Magyar Narancs: Nem volt kissé csalódott, hogy az egyöntetűen pozitív közönség- és kritikai fogadtatás ellenére nem nyert Arany Pálmát a Toni Erdmann Cannes-ban?
Maren Ade: Úgy gondoltam, pár napfényes napot töltök a családommal a fesztiválon, álmomban sem hittem volna, hogy ilyen visszhangja lesz a filmnek. A Fipresci-díjat pedig komoly elismerésnek tekintem. Hab a tortán, hogy Oscarra is nevezték a filmet.
MN: A Toni Erdmann az érzelmek hullámvasútjára ülteti a nézőjét egy bohém apával, aki szerepjátékkal készül visszahódítani elveszett lányát.
MA: Komédiára készültem, tragikomédia lett belőle. A családon belüli kapcsolatokat mindig nagyon statikusnak tartottam. Mindenki egy meghatározott, leosztott szerepet játszik szinte rituálészerűen, amit nagyon nehéz áttörni. Szülő-gyerek viszonylatban különösen rögzülnek ezek a szerepek. Gondoltam, nézzük meg, hogy mi történik két totálisan eltérő jellemű ember esetében. Úgy, hogy az egyikük gátlástalanul kilép a rögzült szerepéből, s álruhás idegenként bukkan fel a másik életében. És ezzel az új kommunikációs formával a humor, a helyzetkomikumok, a viccelődés nyelvén próbál utat találni hozzájuk.
MN: Mennyire önéletrajzi ihletésű a bohóckodó apa figurája?
MA: Sok helyzetet humorral oldunk meg a családban, ami főleg az édesapámnak köszönhető. Arra persze soha nem vetemedne, hogy műfogsort és parókát viseljen, mint Erdmann. Gyakran a kétségbeesés, a reménytelen, vesztes helyzetek szülik a humort. Az individuális humorban hiszek, ami sok esetben lehet mentőöv, menekülés valami elviselhetetlen elől, vagy éppen a markáns véleménynyilvánítás eszköze.
MN: Conradi papa tehát éktelen sárga műfogsorral és sörényszerű parókában jelenik meg Toni Erdmannként.
MA: Sokat kutakodtam az amerikai filmkomédiák területén. Tudtam, ha nem sül el jól az első jelenet a bárban, amikor az apa Toni Erdmannként mutatkozik be, akkor az egész filmnek lőttek. Az amerikai stand up komikusok közül Louis C.K.-t találtam érdekes figurának, de a legnagyobb hatással a 70-es évek nagy komikusa, Andy Kaufman volt Toni alakjára, különösen a bárénekes és Tony Clifton rosszfiú figurája. Kaufmannak tisztelegve választottam a nevét. Az Erdmann ráadásul elég gyakori és kissé viccesen hangzó név németül.
MN: Alapvetően színházi színészekkel dolgozott.
MA: Rengeteget castingoltunk, olyan színészek kellettek, akik között működött az összhang érzelmek, humor, spontaneitás terén. Az én szememben apa és lánya egymás tükörképei és ellentétpárja egyben. A hatvannyolcas nemzedék szabadságeszményét viszi tovább a bohém apa, és értetlenül áll a globalizált világ előtt, ami „elvette” tőle a lányát.
MN: A film végső soron az intimitás deficitjéről szól.
MA: Tény, hogy a mai ember legfontosabb önmeghatározása a munka, vagy azért, mert szinte semmi másra nem jut ideje az örökös hajtásban, megfelelési kényszerben, vagy azért, mert reménytelenül küzd, hogy megfelelő munkát találjon. Szerintem viszont személyes hozzáállás kérdése, hogy valaki képes legyen úgy végezni a feladatait, hogy örömét lelje bennük, de ne rokkanjon bele, s kialakítson egy stabil értékrendet, önértékelést. És akkor megint visszatérhetünk a családhoz: a saját és a körülöttem élő emberek életén keresztül is azt látom, mennyire meghatározó, hogy milyen mintákat hozunk magunkkal otthonról. Kaptunk-e elegendő szeretetet, elismerést, védelmet a szüleinktől, hogy magabiztos, önazonos felnőttekké váljunk.
MN: Miért éppen Bukarestben, egy multicég ottani székhelyén játszódik a történet? Jelent valamit Románia német szemmel?
MA: A külföld mindig ad egy mélyebb rátekintést az otthonról hozott problémákra. Ezért is volt alapkérdés a film szempontjából, hogy idegen környezetben játszódjon. Romániát, Bukarestet azért találtam érdekesnek, mert a rendszerváltás óta számos német cégnek vannak romániai érdekeltségei, leányvállalatai. Jelen esetben is multinacionális cégről van szó. Az is érdekes téma, ahogy a németek külföldön viselkednek. Még jobban felerősödnek a társadalmi hierarchia kérdései a vezetők és az alkalmazottak között. Egy német üzletember külföldön, kiváltképpen egy kelet-európai országban sokkal több kiváltságot, kivételezett bánásmódot követel meg magának. Az üzleti tárgyalások, unalmas partik, egzisztenciaharcokkal megspékelt csapatépítő tréningek közege remek filmes téma. Nem is ez az első román üzleti környezetben játszódó német film, gondoljon csak az Agyő, Bukarestre (Offset)! Ebbe a protokollszabályok szerint működő világba ront bele a maga vulgáris vicceivel, harsány humorával, hamis személyazonosságával az imposztor Toni Erdmann.
