Hát ez az - nyit be Dezső, a rozsályi cigánytelep afféle szószólója a két, nedvesedő falú zuhanyzóhelyiség egyikébe. A Zrínyi utca százhatvan lakója délután négy és nyolc között ezen a három zuhanyrózsán osztozik, mivel a nagyobbik terem betonpadlója csőtörés miatt fel van törve. A komfortosnak nem nevezhető, de fűthető létesítmény ismereteink szerint az egyetlen, romákat kiszolgáló szociális fürdő az országban, ezért kíváncsiak lettünk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falura és a helyi tapasztalatokra.
n "Jó, hogy ez megvan, nagyon meg vagyunk vele elégedve" - mutat büszkén Lázár Dezső, a fürdő melletti vályogház lakója a mosodát és közösségi helyiséget is tartalmazó épületre. A középkorú férfi - akinek a felesége a fürdőgondnoki feladatot is ellátja - állítja: a fürdőt az összes gyerek és szinte kivétel nélkül mindegyik felnőtt naponta használja. Délutánonként először a hazaérkező iskolások zuhanyoznak: "A gyerekeké az elsőség" - jelenti ki komolyan Dezső, akit aggaszt, hogy rossz fényt vet rá a pont a látogatásunk idejére eső csőtörés. A fürdőről azonban nem ennyire egyöntetű a rozsályi romák véleménye. "Nem old meg semmit ez a zuhany - mondja Szeréna, az egyik sokgyerekes asszony. - Aki akart, eddig is tudott tisztálkodni, aki nem akart, az meg úgyse fog, inkább osztották volna szét a pénzt." Mint megtudjuk, a közös fürdőhasználat nem okoz problémát a máskülönben igen szégyenlős romáknak: "Itt nincs az, hogy jaj, szégyenlősök vagyunk, majdnem mindenki idejár - magyarázza Dezső -, egyik oldalon a nők, a másikon a férfiak, itt ez a rend."
A cigánysor szélén álló épületben hat éve működő szociális fürdőt az önkormányzat üzemelteti a Zrínyi utca 35 roma családja részére. A létesítmény használata a gyerekeknek ingyenes, a felnőttek alkalmanként 20 forintot fizetnek. Vagyis inkább csak kellene fizetniük, mert a befolyó összeg arra utal, hogy a lehetőséggel a helyiek csak elvétve élnek. Az egyedülálló létesítmény a rezsivel és a közhasznú munkás gondnok bérének 30 százalékával évente közel egymillió forintjába kerül a falunak.
Amíg a gyerekek érkezésére várunk, megszemléljük az épület túloldalán a "mosodát". A foltokban zöldes, penészes falú szoba berendezése egy falicsapból, középen egy lefolyóból, két, néhány éve még új, mára kivénhedt keverőtárcsás mosógépből és egy centrifugából áll. "Túl sok ruhát gyömöszkélnek bele, aztán csodálkoznak, hogy leég a motor" - mondja Ica, a gondnok, hogy
miért robbannak le gyakran
a mosógépek, és hogy hol a másik centrifuga. Dezső felesége is elégedetlen a többiekkel, mint panaszolja, többen nem becsülik meg ezt a keveset sem, nem vigyáznak a berendezésre.
A rozsályi cigánysor az ország legtöbb falusi cigánytelepéhez képest kivételesen jól ellátottnak számít: a két éve lebetonozott Zrínyi utcában három közkút, vezetékes víz, csatorna, gáz, telefon, de még kábeltévé is van. Igaz, tényleg csak az utcában, mert a házakba az áramon kívül más közmű nincs bekötve, ugyanis a lakóknak esélyük sincs előteremteni például a vízbevezetés több tíz ezer forintos díját. Az ukrán-román határzugban szinte semmi munkalehetőség nincs, ottjártunkkor éppen a néhány napos almaszedés esélyeivel kapcsolatos ellentmondó hírek tartották lázban az asszonyokat. "Ha valamelyik férfi kétszer el tud menni napszámba, az már egy jó hónap" - összegzi a szűkös lehetőségeket Szeréna. A községben a legnagyobb munkáltató maga az önkormányzat, amely a 30 napos közmunka-lehetőségek rotálásával épp csak arra képes, hogy fenntartsa a rászorulók jogosultságát a szociális járadékra.
A munkalehetőségek szinte teljes hiánya meg is látszik a Zrínyi utcaiakon: pénteken napközben a férfiak békésen kugliznak a csendes utca közepén. A három másfél literes szódásflakon eltalálása 15 méterről nem kis ügyességet kíván, de az ittenieknek volt idejük gyakorolni: egész nyáron játszottak, esténként és télen pedig kártyázással múlatják az időt. A nap lassan telik, a húszforintos alapon zajló játék csak mérsékelten hozza izgalomba az embereket. Az éppen nem játszók az udvarokon szerelgetnek, eltűnnek a házakban, a nők pedig hol itt, hol ott bukkannak fel. Miután kiderül, hogy napszámosokra a hét végi almaszüret során sem lesz szükség, a csalódott asszonyok merész fantáziálásba kezdenek: annak az esélyeit latolgatják, hogy kedvencük, a mulatós cigányzene csillaga, Bódi Guszti ellátogat-e valamikor a környékre. A napszemüveges sztár népszerűségét jelzi, hogy minden második ház ablakait az ő slágerei rezegtetik.
A 800 lakosú falura nem kis terhet ró a 160 Zrínyi utcai roma ellátása - mondja Rozsály alpolgármestere. Rácz István szerint azonban rengeteg önkormányzati kezdeményezés bizonyítja, hogy a község vezetése mentes a cigányellenes indulatoktól. A fürdő üzemeltetése mellett említette az udvarok körülkerítését, a családoknak ingyen adományozott kecskéket és a nekik épített ólakat meg a szétosztott tyúkokat (melyek aztán szerinte rövidesen a lábosokban végezték). A romák körében a kecskeadomány fogadtatása volt a legellentmondásosabb: örültek a vemhesen kapott anyakecskéknek, elfogadták, hogy öt évig nem vághatják le, adhatják el az állatokat, és azt is, hogy az első szaporulatból egyet vissza kellett adniuk. Azt viszont igazságtalannak tartják, hogy néhány, idő előtt megdöglött állat árát a polgármesteri hivatal részletekben lefogta a szociális járandóságból, és hogy a tetemeket ezután sem adhatták oda a kutyáknak, hanem még az elszállítás borsos díját is velük fizettették meg.
"Nem vagyunk ellenük, csak nincs meg bennük az akarat" - idézte fel Rácz István, hogy több munkaalkalmat is teremtettek a romáknak, de ők néhány nap után el-eltűntek. Példaként említette a polgármesteri hivatal egyik zöldségtermesztési akcióját: miután a kétnaponkénti szedésről a cigányok elmaradoztak, végül mással kellett leszedetni az uborkát. A romák azonban felháborodottan utasítják el a vádat: "Ha van valami munka, mindig megyünk" - jelenti ki Dezső öntudatosan. - "Itt nincs az, hogy csak a cigány nem kap munkát" - tette hozzá, oszlatva a gyanút, hogy esetleg az önkormányzat nem egyenlően osztja szét a munkaalkalmakat. Rácz István szerint a romákat érintő mezőgazdasági programokra az önkormányzat kivétel nélkül mind ráfizetett (e programok közös jellemzője, hogy az önkormányzat adja a földet és a vetőmagot, a romák dolgoznak). Az alpolgármester ilyen programként említette a romák házai körüli háromhektárnyi gyümölcsöst és kéthektárnyi kukoricást, a káposztatermesztést és a 400 ezer forintért vásárolt vetőburgonyát, amiből szerinte aztán alig 100 ezer térült vissza. A falu vezetése tisztában van a termények sorsával, mondja az alpolgármester lakonikusan, de szerinte ennek a helyzetnek is megvan a maga haszna. "Így legalább nem járnak rá a kertekre" - foglalta össze véleményét.
A fürdőt nem, de a mosoda használatát be kell osztani, mert mosni csak délig lehet. Ez a közösségen belül
sok súrlódást okoz,
mivel még a hat-nyolc gyerekes családokra is csak hetente egyszer kerülhet sor, márpedig a rendelkezésre álló idő kevés az összes ruha kimosására. Akad persze olyan is, aki egyáltalán nem él a lehetőséggel. Feltehetően rájuk célzott Kicska József, a rozsályi általános iskola igazgatója, amikor a Narancs a szociális fürdőről kérdezte. "Az a probléma, hogy hiába tiszta a gyerek, ha nem tiszta a ruhája. Némelyik olyan szaggal jön, hogy az elviselhetetlen" - idézte fel a kellemetlen tapasztalatokat, hozzátéve, hogy szerinte a felnőttek közül sokan nem veszik igénybe a fürdőszolgáltatást.
Az önkormányzat 2000-2001-ben nyert mintegy 2,5 millió forintot iskolai higiéniás célokra, és 14 milliót romákkal kapcsolatos pedagógiai programokra az Oktatási Minisztérium Phare Programirodájától. A higiéniai program keretében felújították az iskolában és a "tanulásban hátráltatott" gyerekeket kiszolgáló kisegítő iskolában a mosdót és a WC-t, és roma szociális munkást alkalmaztak, hogy mosógéppel kimossa a rászoruló gyerekek ruháját. (A pályázat futamideje mára lejárt, a pénz elfogyott, és bizonyos formai hibák miatt lehet, hogy még a pénzt is vissza kell fizetniük.) A Phare-iroda vezetője, Ujlaky András később lapunknak elmondta: az iroda által támogatott pedagógiai programok hasznosulását vizsgáló, a rozsályi projektet is érintő felmérésük lesújtó eredménye után most szeretnék elérni, hogy a továbbiakban csak deszegregált iskolai környezetben zajló programokat finanszírozzanak. A rozsályi iskola ugyanis a maga elkülönített osztályaival, külön étkeztetésével nem mondható ilyennek. Sőt, az iskola igazgatója szerint a helyi cigány tanulók mintegy harmada a kisegítő intézménybe jár, melynek többi nebulója két másik falu cigány tanulói közül verbuválódik.
Mikor visszaérünk a Zrínyi utcába, a férfiak még mindig önfeledten kugliznak. A helyi Lungo Drom-szervezet vezetője is előjön, és kifejti nézeteit a falu vezetőinek cigányellenességéről. Lakatos Ilonától megtudjuk, hogy azért nem alakítottak tavaly Rozsályon kisebbségi önkormányzatot, mert féltek, hogy az megszorításokat vonna maga után. A polgármester ugyanis szerinte kijelentette: ha cigány önkormányzatot alakítanak, nem fog velük együttműködni, és "leveszi a romákról a kezét". (Mindez azt is mutatja, hogy tíz évvel a hatálybalépése után egyes érintett közösségek félelmükben még a kisebbségi törvény nyújtotta hihetetlenül kevés kollektív joggal sem mernek élni.) Ilona amúgy is nehezményezi, hogy nem könnyű bejutni a polgármesterhez, aki csak a választások időszakában aktivizálja magát a romák között, és nem adott neki autót, amikor ingyen bálás ruhát hozott volna a telepieknek Nyíregyházáról. A férfiak két gurítás között hallgatóznak, és amikor Ilona odébbáll, közlik, hogy a Lungo Drom szervezete nem működik, Ilona bolond, és ők alapjában elégedettek a polgármesterrel. Közben egyre gyakrabban tekintgetnek az út vége felé, hogy jönnek-e már a "pulyák".
Fél ötkor végre megérkeznek a gyerekek, szétszélednek a házakba, majd hamarosan a fürdő felé indulnak, ahol Ica már rég végzett a hypós felmosással. Miközben három kislány odabent pancsol, a kisiskolás fiúk a lépcsőn pokémonos pörgettyűikkel játszanak, és a délutáni focimeccsről beszélgetnek. Az egyik maszatos arcú, hihetetlenül piszkos ruhájú, mezítlábas kisfiú papáját kérdezem, hogy ha adott a lehetőség, miért nem mossák ki a ruháját, de ő csak a vállát vonogatja. Másoknál is érdeklődöm, és bár nem érkezik olyan jelzés, hogy a fürdőt vagy az iskolai higiéniai programot a tisztasági elvárások valamiféle intézményesülő külső kényszerének, paternalista gondoskodás jelének tartanák, az asszonyok joggal vélik úgy, hogy
inkább be kellett volna kötni
a pénzből a vizet a családokhoz, hogy ki-ki otthon fürödhessen, moshasson. Dezső persze a fürdőt pártolja, de közben elbüszkélkedik a félautomata mosógépével, amit jobb időkre tartogat, ha majd lesz víz a házában.
"Most úgyis lányok vannak bent" - előz be néhány, már nagyobb lány, mire a fiúk színpadias zsörtölődésbe kezdenek. Egyre többen gyűlnek a lassan agoraként funkcionáló fürdő elé, Ica pedig hangosan méltatlankodva hívja fel a gyerekek figyelmét, hogy odabent ne szotyizzanak. A lányok végre kijönnek, frissen, mosolyogva, és a zuhanyzót birtokba vehetik a fiúk. Vidáman ordítozva berohannak, kinyitják a csapokat, és önfeledten ugrálva spriccelnek mindenfelé. Odakint a kuglimeccs lassan véget ér, csak Bódi Guszti énekel tovább.
Miklósi Gábor