Szemerkényi Réka, Orbán Viktor kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója pontosan emlékszik, hol volt 2001. szeptember 11-én. Berlinben, hivatalos látogatáson a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel, Martonyi Jánossal. "Éppen a nagykövetségen voltunk, amikor jött a hír, hogy megtámadták Amerikát - mondta lapunknak. - Akkor még nem tudtuk pontosan, hogy mi történt, és hogy kik állnak mögötte. Ugyanakkor az is látszott, hogy a támadás egy összehangolt akció volt, nagyon valószínűsíthető politikai céllal, ami egyértelműen egy NATO-tagállamot érintett."
És ez az elkövetkező hét évben komoly következményekkel járt a magyar biztonságpolitika és honvédelem számára, belevonva az országot két háborúba, sok-sok ezer kilométerre hazánk határaitól, gyakran hihetetlenül nehéz körülmények között, próbára téve nemcsak Magyarország elkötelezettségét a biztonságát elsősorban garantáló észak-atlanti szövetség iránt, de magát a szövetséget is.
"A miniszterelnök mérlegelte az érveket - folytatta Szemerkényi Réka -, majd a sajtótájékoztatóján azt mondta, méghozzá a NATO-tagállamok között elsőként, hogy az események az ötödik cikkely hatálya alá tartozhatnak." Amely azt mondja ki, hogy bármelyik tagállam ellen intézett támadás az egész szövetség elleni támadásnak minősül, és kötelezi az összes többi tagállamot, hogy a megtámadott segítségére siessen.
Tagságunk első évei pont arra az időszakra estek, amikor a hidegháborút puskalövés nélkül megnyert NATO elkezdte megvívni első valódi háborúját Afganisztánban. A szövetség feladatai átalakultak, áthelyeződött a hangsúly a klasszikus területvédelemről a távoli, instabil térségekben való beavatkozásra és a terrorizmus elleni küzdelemre. Tanulságos példája mindennek az afganisztáni magyar szerepvállalás története, aminek a középpontjában a szövetségesi lojalitás áll a többi NATO-államhoz és elsősorban az Egyesült Államokhoz.
Mit csinálunk Afganisztánban?
"Akkor számíthatunk a szövetségeseinkre, ha mi is segítünk nekik - azt hiszem, ez teljesen normális dolog. Magyarország biztonságát a NATO garantálja, ezért nekünk részt kell vennünk az afganisztáni misszióban" - válaszolta a Narancsnak Göncz Kinga külügyminiszter arra, hogy mi keresnivalója van Magyarországnak a harminc éve háborúzó közép-ázsiai országban. Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, aki 2002-től 2006-ig irányította a tárcát, még nyíltabban fogalmazott. "Ez a NATO-ról szól, nem Afganisztánról. Hát egyébként mi dolgunk volna nekünk ott, hacsak nem az, hogy van egy közös felelősségünk a szövetségeseinkkel? A lényeg, hogy szeptember 11. döntő változást hozott a NATO, Európa és Amerika viszonyában. Elemi igény jelent meg a szolidaritásra az amerikaiak részéről. Így nem is volt más lehetőségünk, mint hogy segítséget ajánljunk nekik."
De az akció csak részben szól a NATO-ról. Göncz Kinga szerint "a globalizálódó világban a fenyegetések nem a határainkon jelentkeznek: a terrorizmus, a kábítószerek mind sokkal messzebbről jönnek. Az Európai Unió tagjaiként minket is fenyegethet a nemzetközi terrorizmus. Határállamként pedig különösen nagy a felelősségünk, még ha a közvetlen cél nem is mi vagyunk."
Afganisztánból származik a világ ópiumellátásának kilencven százaléka. Az al-Káida fő bázisa ez az ország volt 2001-ig. Az új biztonságpolitikai gondolkodás szerint ott kell felvenni a küzdelmet ezekkel az ellenségekkel, ahonnan jönnek, nem pedig ott, ahol támadnak. Ez igaz a NATO-ra is; azért vív a világ másik végén háborút, hogy Afganisztánból kiverje az iszlamista fanatizmust, és egy olyan államrendet hozzon létre, ahol nem fordulhat elő többet, hogy az al-Káida átveszi az egész céget.
"Azt hiszem, a kelet-európai államok számára a NATO-tagság a legfontosabb, amikor egy ilyen misszióra jelentkeznek - fejtegette Mike Williams, a Royal United Services Institute biztonságpolitikai kutatóintézet munkatársa Londonban. - Számukra különösen lényeges, hogy jó szövetségesként viselkedjenek, hiszen újak. És tudják, hogy senki nem fogja őket megvédeni, ha egyszer arra kerül a sor, csak Amerika. Van egy komoly aggodalom, hogy ha elbukjuk Afganisztánt, az egész NATO óriási hitelvesztést szenvedne. Ez a szempont mindenki számára fontos. De a kanadaiak, a britek, az ausztrálok, a hollandok, a dánok számára maga Afganisztán is fontos. Tudják, hogy az iszlamista szélsőségesek fenyegetést jelentenek az egész világra - és különösen rájuk, nagy muszlim lakosságukkal."
Se pénz, se posztó
Mindez komoly kihívás a lerongyolódott magyar honvédelem számára. Az ország vállalta, hogy katonai kiadásait a GDP 2 százalékára emeli - ehhez képest ez jelenleg 1,1 százalék, ráadásul 2004 óta csökken. Ezt a kormány külföldi szerepvállalásokkal próbálja ellensúlyozni. "2002 és 2006 közt egyfajta lavírozás, egyensúlykeresés jellemezte a honvédelmi politikát az új tagállamok körében - mondta Juhász Ferenc. - Mindenki kereste azokat a lehetőségeket, amelyekkel kimászhat a védelmi költségvetés növelésének óriási kötelezettsége alól valamilyen másfajta lépéssel vagy gesztussal. Mi elkezdtünk felajánlgatni kontingenseket külföldre. Volt, hogy 1200-1300 katona is volt kinn egyszerre. Ezzel hosszú ideig elértük, hogy ne pirítsanak ránk, amiért nem nő a költségvetés és nem halad a (honvédelmi) modernizáció. Ezzel egyensúlyoztunk."
NATO-illetékesek és -szakértők szerint is járható út ez, pláne manapság, amikor a szövetség nem áll túl jól Afganisztánban. "A NATO-ban senki nem nyom senkit, csak kér - állítja egy NATO-diplomata. - De kialakulnak olyan helyzetek, amikor kevesebb a felajánlás a tagállamok részéről, mint amenynyi forrásra szükség van, és akkor egy jól időzített felajánlással nagy politikai tőkére lehet szert tenni."
Afganisztánban a "jól időzített felajánlás" először egy járőrszázad volt Kabulba 2004-ben, miután a legelső, 2002-es felajánlás kimerült egy egészségügyi csoportban. Ez áttörés volt a Magyar Honvédség (MH) számára, amely 1995 óta csak támogató feladatokat látott el misszióin. Politikailag is siker volt, mert komoly kritikák fogalmazódtak meg a szövetségesek részéről, hogy nem vesszük ki részünket rendesen a feladatból. De a nagy ugrás 2006-ban történt, amikor Magyarország átvett a hollandoktól egy ún. tartományi újjáépítési csoportot (PRT-t) Észak-Afganisztánban. Az újjáépítési és puha katonai tevékenységet is magába foglaló PRT komoly feladat, rajtunk kívül csak öt NATO-tagállam üzemeltet ilyet önállóan. Magyar illetékesek úgy vélik, hogy hazánk elég ügyesen használta ki e lehetőségeket, csekély forrásait figyelembe véve mindig a megfelelő pillanatban mozdult: akkor állt elő a felajánlásaival, amikor kellettek, és oda, ahol szükség volt rájuk.
Juhász Ferencet 2006-ban Szekeres Imre váltotta a honvédelmi tárca élén, aki folytatta a lehetőségeinkhez képest határozott Afganisztán-politikát. A PRT-t két évvel meghosszabbítják, két kiképzőegységet küldenek az afgán kormányerők mellé, magyar katonák veszik át a kabuli reptér irányítását, és ősztől egy 10-20 fős harcoló alakulatot is bevetnek amerikai irányítás alatt. "Ez óriási gondolkodásbeli váltást jelent. Primer harcoló alakulat felajánlása jelentős elmozdulás az 1995 óta meghatározó, külföldi missziókat vállaló, de a veszteségeket mindenáron elkerülni akaró magyar honvédelmi stratégiától" - mondta Szenes Zoltán volt vezérkari főnök.
Sokakat talán meglep, de az MH gondolkodása stratégiai értelemben modern. Ma már senki nem tart a "körkörös védelem" Für Lajos-i hülyeségénél, a katonák értik az új kihívásokat. Az aktív biztonságpolitika rajtuk nem múlik, sőt jó alkalomnak látják ezeket az akciókat arra, hogy fejlesszék, erősítsék a honvédséget. A honvédelmi stratégiában kiemelt helyet foglalnak el a békefenntartó missziók, már több mint tíz éve részt is veszünk ilyenekben - de soha nem harcoló egységekkel.
"Tény, hogy a Dél-Afganisztánban való megjelenés újdonság - mondta Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója. - Katonát mindenki vonakodik küldeni, pláne a frontra. Ez tehát emeli a mi politikai presztízsünket. Ma a déli országrészben harcolás a fő feladat, tehát át kell súlyoznunk a részvételünket a NATO új prioritásainak megfelelően." 2007-ben vált szembetűnővé, hogy az egyre véresebb háborút igazából csak négy NATO-tag vívja: Amerika, Nagy-Britannia, Kanada és Hollandia. Az utóbbi két ország kormányának otthon komoly politikai nehézségekkel kellett szembenéznie, és Ottawa idén csak azzal a feltétellel hosszabbította meg katonai jelenlétét Afganisztánban, ha más tagállamok is erősítik saját missziójukat.
A magyar kontingens persze kicsi, vagy háromszáz ember. De a fő, hogy legyen. "Minden hozzájárulás számít, minden katona segít - mondja egy NATO-szóvivő. - Különösen akkor, ha délre mennek, mert ott a legrosszabb a helyzet."
"Komoly tekintélyre lehet ezzel szert tenni - ért egyet Mike Williams NATO-elemző. - Egyetlen embert sem hallottam az USA-ban, aki lekicsinyelte volna azoknak a hozzájárulását, akik harcolni is mernek. A kelet-európaiak nagyon sok pontot szereztek maguknak Washingtonban és Londonban. Ez az egész a szolidaritásról is szól, nemcsak arról, hogy mennyi katonád van."
A honvédség azonban még nemigen áll készen az expedíciós hadviselésre. Nincsen stratégiai szállítókapacitásunk, harctéri helikopterünk, sőt még a kézifegyverekkel is bajok vannak. Kevés a bevethető katona. A honvédelem átalakítása nem követte a stratégiai környezet megváltozását, de még a politikusok gondolkodását sem.
A politikai-honvédelmi elit gondolkodásába amúgy mélyen beágyazódott, hogy a magyar közvélemény nem viselné el az emberáldozatokkal járó külföldi akciókat. A politikai vezetés ebben a helyzetben nem a felvilágosítást és a kommunikációt, hanem a lapítást választotta. Bár Szekeres Imre hathavi látogatásaikor visz magával újságírókat is Afganisztánba, a háborúról meglepően nehéz tájékozódni.
Ami az ellenzéket illeti, a célok tekintetében egyetértés van. Ennek az is oka, hogy a külföldi NATO-bevetésekről 2003 óta a kormány dönt, nem az Országgyűlés - nehezebb tehát a politikai pontszerzés. De az is, hogy a Fidesz öszszességében atlantista külpolitikát követ, legalábbis, amíg annak nincs belpolitikai kockázata. De előbb-utóbb lehet. "Majd akkor meglátjuk, hogy mennyire erős a belpolitikai konszenzus az afganisztáni misszió mögött, amikor meghal az első magyar katona" - vetette föl Szenes Zoltán.
Rosszul megy
De a fő probléma a háborúval az, hogy rosszul áll. A helyzet 2005 óta csak romlik, tavaly kilencezer ember vesztette életét, a korábban szinte ismeretlen öngyilkos merényletek száma pedig elérte a 140-et. A tálibok az ország kábé tíz százalékát ellenőrzik, és az erőszak a korábban békés északi részekre is kezd átterjedni. Az ópiumtermelést nem sikerült felszámolni, sőt, a próbálkozás sokakat a kormány és a NATO ellen fordított, ugyanis rengetegen ebből élnek. NATO-illetékesek újra és újra elmondják, mennyi sikert ért el az ország 2001 óta, például az infrastruktúra fejlesztésében. Ez igaz is. De nem nagyon halad előre a politikai megegyezés az ország domináns etnikumai és törzsei között - márpedig ennek a hiánya végeredményben az erőszakot táplálja.
Ma már mindenki azt gondolja a NATO-ban, hogy a helyzetre nincs tisztán katonai megoldás, és a rendezés jó esetben is eltarthat akár öt-tíz évig. Diplomaták és szakértők szerint a NATO ölheti a tálibokat, ameddig akarja - ha az afgánok nem tudják összekapni magukat, akkor nem lesz semmi. De világos terv nincsen rá, hogyan lehetne a konfliktust megnyerni - vagy legalább nagy beégés nélkül kilábalni belőle. A stratégia lényegében az, hogy tovább előre, aztán majd meglátjuk.
Mivel Magyarország egy szövetség kicsi tagjaként és elsősorban szövetségesi lojalitásból vesz részt a vállalkozásban, saját stratégiánk nincs. Csak beleilleszkedünk a NATO közös stratégiájába, amit döntően a nagyobb és fontosabb tagállamok alakítanak. A Narancs sok magyar illetékest megkérdezett, felmerül-e bennük néha, hogy a helyzet nem túl rózsás volta miatt ezt az egészet talán jobb volna nem erőltetni. A válasz mindig nem, noha többen mondták, hogy személy szerint ők is úgy vélik, a háború rosszul halad, talán nem is lehet megnyerni.
"Én azt hiszem, hogy nincsen katonai megoldás, a háború terhét fokozatosan át kell helyezni az afgánok vállára. Szerintem az kell legyen a cél, hogy az afgán kormány maga tudja ellenőrizni a helyzetet, az országot, és ki tudjuk váltani valahogy a drogtermelést, hogy visszaállhassanak a hagyományos mezőgazdaságra, és ne lehessen a nemzetközi terrorizmus egyik legnagyobb kibocsátója az ország" - mondta Göncz Kinga.
"Mi is részt veszünk ebben a stratégiai vitában. És ezt csak úgy tudjuk megtenni, hogy odatesszük a pénzt meg a katonákat, különben nem vennének minket komolyan - összegzett Tálas Péter. - De végeredményben be kell állnunk a szövetségeseink mellé."
A cikk elkészültét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet Oknyomozó programja tette lehetővé. Az Oknyomozót a Trust for the Civil Society in Central and Eastern Europe szervezet támogatja. A cikk teljes verziója elérhető a www.oknyomozo.hu weboldalon.
