Fodor András naplót vezetett (Ezer este Fülep Lajossal, 1986), így pontosan fel tudta idézni, mit mondott Veres Péter 12 órás balatoni körutazásuk (1967. július 10.) során a faültetés módszertanáról vagy Móricz és Illyés hibás parasztábrázolásáról. K. nem vezetett naplót sajnos, így csak néhány mozzanatra emlékszik, pedig ő legalább 16 órát töltött Veres Péterrel, hozzávetőlegesen ugyanebben az időben, 1967 őszén. De az a néhány mozzanat élesen megmaradt az emlékezetében.
K. már negyedik éve volt propagandista a Szépirodalmi Könyvkiadónál, egyebek közt az volt a dolga, hogy író-olvasó találkozókat szervezzen. Veres Péternek sűrűn jelentek meg könyvei, a könyvterjesztő raktárai tele voltak velük. Akkoriban éppen a középkori krónikákhoz fűzött megjegyzései, apró esszéi voltak soron, amelyek Bölcs és balgatag őseink címmel jelentek meg kötetbe gyűjtve. Az író türelmetlenül várta a kocsit, amely a megbeszélt időnél vagy negyedórával később érkezett a Gárdonyi úti házhoz. Ráadásul még el kellett menni az előadóművész Palotai Erzsiért is
Veres Péter beült a kocsiba, és beszélni kezdett. Ha irodalomról beszélt, volt egy kulcsszava: a hitelesség. A hitelességet azonban egészen szigorú - ha tetszik: szűkös - szociográfiai értelemben értette. "A szerelmi érzések túlzása (D'Annunzio), a lelki vívódások túlzása (Dosztojevszkij) s a természet fenségének a túlzása (Hugo Viktor) cseppet sem művészibb, mint a politikai tendenciájú író túlozása" - írta 1939-ben, a Nyugatban. Ezeknek az íróknak a műveivel ellentétben Darvas József az Egy parasztcsalád története című könyve "hiteles és megbízható, mint egy kubikos gödör-gazda beszámolója a végzett munkáról". K. akkoriban jó néhány fiatal amerikai értelmiségivel találkozott, akik kizárólag szociológiai munkákat olvastak, és Faulknerről, Hemingwayről vagy akár Malamudról hallani sem akartak. Tömörkény nem realista, fejtegette Veres Péter a kocsiban. Azt a novelláját idézte, amelyben egy paraszt ellop egy bábut a vásárban. Otthon leteszi az asztalra, de mire visszafordul, a bábu áll, és fenyegetően néz rá. A paraszt újra lefekteti, de a bábu megint feláll. Természetesen egy keljfeljancsiról van szó, de a tolvaj azt hiszi, a bábu a vétkére figyelmezteti. Hamis írás ez, mondta Veres Péter. Az efféle vásári csenést a parasztok sosem tekintették lopásnak, úgy gondolták, az árus úgyis becsapja őket, következésképp lelkifurdalásuk sem volt. Az esti rendezvényen Palotai Erzsi elmondta az író Gyermekharag című novelláját. Ez arról szól, hogy az író édesanyja szalmát lop a mezőn, hogy legyen mivel fűteni. Az intéző tetten éri, és a lovaglóostorával összeveri az asszonyt. Az ötéves kisfiúban ekkor támad az életre szóló gyűlölet az úri rend ellen. Vajon arról mit gondolt volna Veres Péter akár gyerekként, akár felnőttként, ha az intéző nem a lovaglóostorával, hanem halálos áramütéssel védte volna a tulajdont?
Tömörkény után Steinbeck került sorra. - Sose szerettem - mondta Veres Péter. - Te persze szereted - fordult K.-hoz. Az válaszolni akart, de az író nem várta meg. - Szavadat ne feledd - mondta, és visszavette a szót. Ez a nap folyamán többször megismétlődött. - Meg is akartam írni a véleményemet, de most nem tehetem. - A baloldali Steinbecket a szocialista országokban szinte kommunistának tekintették, műveit rendre kiadták. 1967-ben azonban vietnami riportjában elismeréssel írt az amerikai hadseregről (fiai is Vietnamban szolgáltak), így nyomban kiderült róla, hogy nem is olyan jó író. - De az Érik a gyümölcsben - folytatta Veres Péter - van egy jelenet. Egy teknőc megy keresztül az országúton. Ez jó, ez hiteles. K., amint hazaért, levette a polcról a könyvet. Nem kellett sokat lapozgatnia, a regény szinte a teknőccel kezdődik. Egy pillanatra megfordult a fejében: lehet, hogy csak idáig olvasta? De aztán elhessegette a kaján gondolatot: Veres Péter szenvedélyes olvasó volt.
Az irodalom után a Sztálinnal való találkozásáról beszélt. Ezt sokszor és szívesen mesélte el, először nem sokkal az esemény után, egy ünnepi rendezvényen, a Miskolci Nemzeti Színházban, aztán néhány évvel később a kezdő író Moldova Györgynek, aki le is írta a hallottakat. Az elbeszélés az évek során kerekedett, színesedett, ott a kocsiban már igazi kis novella volt. 1948. február 13-án népes kormányküldöttség utazott Moszkvába, a szovjet- magyar barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírására. - Rákosi és Szakasits - mondta Veres Péter - úgy tekergett Sztálin körül, mint a férgek. Nem értettem, mitől félnek annyira. Sztálin érdeklődött irántam. Tudta, hogy író vagyok, tudta, hogy szocialista vagyok, és hogy paraszt vagyok. Ezt így együtt érdekesnek találta. A vacsoránál odafordult hozzám, és megkérdezte, milyennek látom az orosz földet. Nem tudom, feleltem, nem láttam, mert hó alatt van. Erre a nyugati diplomaták felkapták a fejüket, meg is jelent a nyugati lapokban, mit mondtam Sztálinnak. Aztán hozzátettem, de azt gondolom, jó a föld, mert a fák egyenesen nőnek. Ez megint tetszett Sztálinnak, hogy én a hó alá is belátok.
A háromkor kezdődő rendezvény öt helyett hétig tartott, s csak azért lett vége, mert hétkor már kezdődött a következő. Palotai Erzsi a Gyermekharagon kívül elmondta az író prózaversét is, amelyet a német megszálláskor írt: "Ez a föld itt a tiéd, tartsad hát erősen, magyarom, / ha nem lehettél benne szálfa, legyél csak cserje, vagy / legyél csak gyom." Hatalmas volt a taps, az est 11-ig tartott. Mire megvacsoráztunk, éjfél lett, az író hajnali ötre időzítette volna az indulást. Látva a kétségbeesett arcokat, rosszallóan mondta: ti be akartok még menni a bárba. Nincs semmi értelme. - A helyi szervezők is lesütötték a szemüket. Végül sikerült az indulást hat órára halasztani. Amikor K. fél hatkor kinézett az ablakon, az író már a szálloda előtti téren sétált.
A főváros felé menet K. megemlítette, néhány lap joggal tette szóvá, hogy a magyar középkort idéző, folyóiratban már megjelent eszszék egyike a Képes Krónika egy mondatának téves fordításán alapszik. Kálti Márk szövege szerint a bizánci császár annyit mondott, hogy a magyar király, II. István az ő alattvalója, azt, hogy disznó ember, nem mondta. Az író azonban nem akart változtatni a kommentárján. A császár és magyar felesége (Szent László lánya) között kirobbanó, tettlegességig fajuló vitából véres háború kerekedett. A nemzeti karakter része, fejtegeti Veres Péter, hogy az ilyen "hirtelen jött 'összeröffenések'" (ma azt mondanák: flash mob) olyan történelmi eseményekbe torkollhatnak, mint Gellért püspök agyonverése, Mátyás királlyá választása, Táncsics kiszabadítása. "Ha a vezetés nem érti a magyart, vagy a magyar nem érti a vezetést, mindig baj van", teszi hozzá. Hátha valaki nem értené, hogy a középkor ürügyén 1956-ról írt.
