Megvan, hol épül Szegeden a BYD, a kínai elektromosautó-gyár

  • narancs.hu
  • 2024. január 15.

Belpol

Pick-gyár helyett. Már megérkeztek a tervek a beruházásról az építésügyi hatósághoz.

Mióta decemberben bejelentették, hogy BYD kínai elektromos autógyár épül Szegeden, sem a magyar kormány, sem az önkormányzat, de még a kínai cég sem közölt részleteket a gyárberuházásról, viszont tervek már érkeztek az építésügyi hatósághoz a beruházásról írjaSzegeder.

Az engedélyekre váró tervrajzokból pedig kiderül, hogy

a kínai elektromosautó-gyár első két csarnoka a várostól északra, az autópálya közelében lévő úgynevezett Pick-telken épül fel.

Ezt a korábban Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó, Bonafarmhoz tartozó húsipari cég vette meg, hogy ott építse fel új gyárát, végül azonban a szintén szegedi, '70-es években épült Szabadkai úti gyárukat fejlesztik. A Pick-telekről az Átlátszó írta meg korábban, hogy Csányiék hússzor több pénzért adták el a városnak, mint amennyit a gazdák kisajátításra ítélt földjeiért fizetne az önkormányzat.

A BYD-gyár munkálatait azzal kezdik majd, hogy a 40 hektáros, hullámos területről teljesen lehámozzák a termőföldet 50 centiméter mélységig, majd a hullámos felszínt kiegyenesítik, arra pedig már ráteríthetik azokat a teherbíró rétegeket, például zúzottkövet, amik megtartják majd az épületeket.

A BYD-gyár miatt elvileg munkásszálló is fog épülni, amely helye a lap szerint még nem ismert, de állítólag az ipari parkon belül lesz majd.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk