Választási szövetségbe hív a párttársát leárulózó Botka László

  • narancs.hu
  • 2017. július 26.

Belpol

Kemény szavak az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől.

Botka a 168 Órának adott interjút, amiből pár részlet már olvasható a lap online felületén. Ebben Botka azt mondja, nem kéne a kispártoknak játszadozni, nincs szükség az Új Pólusra, vagyis az Együtt, a Párbeszéd és az LMP között formálódó szövetségre. Inkább az összes ellenzéki pártot hívná szövetségbe, csak éppen azzal nem számolt, mondja, hogy a Fidesz csápjai túl mélyre nyúlnak.

false

„Nemcsak azokról beszélek, néhányan lehetnek csak, akik a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei, hanem azokról a jó szándékú balekokról is, akik nem veszik észre, hogy amit tesznek, az kizárólag a Fidesz hatalomban tartását segíti” – mondja.

Ezek után simán leárulózza az MSZP elnökségi tagját, Molnár Zsoltot, aki korábban felvetette, hogy hagyni kellene az LMP-t magában indulni, Gyurcsánynak pedig a parlamentben a helye.

„Mi demokratikus párt vagyunk, ha valamit közösen eldöntünk, és azt valaki egy hónappal később nyíltan, a sajtóban kritizálja, az árulás” – mondja.

Hozzáteszi még: az árulás és a Fidesszel való kollaboráció ellen tűzzel-vassal fog harcolni, ezeket nem tűri a pártjában.

Figyelmébe ajánljuk