"Csak megélem, és élek belőle" (Kiss Judit Ágnes költő)

szerző
- sisso -
publikálva
2007/37. (09. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az ELTE bölcsészkarán magyar, a Színművészeti Egyetemen drámatanári, a Pécsi Tudományegyetemen oboa szakot végzett. Első kötete Irgalmasvérnő címmel 2006-ban jelent meg, aztán Junior Parnasszus-díjat, Mozgó Világ Nívódíjat és Artisjus Irodalmi Díjat kapott.

Az ELTE bölcsészkarán magyar, a Színművészeti Egyetemen drámatanári, a Pécsi Tudományegyetemen oboa szakot végzett. Első kötete Irgalmasvérnő címmel 2006-ban jelent meg, aztán Junior Parnasszus-díjat, Mozgó Világ Nívódíjat és Artisjus Irodalmi Díjat kapott.

Magyar Narancs: Miért nem publikáltál korábban, holott azt állítod, hogy 14 éves korod óta írsz, és nagyon rutinosan nyúlsz a versformákhoz a haikutól a szonetten át a szabadversig?

Kiss Judit Ágnes: A családban a versírás nálunk ugyanolyan természetes foglalatosság volt, mint egy társasjáték, sokáig fel sem merült bennem, hogy az én írogatásom több lehet ennél, másrészt magyar szakosként folyton a legjobbakat olvassa az ember, hozzájuk képest meg mindig középszerű marad. Huszonegy évesen elmentem egy költőtáborba, amit Jónás Tamás szervezett, és megdöbbentett, milyen gátlástalansággal nevezik magukat költőknek olyan fiatalok, akiknek például a szonett fogalma sem mond semmit, és csak írnak, nem olvasnak. A rákövetkező évben ennek a tábornak az antik időmérték volt a témája, vendégként Petri György, Várady Szabolcs és Imre Flóra jött el. Akkor mutattam meg először hozzáértőnek a verseket, aki annyit mondott, hogy utánérzésekből épül az egész, minden sorába bele lehetne kötni, de ilyen lendülettel és formaérzékkel úgysem úszom meg, hogy jó költő legyek. Aztán harmincon túl elküldtem az utolsó tíz év általam legjobbnak ítélt tíz versét tíz folyóiratnak.

MN: Kik azok, akiktől formailag a legtöbbet tanultál?

KJÁ: Radnóti Első eclogája miatt szerettem bele az időmértékes verselésbe, aztán Weörestől tanultam meg, milyen jó komolyan játszani a vers zenéjével, ritmusával. De máig lenyűgöz a forma a benne rejlő lehetőségekkel, élvezem a nyelv hajlékonyságát, hogy a hétköznapi fordulatoknak antik lüktetése van: "menj a fenébe!" - ez adoniszi sor, "nőgyógyászati rendelő" - ez glükóni.

MN: Ami a tartalmat illeti, sokszor lázadsz a női szerepsémák ellen, és egészen vulgáris sorokat írsz le: "a kezemet, ahogy simogatott, / és épp elég hangszert és faszt fogott" egy megkönnyeztető lírai futam kellős közepén. Mitől ez a sok szélsőség?

KJÁ: Szélsőséges vagyok az életben is, hangulatember, vagy egyszerűen kamaszlány maradtam, talán azért jövök ki ilyen jól ezzel a korosztállyal. A lélektan biztos találna rá valami jó nevet, én csak megélem, és élek belőle. De a személyiségemen túl hiszek abban, hogy a szent és a profán nem választható el egymástól, rothadó hús és halhatatlan lélek, "őrült sár" és "istenarcú lény" vagyunk, ezek a szálak összeszövődnek az életünkben, és ennek helye van a szövegben is. Nem tudom, lázadásnak lehet-e nevezni bizonyos dolgok kimondását, én úgy érzem, csak diagnózist állítok fel, hogy léteznek szerepsémák, halott sztereotípiák, igazságtalanságok, borzalmak kívül a világban és benn a lélekben.

MN: Valóban a köteted miatt tanácsoltak el a tanári állásodból?

KJÁ: Joguk volt hozzá, hogy ne hosszabbítsák meg a szerződésem. Hogy érettségiző osztály éléről vettek el, ahhoz azért nyilván nyomós ok kellett, amit szintén nem volt kötelességük közölni. Nem ez volt az első alkalom, hogy így jártam, és talán nem is az utolsó. Hivatásszerűen tanítottam, és akit egyszer ez a szakma beszív, azt soha nem is fogja elengedni. A tanítványaim mindig mindenütt nagyon szerettek, a vezetőséggel általában meggyűlt a bajom. Nem tartom magam lázadónak, de a szabálykövetés csak akkor megy, ha elmagyarázzák az értelmét, és figyelembe veszik az érveimet. Az utóbbi három munkahelyemen, egyházi gimnáziumokban elég volt megbotránkozni egy darabon, amit rendeztem, az öltözködésemen, bármin, és félteni tőlem az ifjúság erkölcseit. Abban a gyülekezetben, ahol felnőttem, azt tanultam, hogy a hit megerősít, szabadságot ad és elfogadóvá tesz: nehéz ezt a vaskalapos, mindenben démont látó teológiát lenyelnem. De a világi iskolában se végeztem különbül, ahol azzal vádoltak, hogy drogot adok a diákoknak, különben mitől lennék velük ilyen jóban? Fel sem merült, hogy Madách Tragédiájával vagy egy létkérdésekről szóló beszélgetéssel éppúgy "be lehet etetni" a gyerekeket.

MN: Foglalkozol színházzal és zenéléssel is. Milyen szinten?

KJÁ: Egy szál drámatanári végzettségemmel és a színház iránti vad szenvedéllyel alternatív, amatőr színházi szinten rendezgettem, játszottam közel tíz évet. Sok kompromisszumot kellett kötni és túl sokat küzdeni egy értékelhető előadásért, így egyelőre feladtam. A hangszert meg letettem volna a diploma után, ha nincs a Keleti Átjáró együttes, ahol az összes zenei elképzelésem megvalósulhat. Magyar és balkáni népzenét dolgozunk össze dzsessz, rock vagy latin elemekkel nagyon érdekes hangszerelésben: négy fafúvós és ének épül a szokásos gitár-dob-basszus ritmusszekcióra.

MN: Kiről és kiknek szólnak a verseid?

KJÁ: Attól tartok, valójában minden versben magamról írok, és épp ezért szólhat másról és másnak is. Ha a bennem lévő kisgyerekről szól, akkor gyerekvers lesz, ha a bennem élő férfi írja, akkor lehet, hogy inkább egy férfinak fog tetszeni. Elsősorban valószínűleg nők olvasnak, hiszen nem tudok kibújni a bőrömből, és az olvasónak mindig könnyebb azonosulni az ismerőssel, mint rácsodálkozni az idegenre.

szerző
- sisso -
publikálva
2007/37. (09. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

A Lapcom átváltozása
Andy Vajna, a vidék hangja
Interjúk
Antal Nimród, Mizsei Kálmán, Kende Anna
Játszótér
Melléklet gyerekekről felnőtteknek
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...