Mauricio Kagel: Egy bizonyos színvonal fölött minden, a zenei kommunikációba bekerülő mű az interpretációk széles spektrumát engedi meg. A kottaszöveg interpretációja elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy az értelmezés, vagyis az interpretáció különböző formáihoz kötődik. A zene egyik legnagyobb vívmánya, hogy egy-egy művet lehetséges különbözőféleképpen interpretálni. Interpretáción itt két dolgot értek. Az egyik a mű kottájának eljátszása, a másik az interpretáció interpretációja. Valahogy úgy, ahogy a bibliai szövegeket magyarázzák. A bibliai szövegek egyértelműsége számos magyarázatot enged meg. Ugyanígy van ez az én művemmel. Itt ülök, és mondom a szöveget, miközben nagyon örülök, hogy nem én dirigálok, és nem ülök a nézőtéren, mert így másképpen élem át a zenészek reakcióit.
MN: Sajátos fénytörésben látja így a darabot...
MK: Igen, zeném interpretátoraként olyan vonásait látom meg a darabnak, amelyek egyébként rejtve maradnának. Dirigálni csodálatos dolog, de a karmesternek annyira a tempóra, a hangerőre és egy sor más dologra kell koncentrálnia, hogy az ember képtelen fesztelenül hallgatni a zenét. Most leszámítva azokat a pillanatokat, amikor beszélek, nagyon kreatív módon hallgathatom a zenét.
MN: A magam számára úgy fogalmaztam, hogy az ön zenéje - nem kevés iróniával - a hagyományt veszi birtokba. Vonatkozik ez a Szent Bach passióra, az Aus Deutschland című daloperára és a többi általam hallott művére.
MK: Szerintem ön kicsit egyoldalúan interpretálja a zenémet. A Bach-passió esetében például nyilvánvaló, hogy ezt a zenét nagyon mély érzelmekkel írtam. A mű poétikus módon kommunikál a hallgatóval. Az irónia csak egy része az egésznek. Az iróniát és a humort nagyon komoly dolognak tartom, mindkettő része a poétikámnak. A tradíció nagyon komplex dolog. Mindenki mást ért tradíción. Sokan összekeverik a konzervativizmussal. A hagyomány nevében védekeznek a modernség ellen. Azok a nagy komponisták, akiket valamennyien tisztelünk, szeretünk és hallgatunk, megtették már azt, amit nekem már nem kell megtennem. Hálásnak kell lennünk, hogy volt egy Bach, egy Brahms, egy Schoenberg és egy Webern, aki megtette, amit meg kellett tennie, és én mehetek tovább. Amit nyugati zenének nevezünk, különböző tradíciók szubtilis elegye. Nem létezik egy tradíció. Sokféle tradíció létezik. Ezek együttesen egy hatalmas szemantikai eszköztárat jelentenek. Nem zenei nyelven, hanem a gesztusok eszköztárát. Ezek a gesztusok nagyon értékesek, mert ezek adják a zenei kommunikáció kódját.
MN: Hogyan keletkezett a Szent Bach passió?
MK: Bach háromszázadik születésnapjára rendeltek egy darabot. Alapvető volt, hogy nem akarok Bach-idézeteket használni, és azt sem akarom, hogy Bach ürügy legyen. Főként életrajzi anyagokat olvastam, korabeli dokumentumokat. Volt egy egészen rendkívüli publikáció, amely az NDK-ban jelent meg. Ebben találtam meg Carl Philipp Emanuel Bach szövegét, amelyből józanság, tisztelet és szeretet árad. Elbeszéli vagy inkább elmeséli Bach életét. Olyan, mint egy vers. Ezt olvasván azt gondoltam, ez az! Ez lesz a librettó fő vonala. Magam akartam a szöveget összeállítani, mert úgy gondoltam, nincs szükség külön librettószerzőre. Fogtam ezt a szöveget, és fogtam egy radírt. És megszállottan elkezdtem húzni a szövegből, itt-ott pedig saját szöveggel pótoltam. A szöveg egy része pedig kompiláció különféle levelekből. Olyan levélrészleteket választottam, amelyek arra a hihetetlen tényre utalnak, hogy Bachnak huszonkét gyereke született. Volt közöttük, aki mindössze két napot, három hónapot vagy három évet élt. Az ember a két asszonyra gondol, aki ezeket a gyerekeket szülte, az egymást követő születési dátumokra, 1708, 1710, 1711, 1713, 1714, arra, hogy nem volt valami nagy jövedelme, nagyon nehezen tartotta el a családját. A darab egyik számában sorra elhangzanak a gyerekek születési évszámai. És van még valami, ami felér egy szociológiai kézikönyvvel. Egy sor Bach-levélből kiírtam azokat a formulákat, amelyek az alázat kifejezését szolgálják, alázattal, alázatos szolgája, az ön szolgája, hűséges, örök szolgája s a többi. Erre azt mondhatja, hogy ez akkoriban így volt szokásban, de azt is mutatja, mennyire meg kellett alázkodnia ennek az embernek a korabeli hatalmasokkal folytatott érintkezésben. Ma azt írjuk, tisztelettel, de nem beszélünk alázatról.
MN: Azt gondolom, már a címadás is blaszfémiának tűnhet például azok szemében, akik a tradíció nevében elutasítják az újat. Nyilván támadták ezért.
MK: Harcot indítottak a mű ellen. A dolognak persze van egy olyan vetülete is, hogy a meglehetősen jobboldali Bild-Zeitung nagyon nem szerette a darabot megrendelő fesztiváligazgatót. Ezért a Bach-passiót megpróbálták felhasználni ellene. Feltüzeltek néhány kóristát, akik hangulatot keltettek a mű ellen, még mielőtt akár egy hangot is énekeltek volna belőle. Aztán megérkeztem Berlinbe, a próbákra, és a második próba után már csak a zenéről volt szó, nem pedig vélt ideológiákról. De újra és újra vannak, akik istenkáromlónak tartják, amit csinálok. Ha a tudatlanság ostobasággal párosul, az roppant veszélyekkel járhat. Persze ez nemcsak az én darabomra áll, hanem az egész zenei életre igaz. De a darabot keletkezése óta hússzor adták már elő. Ez engem is meglepett.
J. Győri László
