Sajó László

Öt és feles  

Király I Mátyás, az igazságos döntetlen (ennek a fele se trufa)

Egotrip

Bizony Király I Mátyás uralkodása korántsem volt fenékig Kánaán és népmesébe illőn kacagtatóan mulatságos, mint ahogyan azt a – Király I Mátyás rendelésére írt, s utóbb a nép ajkára mosolyintott – történetek, anekdoták, tréfás mesék (trufák) ábrázolatja mutatja. Hanem éppen fordítva, ellenkezőleg, sőt.

Az igazság az, hogy a sánta kutyát hamarabb utolérik, mint Antódító Bonfinit, Király I Mátyás történetíróját. Amit hazudott éjjel, megtódította nappal. Teleírta hazugságaival a legnépszerűbb napilapot (csak egy volt), a Galeotto Marzio de la Sportot. Oly tisztára nyalta kenyéradó gazdája tányérját és seggét, hogy a kutyáknak-macskáknak, egyéb szol­gák­nak már semmi sem jutott. A kutyák ebek harmincadjára kerültek, a macskák keserves macskajajban pusztultak el. Náluk rosszabbul csak az magyar nép járt pórul, nyögte Király I Mátyás bús uralmát nevezett Király zivataros évtizedeiben.

Ám e titkos apokrif Névtelen Krónikása most feltárja a színtiszta igazságot! Ami a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv hazugsággyűjteményéből kimaradt, itt olvasható. Az, kinek van szeme, lássa; van füle, hallja; van orra, üsse bele; van lába, járjon utána.

Király I Mátyás közepes termetű és tehetségű, szőke, piros arcú, széles vállú és főleg nagy orrú volt. És fölöttébb hiú, ezért az orrára való célzást, egyáltalán: az orról való diskurzust rendeletileg tiltotta be – bár leginkább az orrot magát törülte volna el. A Galeotto Marzio de la Sportban így írtak róla: „markáns, határozott arczélű férfiú”. A Legfelsőbb Nyelvtanács nem engedélyezte azon szavak használatát, melyekben előfordult az or(r), például: kotor, botor, revizor, zetor, traktor, por, kor, donor, fagifor, gyomor, csupor, tor. Nem mondhatták a népek: „megyek a disznótorba”; csak így: „megyek a disznóölés alkalmából rendezett lakomába”. Nem kérhettek bort a kocsmában, csak így: „kérek egy (két, három) meszely (icce, kupa) szőlő levéből erjesztett szeszes italt”. Az orgazmusról nem beszélhettek, és nem is élhették át. A kolostorokat lerombolták, az ortodox egyházat betiltották, az orvvadászokat lelőtték. A Biblio­theca Corvinából (ebből nem vehették ki az ort) kidobálták és elégették Publius Ovidius Naso könyveit. A Legfelsőbb Nyelvtanács a nazális hangokat is betiltotta volna, de II. Pius közbenjárására („mi lesz akkor Istennel?!”) elállt szándékától. A nép tűrte, ameddig tűrhette a diktátor terrorját, de szíve és a nyomor legmélyén forrongott.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk