Könyv és kormány

  • Kálmán C. György
  • 2016. június 8.

Első változat

Indul a könyvhét, és a könyvesek (szerzők, szerkesztők, kiadók) persze megint panaszkodnak – ahelyett, hogy odafigyelnének a kormány példamutató lépéseire, amelyek hamarosan fellendítik a magyar könyvkultúrát.

Kezdődik a könyvhét.

A mi kormányunk, amilyen visszafogott és óvatos, mindig is tartózkodik attól, hogy durván, erőszakkal szóljon bele a mindennapi életbe. Legfeljebb finom jelzéseket ad, szerényen sejtet vagy halk jelzésekkel él. Így aztán érthető, hogy távol tartja magát attól is, hogy az egyik (ha nem a) legnagyobb kulturális ünnep idején nem tolakszik az előtérbe a könyvkiadás finanszírozásának (piszkos, anyagias, földhözragadt) ügyeivel, nem tukmálja az olvasóközönségre (nyilván régóta kész) terveit a kulturális szféra talpra állításáról.

Hanem csak csendesen, szelíden utat mutat – megmutatja, hogy másként is lehet ezt csinálni, ha jó kezekben van a kultúra.

Rögtön két látványos könyvkiadási mutatványt időzített a könyvhét környékére. Az egyik Matolcsy jegybankelnök esete: a kiváló és sikeres szerző valami csodálatos szerencsével elérte, hogy művét alig elképzelhető példányszámban dobják a piacra, ráadásul rögtön vevőt is talált rá: „a jegybank Pallas Athéné Domus Animae Alapítványa közpénzjellegét megőrző közpénzből kétezer-ötszáz példányt vásárolt fel a kötetből” (erről itt értesülhetünk). És nem valami olcsó dömpingáruról van szó – a minőséget meg kell fizetni! –, a vevő „az első ötszáz példányért 4 millió 170 ezer forintot fizetett, azaz 8340 forintot darabonként, további kétezer könyvért nagyjából tízmillió forintot (darabjáért hozzávetőleg ötezret)”. Szóval – fényes sikert aratott a szerző, nagy üzletet csinált a kiadó, virágzik a könyvkultúra.

Rákay Philip

Rákay Philip

Fotó: MTI

Hogy a kiadó, amire az előző mondatban utaltam, nem is létezik, vagy létezése merőben unortodox, azzal ne törődjünk; ahogyan azzal sem, hogy a könyv sem létezik hivatalosan (ahhoz ugyanis az ingyenesen beszerezhető ISBN-számra volna szükség, de – ügyes kiadó még azon is spórol, ami ingyen van! – ilyet a könyvben hiába is keresnénk). Hogy ez lesz-e a másik, ugyancsak példátlan sikerrel kecsegtető kormány-könyv-kezdeményezéssel is, azt nem tudhatjuk: a jeles történész, Rákay Philip „magánkiadásában megjelent könyveit darabonként 12 ezer forint” körüli összegért, legalább 6 ezer példányban rendeli meg a kormány, mintegy 71 millió forint értékben. A kormány szelíden, csöppet sem hivalkodó vagy szemrehányó módon ismét utat mutat: igenis lehetséges – persze, kiváló szerzők esetében – nagy példányszámot elérni, meg lehet kérni a könyv árát (hogy abból a szerzőnek is jusson, és ne – mint manapság szokás – tíz-húsz tiszteletpéldánnyal fizessék ki), a terjesztés sem komoly probléma, csak szervezés kérdése, az olvasóközönség pedig maradéktalanul boldog lesz. Így kell ezt csinálni.

A kormány megmutatja.

Nem is olyan régen az is kiderült, hogy nemcsak a leghaladottabb közgazdasági vagy történettudományi szakirodalomra, hanem a mai magyar irodalomra is van gondja vezetőinknek. Lázár János bejelentette, hogy a Vár örvendetes felújítása és átalakítása után a Miniszterelnökség leendő épületében a „Színház utcai szárnyon helyezkedik majd el egyebek mellett a Miniszterelnökség könyvtára, kortárs irodalommal a polcokon”. Márpedig impozáns, nagy polcok kellenek oda – a kiadók helyében hevesen érdeklődni kezdenék a Miniszterelnökség kedvenc színei és a tervezett polcmagasságok iránt, hogy a borítót és a méretet ehhez igazítsam. Nem túlzás abban reménykedni, hogy a kortárs irodalom új, fényes korszaka köszönt be – hiszen a Miniszterelnökség könyvtára például kell hogy szolgáljon szerte az országban, a legkisebb falu polgármesteri könyvtáráig.

És ne feledkezzünk meg arról, aki a könyvkultúra felvirágoztatásában élen járt – magáról a miniszterelnökről, aki bár nem vagyonos ember, mégis éppen könyve kiadásával alapozta meg azt a viszonylagosan elviselhető polgári jómódot, amiben élnie van szerencséje: még legutóbbi vagyonnyilatkozata is hálával emlegeti, hogy „feleségével közös bankszámláján már több mint 5 millió forint van, mivel könyvkiadásból származó egyszeri jövedelmét, 5,5 millió forintot megkapta”. Lám, élhetetlen és bávatag írók, szerkesztők, kiadók, terjesztők – ismét példát vehetnétek a kormányról (egyenesen: a kormányfőről). A könyvek ünnepén gondoljunk arra, hogy milyen szellemiekben és anyagiakban gazdag jövő vár ránk, ha odafigyelünk a kormány-könyvkultúrára.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.