Már nem adnák el a veséjüket

Lassan három éve, hogy egy Békés megyei, négy gyermeket nevelő házaspár végső kétségbeesésében törvényellenesen próbálta áruba bocsátani fél veséjét. Noha kezelhetetlen anyagi gondjaik nem szűntek meg, a télen pedig kis híján megfagytak, most már nem akarják eladni testrészüket.

A Magyar Narancs 2010. karácsonyi számában közöltünk riportot arról a kétegyházi házaspárról, akiknek még 2009 nyarán a Békés Megyei Hírlap SMS-rovatába feladott hirdetése egy szempillantás alatt országos hír lett. Előbb a nő, majd hozzá csatlakozva férje, szorongató anyagi helyzetükre hivatkozva fél veséjüket kínálták eladásra, darabonként 10-10 ezer euróért. Ám csak miután több újságíró felkereste őket, tudták meg, hogy ajánlatuk törvénybe ütközik, mivel az emberi szervek pénzért árusítása bűncselekmény.

Éppen az életben maradáshoz
Amikor 2010 karácsonya előtt felkerestük a családot, kiderült: helyzetük semmit sem változott. Anyagi kálváriájuk egy gyulai, félbemaradt házépítéssel kezdődött, ahol pénzzel és hitellel is megszorultak – így áron alul eladták az ingatlant, és egy közeli községben, Kétegyházán vettek új házat. Csakhogy a rokkantnyugdíjas asszony és az akkor minimálbért kereső férje „ráfázott” a házzal. Rosszul zártak az ajtók és az ablakok is, átfújt rajtuk a szél, így nemcsak a bank, de hamarosan a gáz-, villany- és vízszolgáltatók felé is jelentős tartozásokat halmoztak fel, emellett fogyasztási hitelüket sem tudták törleszteni. Reális veszély volt, hogy házukat hamarosan elárverezik, négy gyermeküket pedig máshova helyezik.

Még akkor, 2010 decemberében, tizennyolc hónappal a megrázó hirdetés megjelenése után is döbbenetes volt szembesülni azzal: a házaspár tudja, hogy bűncselekmény lenne veséjük áruba bocsátása, de mivel semmi más lehetőséget nem látnak helyzetük javítására, mégis hajlandók lennének erre. Lapunk riportja után többen a kétegyházi család segítségére siettek: egy budai baráti kör és egy idős asszony egyszeri pénzadománnyal, míg egy fővárosi vállalkozó rendszeres havi apanázzsal segített. Az adomány az életben maradáshoz elég volt, többre azonban nem.

A jelen
A napokban visszamentünk Kétegyházára, hogy megnézzük, mi történt az egykor az országos híráramba hirtelen bekerült, de onnan éppolyan gyorsan kipottyanó családdal. Nos, a helyzet érdemben nem változott, mégis sok minden történt.

Kiderült, hogy a férfit (a család most, ellentétben korábbi riportunkkal, neve elhallgatását kérte – B. T.) 2011 tavaszán Németországba hívták dolgozni. Ezzel esély kínálkozott, hogy az összességében közel 7,5 millió forintos bank-, közüzemi és hiteltartozásaikat valamelyest csökkentsék. A férfi további kölcsönöket vett fel, hogy a külföldi munkát vállalni tudja, ennek azonban csúnya átvágás lett az eredménye. Az asztalosmunka ellenében beígért 8-10 eurós órabérből ugyanis semmi nem lett, sőt a kint ledolgozott három-négy hónap után is alig kapott valamit.

Ekkor fogta magát, és dühösen hazajött, ám ez csak úgy sikerült, hogy főnökétől mégis ki tudott csikarni 1000 eurót. Közben itthon, a külföldi munkához felvett kölcsönöket kezdték a hitelezők visszakérni. Ezzel nagyjából egy időben feleségének meghalt az édesanyja. A család és a rokonság alig tudta kinyögni a szerény temetés költségeit.

Elárverezhetik a házat
A helyzet akkor vált igazán súlyossá, amikor 2011 júliusában mindketten munkanélküliek lettek, és ott álltak jövedelem nélkül, négy gyerekkel. Köztük a legnagyobb, az egyetlen lány, kiválóan abszolvált egy békéscsabai pénzügyi szakközépiskolát, de anyagiak híján sem főiskolára, sem egyetemre nem tudott menni. Érettségivel nem veszik fel egyetlen munkahelyre sem, azt mondják neki, menjen diplomát szerezni… Ő eközben Londonba vágyik, de esélye sincs arra, hogy kijusson az angolul amúgy remekül beszélő 19 éves lány.

A munkafronton azonban valamelyest javult a helyzet. Az asszonyt 2011 decemberében, minimálbérrel felvették egy állami céghez takarítónak, míg a férfi jelenleg négy órában egy helyi asztalosműhelyben dolgozik. Mindez családi pótlékkal és lakhatási támogatással összesen 150 ezer forint bevételt jelent a hattagú családnak. Azaz 25 ezer forint jut mindenkire, ezért az asszony mindent kicentiz, a számlákat felváltva fizeti, de hiába kaptak a banki hitelekre átmeneti könnyítést, ez a tőkerészt nem érintette. Tartozásaik mindenestül meghaladják a 7 millió forintot, a legutolsó telet úgy sikerült átvészelniük, hogy fával tüzeltek, és egy Narancs-olvasó havonta küldött nekik pénzt.

A családfő és a felesége már nem gondol arra, hogy áruba bocsássa veséjét, de arra felkészültek, hogy elárverezhetik a házukat. Kérdés, hogy ki és mennyiért veszi meg. Ha ez megtörténik, akkor egy szerény falusi albérlet lehetne az új otthon. „Majdcsak lesz valahogy” – mondja az asszony búcsúzásképp, amikor végül arról kérdezem, milyennek látják a jövőt.