Végigjárták az üzemeket az öntödétől a csőgyárig, a szegecselőtől a darabolóig, nem hagyták ki a kerékpárgyárat, Troché zsebre is vágott egy dinamót, ott voltak minden brigádgyűlésen, s felmentek az irodákba is a kisasszonyok és a főnökök közé, hogy meglegyen a kellő számú jelentkező. (Viszonylag sok munkáskáder volt a vezetőségben, azokra is ráfért az olvasás.) Végül persze annyian akartak belépni, hogy több csoportot kellett létrehozni, de ez sem jelentett akadályt, igyekeztek kinek-kinek a munkahelyi és otthoni időbeosztásához is alkalmazkodni, de sajnos nem lehettek tekintettel minden óhajra, sóhajra, panaszra és kérelemre, mert az volt az első számú megkötés, hogy csak munkaidőn kívül működhet az egylet, így például külön sejtekbe kellett szervezni azokat, akik három műszakban dolgoztak. Végtére is a martinkemence nem állhat le a hétvégén sem. Ezzel együtt is csekély volt az időbeosztás miatti lemorzsolódás. Sztupa és Troché szinte minden nap elérhető volt egy-két órában az üzemi könyvtárban, de besegített Ómafa is. A könyvtárellátó a kellő példányszámról is gondoskodott, különösen az Óriások és törpék, illetve Az árvafalvi gyerekek című könyvekre volt nagy a jelentkezés, a könyvtáros meg is jegyezte Ómafának, hogy „rendes könyvtári tagok” Szilvásit sem akarnak ennyien, bár nála is több hónapos az előjegyzés, s ha már itt tartanak, Ómafa nem tudna neki szerezni egy példányt az Ördög a falonból? Ha Ómafa nem is, de Troché tudott. Szóval vitték-hozták rendesen a könyveket a dolgozók, de az egyletesdi fénypontját mégis a viták jelentették, minden második szombaton a Hűvösvölgyben. Sztupának és Trochénak persze ez minden szombati elfoglaltságot jelentett, de nem bánták, s különben is csak addig tart, amíg „beindulnak a dolgok”, s akkor majd kitermelődnek belülről a csoportvezetők. Piknik a Nagyréten, először Sztupa magyarázott az épp kijelölt műről, aztán jött a vita, majd előkerültek az összeborított kenyerek, s néhány korsó a pavilonnál. A gyár havonta egyszer buszt is biztosított, így eleget lehetett tenni távolabbi olvasókörök meghívásainak, sokat jártak Ózdra és Kazincbarcikára, egyszer még – csoportos útlevéllel – Csehszlovákiába is átmentek, a Csemadok kolarovói szervezete látta őket vendégül, itt lett némi berúgás és verekedés is, leginkább az ízletes, de valamelyest túlzásba vitt Arany Fácán okán.
Szombaton és vasárnap (27-én és 28-án) régi kedvencünk, a Film+ egy kisebb Hazárd megye lordjai-összeállítással kedveskedik nézőinek már korán reggel.
Hétfőn és kedden a Cinemax François Truffaut dolgaival keresi nézői kedvét, hétfőn kora este konkrétan a Négyszáz csapással, kedden délután Az utolsó metróval.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
