Pepó Pál távozása: A szájába adták

  • Szilágyi László
  • 2000. június 22.

Belpol

Magyarországon két évig lehetett környezetvédelmi miniszter Pepó Pál. Politikai hullákról jót vagy semmit: ezzel be is fejezhetnénk a debreceni búzanemesítő szakmai tevékenységét méltató opust, ám annak elemzése nem érdektelen, hogyan süllyedhetett az Orbán-Torgyán-kormány környezetvédelmi politikája idáig, és hogy mi várható ezután.
Magyarországon két évig lehetett környezetvédelmi miniszter Pepó Pál. Politikai hullákról jót vagy semmit: ezzel be is fejezhetnénk a debreceni búzanemesítő szakmai tevékenységét méltató opust, ám annak elemzése nem érdektelen, hogyan süllyedhetett az Orbán-Torgyán-kormány környezetvédelmi politikája idáig, és hogy mi várható ezután.

Érett ez már. Hetek óta nem cáfolta senki, hogy Pepónak mennie kell. A magas kisgazda körökben csak az okozott fejtörést, hogy miképp lehetne ebből jól kijönni; de a jelek szerint leginkább sehogy sem lehetett.

Torgyán állítólag akkor sokallt be, amikor Pepó pár hete Illés Zoltán parlamenti bizottsági elnök hidegre tételét javasolta. A pártelnök ezután már nem tartotta a hátát. A hivatalos változat szerint Pepó Pál ugyan maga adta be lemondását, de az eddigiek ismeretében ez nehezen elképzelhető. Pepó nem az a lemondó típus, közvetlen munkatársai szerint kifejezetten nehezen viseli a kudarcot. Másról van szó: a kormány számára elviselhetetlen lett az a rengeteg bel- és külföldi ballépés, ami Pepó nevéhez fűződik. (A ciánügy kezelése, késedelmes EU-jogharmonizáció, Aradi-botrány, törvényalkotási bénázások, a termékdíjrendszer szétverése, a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat csődje stb. És ugye emlékszünk még a Merci konferenciabuszra, a másfél milliós kandallóra vagy a dzsoggingos diplomáciai fellépésre?)

"Mindennap lejárat minket - mondta egy igen magasan jegyzett kisgazda politikus -, de amíg ő a miniszter, mellette kell állni." A hivatalos verzió szerint "a sorozatos politikai támadások miatt" mondott le. Csakhogy politikai szempontból soha nem támadta senki; szakmailag viszont annál többen.

A snájdig, mosolygós

környezetvédelmi miniszter szerepéből (amit Orbán Viktor szánt neki) hamar kiesett. Nagyjából egy évvel ezelőtt már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Pepó nem megoldás sem szakmailag, sem emberileg. Egyre többször lett a sajtóhírek negatív szereplője, és soha nem tudott győztesen kikeveredni az ügyekből. Torgyán mentette meg egyedül.

Sokáig Orbán Viktor számára is megfelelő volt: nem nyomult költségvetési pénzekért. (Orbánék szerint úgysem érdekel senkit a környezetvédelem itthon; csak az EU-t érdekli esetleg, de csatlakozás úgyse lesz ebben a ciklusban.) Az ágazat amúgy is gyanús, mert az uralkodó gazdasági tévhitek szerint túlzottan visszafogná a gazdasági csodát, rontaná a piaci versenyt és a multik bejövetelének esélyeit. Különben is, a környezetvédelem mindenhol a balos pártok agybaja, vallja a mostanában jobbos miniszterelnök.

Mindezek ellenére Pepó mára tarthatatlanná vált. Egy héttel a beharangozott kisgazda "értékelés" előtt lemondatták, nyilván azért, hogy ne kelljen azt mondani: a kisgazda miniszter munkája nem ért egy fabatkát sem.

Múlt csütörtökön a Székely Zoltán (FKGP) által vezetett Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC)-albizottság a Nagy Értékelés jegyében sorra meghallgatta ugyan a minisztérium régi embereit, ám ez többek szerint csak színjáték volt: ekkor már sejteni lehetett, hogy a tárca élén változás lesz hamarosan. Mindenki Pepó ellen beszélt, igaz, délután maga a miniszter mosolyogva letagadott mindent.

A bizottsági meghallgatás résztvevői nem sejtették, hogy néhány óra múlva "lemond". Reggel a rádióban Lányi Zsolt még a kisgazda miniszterek felülmúlhatatlan kompetenciáját méltatta. Ám amikor Pepó Torgyán József irodájából távozott, a lépcsőházban találkozott leendő utódjával. A bennfenteseknek ez nem volt meglepő, mert tudni vélték, hogy Pepónak két hete megmondták: mondja le külföldi útjait, mert bármikor "szükség lehet rá". Torgyán az utolsó pillanatig várt, s az utolsó pillanat most érkezett el: a tavaszi parlamenti időszak vége előtt a bizottság meghallgathatja az új minisztert, aki kedden leteheti az esküt.

"Helyrehozhatatlan károkat okozott

két év alatt" - értékelte Pepó két évét a lemondás hírére Haraszthy László, az Országos Környezetvédelmi Tanács soros elnöke. Pepó példátlan tisztogatást végzett a környezetvédelmi szakapparátusban először komcsiűzésből, majd szakmai féltékenységből. "Gyakorlatilag lefejezte a hazai intézményrendszert" - állította egy informátorunk. Nyolc államtitkárt és 32 felső vezetőt hajtott el a szakmából, akik közül sokat éppen ő szervezett be a minisztériumba (lásd: Politikai kannibalizmus, Magyar Narancs, 2000. május 25.). Összeférhetetlen, hisztérikus egyéniség hírében állt, akivel kevesen találták a hangot. Hatalom-, titulus- és munkamániás volt, mindenről tudni akart, hatalmas elintézetlen aktakupac volt körülötte. Paranoiás, komcsizós káderpolitikája a régmúlt időket idézte, képes volt bármikor felülbírálni még saját embereinek döntését is; levegőnek nézte a szakmai tanácsadó testületeket, átnyúlt saját dolgozói felett, lealázta a környezetvédő mozgalmat, annak minden szakmai és társadalmi lehetőségével együtt.

Ezt hozta.

De mit visz?

A kérdésre válasz egyelőre nincs. Az biztos, hogy Pepó öntörvényűen értelmezte a beruházási támogatásokat: a tárcaközi bizottság javaslatait többször felülbírálta. A KAC-ból például csak az a település kaphat szennyvíz-beruházási támogatást, amely a Belügyminisztérium céltámogatásából is nyert. Tokaj például nem kapott - csakhogy Pepó (a szakértői javaslat ellenére) egymilliárdos támogatást írt alá. A 168 "ra szerint a KAC tárcaközi bizottság döntéseit Pepó hetekig nem írta alá, de közben "ügynökök" keresték fel a támogatásra felterjesztett önkormányzatokat azzal, hogy "lehet, hogy tudunk segíteni". Ezután "tömött táskában" vándoroltak vissza bizonyos pénzek bizonyos helyekre. Senki nem adja a nevét ahhoz, hogy konkrét információkkal szolgáljon, de a minisztérium folyosóin ezt mindenki tudni véli. Hogy mindebből kinek származott haszna, és mi lett bizonyos közpénzek sorsa, azt egy számvevőszéki vizsgálat tudná csak kideríteni, de ehhez politikai szándék is kell.

Lemondás után végkielégítés nem jár. Komoly találgatásokat hallani, hogy Pepót mivel fizették ki, és hogy hová fog ejtőernyőzni; hajdani debreceni helyére állítólag nem szívesen várják vissza.

A kiszemelt jelölt,

Ligetvári Ferenc szarvasi főiskolai professzor Torgyán József személyes tanácsadói közé tartozik. (Róla lásd keretes írásunkat.) Ha nem üldözési mániás a jelölt, ha szakmailag közelít a környezeti gondokhoz, ha elemeiben érti a civil társadalom felépítését és szerepét, már sokat fog emelni az ágazat jelenlegi színvonalán. Ha veszi a bátorságot, és Skultéty államtitkárral közösen kiebrudalják a minisztériumból és a Környezetgazdálkodási Intézetből a most regnáló erőket, akiknek a környezetvédelemhez az égvilágon semmi közük sincs, akkor el lehet kezdeni a tárca újjáépítését is. Erre minden esély megvan, legalábbis több civil szervezet bizakodóan nyilatkozott, sőt akadt, amelyik biztosan tudta, hogy Gordos Déneséknek (akiről lapunk többször is megemlékezett a közelmúltban) hamarosan egyéb (párt)feladatuk lesz. Borbély János helyettes államtitkárnak is megvannak számlálva a napjai a Fő utcában.

Ami nagy falatnak ígérkezik, az a KAC gatyába rázása. Az új miniszter legjobban teszi, ha azonnal magára húzza az Állami Számvevőszéket, hogy rögzíteni lehessen a Pepó-féle nullaállapotot.

Nagy illúzióink persze ne legyenek: ugyanaz a párt delegálja az új minisztert, ugyanúgy agrárhátterű (igazából vízügyi végzettségű) szakember alakítja majd a környezetvédelmet, és ugyanúgy nincs semmilyen politikai súlya a jelöltnek, mint lemondott elődjének.

És feltehetően ugyanaz marad a tárca kormányon belüli helyzete is. Orbán Viktor az új miniszter bemutatását összekötötte ugyanis azzal, hogy ország-világ előtt megüzente Illés Zoltánnak, kivel és mivel szórakozzon.

Szilágyi László

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.