Ki hinné, hogy maholnap hatvanéves? Negyvenes éveiben vált világ-sztárrá, s az idő múlásával egyre izgalmasabb jelenség. Sok van a "rovásán": Eastwicki boszorkányok, Thelma és Louise, A gyönyör rabjai, Lorenzo olaja, Az ügyfél, Holdfényév, Baseball-bikák, Rocky Horror Picture Show. A Ments meg, uram! Oscar-díjas sztárját e héttől az Elizabethtown című romantikus vígjátékban láthatjuk újra a mozikban. Velencében és a locarnói filmfesztiválon beszéltünk vele.
*
Magyar Narancs: Nem tartozik a "beijedős" sztárok közé. Mi volt a legmerészebb dolog, amire filmben vállalkozott?
Susan Sarandon: Hát... Arra, hogy leszopjak egy pasit A gyönyör rabjaiban (1990), piszkosul nehezen szántam rá magam. Luis Mandoki ráadásul ezt a jelenetet tette a forgatás elejére: tudta, hogy így nagyon jól egymásra hangolhatja a két főszereplőt. Szó szerint ránk omlott a fal, amikor forgattuk! Én meg alig tudtam kordában tartani az izgatottságomat, hogy milyen érdekes jeleneten dolgozunk! Csak az utóhatásától féltem: komolyan vett színésznő nem vállalkozott ilyesmire akkoriban. Jimmy Spader olyan szexi volt, én meg egy középkorú nő, de a filmbéli pár kapcsolata éppen erről a furcsa vonzódásról szólt. Lehet, hogy látszik a mellem néhány filmemben. Na és akkor mi van?
MN: Az éhség leszbikus szexjelenete Catherine Deneuve-vel...
SS: Óóó, nem, az sokkal bájosabb volt! Elvégre sosem voltam még korábban nővel! Bármi, ami a szexszel kapcsolatos, elég húzós, de csak az elején. Valahányszor a kamera előtt kell meztelenkedni, a második napon a stáb már unja az egészet! De vannak dolgok, amiket én sem vállalok. A Playboy húsz évig könyörgött, hogy álljak kötélnek. Amikor teherbe estem, hajlandó is lettem volna rá (később Demi Moore megtette helyette - K. L.). Tanulmányoztam a felhozatalt, és eltöprengtem: amikor kinyitom az erotikus magazinokat, az összes nő pontosan ugyanolyan mozdulatokkal kelleti magát. Miért van az, hogy egy nő, amint kibontakozik a ruhájából, elveszti a személyiségét? Ez érvényes az MTV-n popsijukat billegető lányokra is. Nem belülről jön a dolog. Egy év alatt legalább huszonötször vacsoráztam együtt mindenféle fotóssal, és közben - látva, hogy kéretem magam - egyre nagyobb pénzt kínáltak. De nem láttam, hogyan lehetne ebből igazán eredeti fotósorozat. Ezért mondtam vissza az ajánlatot. Nem a (leendő) gyermekeim miatt.
MN: Pedig korábban sem ijedt meg például attól, hogy prostit játsszon.
SS: A Pretty Babyben feminista létemre eljátszottam egy kurvát. De nem találtam elfogadhatatlannak: a nő kiáll a gyermekei mellett a maga módján. Az egyetlen lehetséges eszközből tartja el magát, amivel rendelkezik: a testével.
MN: Miért vállal szerepet karitatív és politikai akciókban?
SS: A felfogásom arról, mi tartozik bele az én világomba, valószínűleg tágabb másokénál. Hogyan tudnám nem átérezni azt, mit élt át az a család, amely ott volt a New Orleans-i természeti katasztrófa idején? Többször dolgoztam a városban, egyszer éppen egy több napig tartó, heves esőzés alkalmával. A fiam máig nem heverte ki a traumát, pedig nekünk csak a kocsinkat vitte el a víz, néhány napot bent voltunk a házban, nem történt komolyabb dolog. Mégis látom rajta, hogy bepánikol, valahányszor ömlik az eső, és erős szél feszegeti az ablakot. De nem ülhetek az asztalnál borítékokat címezgetve néhány befolyásos politikusnak. Néha van is bűntudatom, amiért félgőzzel végzem a karitatív feladatokat. Sokszor szívesebben kertészkednék. Amint szócsöve lettél egy ügynek, mindenki téged keres. Felvilágosítanak, megosztanak veled elhallgatott dolgokat. Kötelességem, hogy ezekről tájékoztassam a közvéleményt. Igazán rémes, hogy a negatív infók, amik Cheneyről vagy Rumsfeldről napvilágot látnak, csak néhány napig szerepelnek a hírekben, aztán mindenki megfeledkezik róluk. Döbbenetes, hogy félelemmel teli időkben milyen sokan képesek a sorsukat rábízni egy kormányra, egy elnökre, a józan tudakozódás vagy megkérdőjelezés minden jele nélkül. A legtöbb amerikai nem akar jól tájékozott lenni. Ezért van az, hogy a kormány a félelemre és a félrevezetésre építve tudja irányítani az országot. Háború a terrorizmus ellen, háború a szegénység ellen?! De mi a terv? Ja, az nincs. Csak állandóan ez a John Wayne-féle macsó pofázás. Bushnak fogalma sincs, mi a fenéről beszél, abszolút úgy viselkedik, mintha egy pocsék háborús filmből lépett volna ki!
MN: Hogyan viseli, hogy a konzervatív sajtó egyik közkedvelt célpontja lett?
SS: Szörnyű megélni, hogy a gyerekeim olyan címlapsztorikat olvasnak rólam, amelyek bin Ládin szeretőjeként ábrázolnak. Az is tény, hogy bizonyos emberek felhívták a filmszakma befolyásos alakjait, és arra kérték őket: ne foglalkoztassák George Clooneyt meg engem. Ma azért nehéz lenne feketelistázni embereket. De a Clear Channel nevű jobbos, keresztény rádiócsatorna, amelyik a koncerthelyszínek szervezésével is foglalkozik Amerika-szerte, megnehezítette az iraki háborút ellenző énekesek fellépését. Nagyon nehéz hallatni a hangod, ha nem ugyanazt a nótát fújod, amit ők. A CNN például megkért: beszéljek az adásukban a nézeteimről, de azt már nem engedték, hogy magammal vigyek egy szakértőt, aki képben van a tömegpusztító fegyverek terén, vagy pontosan ismeri a helyzetet Irakban. Végül nemet mondtam, mert tudom, hogy kiragadták volna a mondanivalómat a kontextusából, és az egész rosszul sült volna el. Azzal vigasztalom magam, hogy ha egyszer visszanézek arra a káoszra, amit ez az elnök okozott, azt tudom majd mondani a gyerekeimnek: "Legalább megpróbáltam!"
MN: Mégis ritkán látjuk önt nyíltan politikai filmekben.
SS: Azokat a filmeket szokták így nevezni, amelyek megkérdőjelezik a status quót. Elegem van az agyatlan hollywoodi filmekből, amelyekből a legundorítóbb, Busht idéző hangnemben süvítenek a férfisoviniszta, szexista, rasszista és gerontofób mítoszok! A katona nem öli meg a fegyvertelen idegent, aki ezek után kinyírja az egész alakulatot, mire a hős visszavág, és megleckézteti a rosszfiút - könyörgöm, nincs jobb ötletük arra, mit jelent férfinak lenni? Még egy olyan vígjáték, mint a Bölcsek kövére is lényegében politikai mű, mert újradefiniálja a férfiasság kérdését, és a végére azt kívánjuk, bárcsak maradna a főhős dagadt.
MN: Két filmmel jött Velencébe (Elizabethtown, Romance and Cigarettes), mindkettőben özvegyet játszik. Nem gondolkoztatja ez el a mulandóságról? Hisz a halál utáni létben?
SS: ", drágaságom, késő van ma már ilyen kérdésekhezÉ Minden a mulandóságra emlékeztet. Minden azt üzeni: ébredj fel, élj a mában, és nem arra várva, hogy elkezdődjön az életed. Hogy van-e folytatás a halál után? A személyiség energia. Hiszem, hogy az energia nem vész el, csak átalakul. Hiszem, hogy a gyermekeimhez fűződő kapcsolatom nem a születésükkel kezdődött. Ahhoz túlságosan ismerősek nekem. Hiszem, hogy te magad választod a családot, még akkor is, ha az sok kínlódást okoz az életedben. És hogy az emberek nem véletlenül bukkannak fel az életedben.
MN: Szinkronicitás...?!
SS: Igen! Teljes mértékben hiszek a szinkronicitásban! Éppen azt szeretem a színészetben, hogy olyan emberekkel hoz kapcsolatba, akik olykor sokkal fontosabbak, mint a film maga. Gyakran csak miattuk vállalok el egy projektet. Habár a témák sem véletlenül jelennek meg, életem egyes szakaszaiban bizonyos kérdésekről szólnak a filmjeim. Van ebben valami mélyebb mozgatórugó. Az életnek sokkal nagyobb képzelőereje van, mint nekem.
