni). Nyitás szeptember közepén, részletes műsor csak akkor várható, annyi azonban már most is biztos, hogy bôvíteni szeretnék a korábbi mozgóképkínálatot, havonta egy-egy témához kapcsolódó fesztiválok lesznek, új talk-show-szerű programokat, különféle szakköröket és szolgáltatásokat (tanulószoba, munkaközvetítés) terveznek.

Cyberia

Sade CD-ROM Sade Interactive címmel megjelent CD-ROM-on a nigériai-brit énekesnô egyetlen hozzáférhetô életrajza, rajta kilenc klip, sok-sok fotó, beépített kapcsolat Sade web-site-jához; ára 25 font. Kiadója, az OmniMedia a jelenlegi legjobb minôséget nyújtó technikát alkalmazta a gyártásnál, amit azonban csak az élvezhet igazán, akinek a gépében MPEG-kártya is van.

Fénysebesség Megkezdte adását a Fénysebesség című cyberkulturális magazin a Tilos Rádió hullámhosszán (hétfônként 23.30-24.00) és az Interneten. A Köz-Hely Egyesület műsora hetente más vendéggel járja körül a számítógép-világhálózaton zajló eseményeket, a mikrofonba Rettegô Iván és Dr. Tungsram mondja a magáét, a keverôpultnál DJ dASH keresgéli a potmétereket. A műsor felkerül az Internetre is, ahol a RealAudio technológia segítségével hallgatható a http://freeside.elte.hu/speed/ címen.

Újabb magyar fórumok "odakint" A Napi Gazdaság a Fornax szerverén olvasható (http://www.fornax.hu/napi/), folyamatosan frissített tôzsdei hírek és hasonló, pénzes dolgok társaságában. Úgy látszik, régi hírek iránti olthatatlan érdeklôdésre bazíroz az MTI Eco, amely - egyelôre - csak az áprilisiakat nyújtja (http://www.mti.hu/eco/0000.htm). Az Ingatlanpiac Internet-változata (http://cyber-real.com) jóvoltából összevethetjük az európai árakkal az itthoniakat.

Hálózati politika A magyar politikai pártok közül elsôként az SZDSZ jelent meg az Interneten (http://www.szdsz.hu): bemutatják politikusaikat és a párt szervezeti felépítését.

Önálló lapot készített Szemôk Árpád szegedi önkormányzati képviselô, aki a kutyaszarra koncentrál, javaslatokat vár nagy kérdésére, hogy mi a teendô vele: http://www.math.u-szeged.hu/tagok/szemok/kutya.htm.

Az iNteRNeTTo számítógépes hírlevélen (http://www.idg.hu/internetto) online tudósítások olvashatók a magyar Mount Everest-expedícióról/tól. Ôk egyelôre nem járnak olyan magasan, mint az az expedíció, amelynek nyolc tagja, köztük az NBC riportere, nemrég a Himalája hegycsúcsa közelében életét vesztette. Minderrôl bôvebben http://www.nbc.com/everest/.

A Medián az Interneten Saját tevékenységének bemutatásán kívül interaktív kérdôívet is elhelyezett www-területén a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet: szeretnék felmérni és nyomon követni a magyar nyelvű Internet-használók összetételét, érdeklôdési körét - adta hírül az iNteRNeTTo.

Új Word-makrovírus Egy konferencián, ahol díjat tűztek ki annak, aki képes makrovírussal megfertôzni a vírusirtóval védett WinWord programot, megjelent egy új makrovírus, neve: Challenge. Elôdeivel szemben nem egy makro lefuttatása aktiválja, hanem közvetlenül a fertôzött file megnyitása.

Figyelmébe ajánljuk