Magyar Narancs: Több, a témában aktív civil szervezettel és ellenzéki párttal szemben az ön álláspontja szerint nem érdemes rögtön Alkotmánybíróság (AB) elé vinni az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosítását. Nem alkotmányellenes a jogszabály? Vagy úgyis átmenne az AB-n?
Tordai Csaba: Az elfogadott törvény rombolja az információszabadságot, ez nem kérdés. De a módosításoknak lehetséges alkotmányos és alkotmánysértő értelmezése is, jelen pillanatban nem tudjuk, hogy a gyakorlatban a bíróságokon melyik fog érvényesülni. Ha most az Alkotmánybíróság elvi szinten rábólint a módosításokra, később egy-egy konkrét alkotmánysértő ügyben sokkal nehezebb lesz sikerrel fellépni. Vegyük a törvénycsomag legtöbbet kritizált elemét: a jövőben a munkaerőre fordított költséget is fel lehet majd számítani az adatigénylőnek, ha egy nem túl jól meghatározott mértéknél többet kell dolgozni az adatigénylés teljesítésével. Ez jelentheti azt is, hogy húszezer oldal lemásolásáért felszámítanak plusz húszezer forintot, ami szerintem belefér az alkotmányos keretekbe, ellenben ha egy pár oldalas dokumentumért kérnek ennyit, az nyilvánvalóan alkotmánysértő. Az elfogadott normaszöveg tehát nem feltétlenül és nem minden esetben alkotmányellenes, holott a jelenlegi összetételű Alkotmánybíróságon absztrakt normakontrollal csak akkor érdemes próbálkozni, ha biztosak vagyunk a dolgunkban.
MN: Ezek szerint az Átlátszó stratégiája az lesz, hogy csak alkotmánysértő bírósági gyakorlat miatt megy az AB-hez?
TCS: Többet mondok ennél. Az új szabályokat a hatálybalépésük után rögtön tesztelni fogjuk, próbaigényléseket adunk be és próbapereket indítunk, hogy tisztázódjon a bírósági gyakorlat. Ha kell, a konkrét ügyeket az Alkotmánybíróság elé visszük, bár remélem, erre nem lesz szükség.
MN: Lehet bízni a bíróságokban? A devizahiteles kérdésben is egyértelmű volt a kormányzati szándék, a bankok rendre el is bukták az állammal szembeni pereiket. Nem tart itt is hasonló behódolástól?
TCS: A behódolást csöppet erős megfogalmazásnak tartom, a közérdekű adatigényléses pereknél pedig biztató előzményekre is támaszkodhatunk. Két éve a kormányzat megpróbált fellépni az úgymond visszaélésszerű adatigénylésekkel szemben, törvénybe iktatta, hogy az állami szervek számlaszintű ellenőrzésére csak a számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jogosult. Adatkezelők a legabszurdabb esetekben is megpróbáltak erre hivatkozni, de a bíróságok rendre az információszabadság pártjára álltak, ezt a passzust lényegében halott törvényhellyé tették. A független alkotmányos intézmények közül sokat bedarált a fideszes kormánytöbbség, de a bíróságoknál, úgy tűnik, kudarcot vallottak.
MN: Hogyan érveltek a gyakorlatban az átláthatóság mellett a bíróságok? A törvényben elég világos megtagadási okként szerepelt a számlaszintű igénylés.
TCS: A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalása szerint a törvényhely csak a fizikai számlamásolatok kiadásának megtagadását teszi lehetővé. Mi általában adatokért pereltünk, nem számlamásolatokért, sok esetben könnyebbséget is jelentett, hogy nem nekünk kellett digitalizálnunk az adatokat, hanem eleve így kaptuk őket.
MN: A másolatkészítést eddig is meg lehetett fizettetni az adatigénylővel. Ez mennyire indokolható? A mostani vitában is előkerült, hogy a közérdekű adatigénylések teljesítése az állami szervek kötelessége. Akkor miért kell érte fizetni?
TCS: Az „ingyenes” adatkiadás költségeit az állam adóbevételekből finanszírozná, vagyis az adatigénylő a közösség egészére hárítaná a saját jogérvényesítésének költségét. Az állam persze hozhat olyan közpolitikai döntést, hogy ingyenessé teszi egy szolgáltatását, de abban egészen biztos vagyok, hogy az ingyenes másolat nem része alapvető jogainknak. Ugyanakkor az Átlátszó jelentős számú adatigényléséből az is látszik, hogy az állami szervek csak az esetek egy-két százalékában kérnek költségtérítést, valószínűleg azért, mert ennek lekönyvelése további terheket jelentene. Vannak persze rossz tapasztalatok is, az V. kerületi önkormányzat még évekkel ezelőtt egy kis grafikai manufaktúrának akarta kiszervezni a kért iratok lemásolását, és így a fénymásolószalonok árainak hatszorosát akarta elkérni költségtérítésként, de a bíróság itt is normális összegre korrigált.
MN: A visszaélésszerű adatigénylő a politika kedvelt figurája. Az Átlátszó kimittud rendszerén keresztül számos állampolgár adott már be igénylést – találkoztak olyannal, akinek tényleg a szívatás, az állami szerv ellehetetlenítése volt a célja?
TCS: Három év alatt több mint ötezer igénylést adtak le a kimittudon keresztül, és egyetlen esetben fordult elő, hogy az egyébként konstruktív adatgazda ilyen problémát jelzett a rendszer üzemeltetőjének. Ha valami ötezerből egyszer fordul elő, arra nem kell külön jogi fogalmat és szabályozást alkotni, a visszaélésszerű adatigénylőzéssel a kormány szándéka nem más, mint az információszabadság visszaszorítása. Egyébként, ha az adatgazda bizonyítani tudja, hogy az igénylő nem rendeltetésszerűen élt a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogával, ma is megtagadhatja a válaszadást. Ebben következetes a bírói gyakorlat.
MN: A kimittud rendszert veszélyezteti az a módosítás, melynek értelmében megtagadható az igénylés teljesítése, ha azt nem valós névvel és elérhetőséggel nyújtották be?
TCS: Szerintem nem veszélyezteti. Ténylegesen nem nagy a változás a hatályos helyzethez képest, mivel ha perelni akartál, eddig is a saját nevedet kellett megadni az adatigénylésben, ha meg nem akarsz érte perelni, teljesen mindegy, hogy a névtelenségre hivatkozva tagadják meg az adatigénylést, vagy szimplán nem válaszolnak rá. Én is úgy érzem, hogy ezt a módosítást a kimittuddal szembeni frusztráció szülte, de ha a mi ellehetetlenítésünk volt a cél, jelzem, nem fog sikerülni. Visszatartó ereje ettől még lehet, ezért is szoktam hangsúlyozni, hogy nem szabad bedőlni a kormányzat által sugallt narratívának, nem ért véget az információszabadság Magyarországon. Az információszabadság akkor ér véget, ha a polgárok elhiszik, hogy nem érdemes többé adatigényléseket előterjeszteni. Dehogynem érdemes.
MN: Ennek az érzetnek a kialakítása lebeghetett a kormány szeme előtt?
TCS: Azt hiszem, két célja volt a módosításnak, a sok elvesztett per miatti frusztráció levezetése és az adatigénylők elbizonytalanítása. Az információszabadság sokkal inkább
ethosz, mint tételes jog. Ha perelned kell, azt az esetek többségében elvi okokból teszed, mivel az egy-másfél éves eljárás után a legtöbb esetben amúgy is aktualitását veszti az adatigény. Éppen ezért rombolja minden olyan jogszabályi változás az információszabadság ethoszát, amely egyrészről azt üzeni az állampolgárnak, hogy nincs értelme adatot igényelni, másrészről újabb eszközöket ad az adatgazdáknak legalább az ügyek elhúzásához. Igazából ez a botrányos az elfogadott módosításban, nem a konkrét normaszöveg.
MN: A „további jövőbeli döntés megalapozását szolgáló adat” mint új megtagadási indok mennyiben tágítja az adatgazdák lehetőségeit?
TCS: A döntés-előkészítő adat a mindenkori kormánypolitikusok állandó nünükéje, úgy tűnik, az én jogászi pályámat is végigkíséri. A ma hatályos szabályozás előkészítésében és parlamenten való átpasszírozásában még az Igazságügyi Minisztérium tisztviselőjeként vettem részt. Az akkori miniszterelnök írásban kért emiatt fegyelmi eljárást ellenem, állásomból felfüggesztettek, fél évre elveszítettem vezetői megbízatásomat.
MN: Mi történt pontosan?
TCS: Volt egy 2004-es alkotmánybírósági határozat a döntés-előkészítő adatokról, amely alkotmányellenesnek találta, hogy a döntés megalapozását szolgáló adatok kiadásáról teljesen szabadon mérlegelhettek az adatgazdák. Előkészítettünk egy differenciált szabályozást, amely nem tetszett a miniszterelnöki hivatal akkori vezetőinek, attól féltek, hogy az megengedhetetlen nyilvánosságot teremt, és el fogja lehetetleníteni az igazgatás működését. A kormány végül úgy nyújtotta be a törvénymódosítást, hogy az lényegében lehetővé tette volna a korábbi gyakorlat fenntartását. Az adatvédelmi biztos közreműködésével azonban a parlament alkotmányügyi bizottsága benyújtott egy módosító indítványt, amely az azóta is hatályos differenciált szabályozást tartalmazta. A miniszterelnöki hivatal vezetői csak a közlönyben szembesültek ezzel, majd rávették Gyurcsány Ferencet, hogy fegyelmit indíttasson ellenem.
MN: Tehát nem új az igény a titkolózásra.
TCS: Nem újdonság. A mostani módosítás egyébként szerintem nem jelent tényleges változtatást. Egy döntés meghozatala után eddig akkor tagadhatta meg az adatgazda a döntés-előkészítő adat kiadását, ha bizonyítani tudta, hogy az a zavartalan döntés-előkészítést veszélyeztetné. Ez a kitétel nyilván akkor értelmes, ha jövőbeli döntéseket veszélyeztet az adat nyilvánossága, hiszen már meghozott, múltbeli döntéseket nem tud veszélyeztetni. Ha legitim indok van a döntés-előkészítő adat átmeneti elzárására a nyilvánosság elől, az a jelenlegi szabályozás mellett is lehetséges, ezen a módosítás sem megy túl. Feltéve, hogy az AB által az elmúlt két évben megszabott alkotmányossági követelményeket a bíróságok továbbra is alkalmazzák.
MN: Azaz továbbra is pontosan körül kell határolni azt a bizonyos jövőbeli döntést.
TCS: Így van. Amikor a jegybank igazgatóságának döntéseiért pereltünk, hivatkoztak egyrészt – elég meglepő módon – a számlaszintű ellenőrzésre, másrészt arra, hogy minden igazgatósági döntés egyben egy következő döntés megalapozását szolgálja. A bíróság egyik érvet sem vette túl komolyan. Kellően felkészült adatigénylőknek az új szabályozás nem fog gondot okozni, ugyanakkor ellene hat az információszabadság társadalmasításának. Ha egy nem kifejezetten információszabadság-specialista polgár vagy civil szervezet kap egy ilyen megtagadást, könnyen lehet, hogy nem kezd el pereskedni állami adatkezelőkkel. Éppen ezért tervezzük az átlátszós jogsegélyszolgálat megerősítését.
MN: További változás, hogy a közérdekű adatnak minősülő, szerzői jogi védelem alatt álló műveket a jövőben nem kell majd kiadni, elég lesz azokba betekintést engedni.
TCS: Elvileg elképzelhető olyan eset, amikor a másolat kiadása aránytalan sérelmet okoz a szerzőnek. Például egy közbeszerzési pályázat részét képező, nem nyilvános szabadalmi leírásról nem szükséges feltétlenül másolattal rendelkezni ahhoz, hogy a közpénzek felhasználása ellenőrizhető legyen. De nyilvánvalóan nem ez lebegett a törvényhozó szeme előtt, hanem a századvéges tanulmányok, amelyek ügyében a közelmúltban vesztett pert a Miniszterelnökség. Ennek akarnak most utánamenni. Azért tartom ezt butaságnak, mert ha az újságíró betekinthet valamibe, azt meg fogja írni, ha színvonaltalan tanulmány készült sok állami pénzért, abból úgyis botrány lesz. Inkább a frusztráció kiengedésének, újságírók szívatásának tűnik ez a módosítás. Paradox módon egyébként magával is kitolt a kormányzat, mivel elismerte, hogy a szerzői jogra hivatkozva teljes titokban nem tarthatók ezek a tanulmányok. Holott a perben még ezt szerette volna elérni.
MN: Egy blogbejegyzésében azt írta, hogy a magyar információszabadság-törvény az egyik legjobb Európában. Ez a módosítások után is így marad?
TCS: Hogy a módosítás után is így lesz-e, azt a gyakorlat dönti el, minden információszabadság-törvény annyit ér, amennyi a gyakorlatban érvényesül belőle. Azért mondom, hogy az egyik legjobb törvény Európában, mert a nyugati államok információszabadsági törvényeiben lényegesen több gumiszabály található, mint a magyarban, de a gyakorlatban ez ott kevesebb problémát okoz, mert ritkán próbálják kiterjesztően értelmezni az adatgazdák. Nálunk a gyakorlatban nap mint nap meg kell küzdeni a közérdekű adatok nyilvánosságáért. Ha már a kormányzat minél kevésbé akar átlátható lenni, a polgároknak kell kikényszeríteniük az információszabadság érvényesülését.
