tévéSmaci

Mákvirágok, mákállatkák

  • tévésmaci
  • 2015. január 12.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché begyűjtötték az Új Szoborpark „személyi” állományát, vagy mondjunk inkább kezdő csapatot… mindegy, piszok nehéz melónak ígérkezett. A legmagasabb technikát kellett hozzá bevetni, amiért is Ács Laci leparkolt a Néphadsereg térnél Prága típusú darus kocsijával, Mráz Péter és Pintér Imre pedig a főváros felé tartottak KRAZ 255B típusú, előbb a Vörös Hadseregnél, majd nálunk is rendszeresített hatalmas tehergépkocsijukkal – hogy ezeken majd prímán elférnek a megkantolt, ledaruzott szobrok, és kényelmesen utazhatnak új állomáshelyük felé. Sztupa és Troché addig is kimentek terepszemlét tartani, de már az első objektumnál lett nagy csodálkozás. Amazonasz József ugyanis, akit az alkotó valamiért Kálmán Imre népszerű operettjének, a Marica grófnőnek Tasziló grófjaként ábrázolt, meglátván a közelgő Sztupát és az andalogni látszó Trochét, egyszerűen csak leugrott a talpaza­táról, miszerint posztamens, s azt akarta mondani, hogy „indulhatunk”. Így, holmi kedélyes nonsa­lansszal, mint az igazi magyar urak, amikor a vesztőhelyre viszik őket, s már pulóvert, kucsmát, hócipőt széttestáltak rabtársaik közt. Csakhogy ehelyett azt sikerült mondania Amazonasznak, hogy bassza meg, ugyanis – a tagjai némileg berozsdásodván a nagy ácsorgásban – elvétette az ugrást, amitől totál kiment a bokája. Troché meglepődött, Sztupa nem mutatta, így mentek tovább hármasban, Sztupa, az andalgó Troché és a sántikáló Amazonasz. Nem­sokára találkoztak egy csókával, állt egy hídon és ­da­liásnak látszott. Troché megpróbálta viccesre venni a figurát, de inkább erőltetettnek tűnt, amikor megkérdezte, hogy „jössz, Emhoss?”. Jött, a cudar teremtésit, jött az is, s csak annyit mondott: spirgit vorgor morgor. Így mentek tovább, immár négyesben. Ha a következő is bepróbálkozik valamivel, mondta Troché, akkor visszarendelem a Krazokat, és Ács Laci is viheti a daruját vissza Karcagra, mert gyalog megyünk a szoborparkba. És mentek is, Sztupa eltökélten, Troché andalogva, Amazonasz bicegve, Emhoss délcegen. Egyszer csak elhaladtak egy fószer mellett, akinek konkrétan nem jutott posztamens, csak állt ott hülyén, mint aki épp indulna elvegyülni a tömegben. Troché arra gondolt, hogy ha füttyent neki, s ez is elindul, akkor olyan lesz az egész, mint Michael Jackson videoklipje, tán a Bad, amikor a banda fokozatosan felduzzadva követi Jackót.

A tévé szokta adni – mi következik ebből?

Pénteken (12-én) este nyolckor a Cinemaxon lesz a Mi ketten c. amerikai vígjáték, amit Bruce Robinson írt és rendezett, a csákesz, aki a Gyilkos mezőket is írta, meg övé a Rumnapló is, de azt hagyjuk az Adele H. története miatt, mert abban játszotta Victor Hugo lányának foglalkozására nézve angol tiszti szerelmét, akibe nevezett, mármint Adele, reménytelenül volt szerelmes. Truffa mindig viccelt ugyebár. Fakó lovas katonának de jól megyen dolga, önök velem fognak énekelni már este fél tizenegy előtt a Film+-t nézve.

Szombaton a magyar tudományosság korai zászlóshajója, Garas Dezső lép fel a Kísérlet Lublón című Mikszáth-adaptációban. Ha nem működne köztünk a kémia, s önök ettől kísértetet látnának a Dunán délután, akkor nézessék meg magukat vagy a tévéjüket.

Vasárnap a kedvenceim jönnek hozzám: D. Morrissey, M. Strong és P. Mullan, s én azt mondom nekik a tv2-t 21.40-kor bekapcsolva, hogy: Üdv a mocsokban! Délután volt a Foglalkozása: riporter a Cinemaxon, éjjel meg lesz A keresztapa dettó a tv2-n, mert állítólag vagy a Nyerges–Simicska vette meg a kanálist, vagy a gonosz Tattaglia.

Hétfőn ismét nagy nevek sorakoznak fel Valmont cím alatt éjjel a Filmboxon; M. Forman (aki pontozással legyőzte Füstös Józsi néven Ali babát), M. Ondříček és Theodor Pištěk. De mintha ott sem lennének: a Veszedelmes viszonyok anno úgy tette meg nem történtté a próbálkozásukat, mint annak a rendje. Nyolckor Sáska napja a Cinemaxon.

Csütörtökön Marslakó a mostohám a Film+-on. Most erre meg mit mondjak, ha még csak a mostohám lenne. Önök viszont egy cseppet se tévézzenek, mert borzasztó ciki.

Figyelmébe ajánljuk