Hétköznap, az éjszakai műsorsávban eldugták egy új magyar tévéfilm premierjét. Kocsis Gergely egy parkban ül és rajzol, figyel egy nőt, majd ezt teszi másnap is, meg a következőn, újra és újra. Nem véletlenül, vagy majdnem mégis. Csakhogy közben a munkája is ez. Megélhetési rajzoló, de nem ám úgy, mint a utcai bohóckodó piktorok. Picassónak becézett főhősünk bűnügyi fantomkép-rajzoló, aki jelen esetben bántalmazott nőket, nemi erőszak áldozatait faggatja az elkövetőről. Kérdez és rajzol, egyszerre pszichológus és művész; megértő, könnyen lavírozik az emberi érzések útvesztőiben, miközben részletekbe menően, túlzott artisztikum nélkül, szinte észrevétlenül alkot – és portréi nemcsak a nyomozást segítik…
| ||
Van némi furcsaság a karakterben, introvertált személyisége még akár gyanút keltő is lehet, de hasonló érzést implikál szinte valamennyi szereplő, visszafogott viselkedésük olyan, mintha épp most készülnének valami számottevőt közölni vagy elkövetni. A film főszereplői az arcok, férfi és női arcképek, amelyek olyan hatást keltenek, mintha valamennyi alakítaná a rajzoló személyiségét és a történet egészét is. Ám a sztori egy pontján a rajzoló már nemcsak rajzol, hanem nyomoz és felderít, sőt érzelmileg is belebonyolódik az aktuális bűntettbe. Az ok nyilván egy nő, akit a padon rajzolva figyelt. Pálfi Kata játékosan hideg, mégis rejtetten sugárzó, merész karaktere nemcsak jól passzol Kocsishoz, de plusz színt ad a fantomképkészítő portréjához. Sipos Vera, Borbély Alexandra és Pelsőczy Réka, akiken erőszakot tett az elkövető vadállat, mind tökéletes karaktert hoznak, bár a legütősebb kétségkívül Borbély vak prostituáltja. Az alcím – Erőszakban fogant szerelem – jól fedi a történetet, azonban a végén jön egy váratlan csavar, ami kibillenti a lélektani kamaradráma kereteiből a filmet, és pszichologizáló krimit csinál belőle. A váratlan vég, a folyamatos feszültséget jelentő atmoszféra, a történetmesélés komplexitása, és a remek színészi játék csinál igazán jó filmet Mattyasovszky Zsolnay Bálint rajzolójából.
És bár a tévéjáték műfajából adódóan nincs idő komplex karakterépítésre, csupán feszültséget generáló, skiccelt alakok jelennek meg – Maruszki Balázs jegyzi a sztorit –, de ezt a jól komponált hiányosságot a rendező érdekes formába önti Vecsernyés János operatőr hathatós segítségével. Lehet, hogy Picasso műveiért százmilliókat lehet kapni, a rajzoló képeiért pedig akár életfogytiglani büntetést is, de úgy tűnik, a bűnhöz közel kerülni, elkövetni és vállalni, azt csak egy nő – vagy talán a szerelem – miatt érdemes.
Még időben szólunk: a tévéfilm mint műfaj kezd divatba jönni, még ha a többség nem is a tévében nézi.
Február 11., M1
