Magyar Narancs: A V. és Ú. 18 évig íródott. 1200 oldal - napi egy oldallal számolva, az ünnepeket kihagyva öt év alatt elkészülhetett volna.
Berkovits György: Néhányan még hamarabb is megírták volna esetleg.
MN: Amikor a könyv első kötetéről beszélgettél a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Spiró György azt mondta, hogy az Egy modern amodern című esszéköteted némely írását tanítani lehetne. ' volt az egyik, akinek odaadtad a kéziratot?
BGY: Igen, Spirónak mutattam meg, illetve Závada Pálnak és a kritikus Dérczy Péternek.
| ||
MN: Biztattak?
BGY: Mondhatom, hogy igen. Vállalkozásomat meglehetősen egyedinek és merésznek gondolták, szerintük enciklopédiáját adja a Kádár-diktatúrának meg a demokrácia első tíz évének; felhozták, hogy gazdag életanyaggal dolgozom, és sikerült megtalálnom az elbeszélésem csak rám jellemző stílusát, meg azt a szerkezetet, az alapépítményt, amely teherbíró, és hogy felmutattam a szellemét a helynek, ahol játszódik, vagyis ahol élünk.
MN: Az első kötetnek, a Díszcserje (kis)aszszonynak egy feleség és anya, Virágh Emma a főszereplője, aki történetesen prózaíró, a férje, Újhely Gyula meséli el őt. A második kötetben, a Jelzőművészben Gyula lesz a főszereplő, aki pedig szociológus, ő írja saját magát. Most beszéljünk csak a második kötetről. Miért Jelzőművész a címe?
BGY: Az első fejezetben Újhely névtelen leveleket ír a diktatórikus hatalom képviselőinek. Jelzőművész, ezt írja a névtelen levelek alá, tudniillik a párja, Emma így nevezi néhanapján, megokolva azzal, hogy előre lát, megsejt és jelez dolgokat, sőt művészien jelez.
MN: Pfuj, névtelen levél!
BGY: Igen, pfuj, meg is szenved érte Gyula, egyrészt, mert átéli, milyen szégyenteljes dolog névtelen leveleket írni, ámde csak így tudja elmondani, amit el akar, mondjuk, szidni a rendszert, mert névvel nem merné. Ezzel együtt él, bár nehezen. Nem bírja elviselni a diktatórikus hatalmat, de nyíltan nem veszi fel a kesztyűt. Viszont a névtelen levelek tárházát adják a diktatúra jellegzetességeinek.
MN: A regény fejezetei egyben hívószavak: "a tekintet válaszol", "ha látomásod támad, fejtsd meg!" és a harmadik: "menedéket keresek".
BGY: "A tekintet válaszol" metaforává válik a regényben. Újhely Gyula úgy látja, hogy a tekintetekben sűrűsödik össze mindaz, amit egy diktatórikus hatalom jelent. Ez végigvonul az első fejezeten, különféle figurák tekintetét nézi és elemzi, ezzel mintegy jellemzi is a figurát meg a saját helyzetét a figurával kapcsolatban, valamint a kort. A hetvenes évek végéig tart ez az első fejezet. A második fejezet a nyolcvanas években játszódik, innen gondol vissza a zsidóságára, a gyerekkorától kezdve, a szülei meg a nagymamája történetére. Itt szólít meg a "ha látomásod támad, fejtsd meg!" hívószava. Mert Gyulának látomása támad, mikor váratlanul visszaemlékszik álmában egy fényképre, amely három és fél éves korából származik, amikor náci koncentrációs táborban volt az anyjával.
MN: Ezen a képen kisfiúként, csontsoványan, kopaszon, egy hátára kötött bilivel látható, mögötte egy fegyveres őrrel.
BGY: Gyula már korábban is látta ezt a fényképalbumot, gyerekként, de akkor nem azonosítja magát a képen addig, míg a nyolcvanas évekbeli látomás hatására ezt az albumot újra fel nem lapozza. Akkor jön elő az egész zsidó problematika, az ő zsidó volta. Keresi az identitását - ez közhely, de keresi -, a keresés módja azonban nagyon is eredeti. Például egy időben álarcokba bújik, még parókát is csináltat meg szakállt, ortodox zsidó jelmezt vesz föl, és ebben a jelmezben különféle helyszíneken jelenik meg, és ott provokál, igen merészen, mert, miután álcázva van, sehol nem ismerik föl. Olyan szövegeket mond, ami a közeget és az egész akkori rendszert sérti.
MN: Kíméletlenek ezek a szövegek. Nem kímélik a zsidó közeget sem.
BGY: Nem akar kárpótlást, mert ez szerinte júdáspénz, és hiába mondják a szülei, hogy vedd csak fel, kell a pénz, ő nem akarja ezt a júdáspénzt, viszont aztán - ez az irónia - lát a kirakatban, a Haris közben báránybekecset, tél van, a fiának is kellene, neki is, és azt mondja, hát ezt meg kellene venni, de nincs rá pénz. És akkor elmegy igazolni, hogy haláltáborban volt, és akkor ott sem bírja megállni, hogy ne boruljon ki, és ne mondjon olyanokat a zsidó közegben, hogy testvéreim, mi még nem tudtunk elszámolni a több millió halottunkkal, mert nincsenek rendesen eltemetve. De mivel nincsenek meg a testek, hát a lelket és a szellemet kell eltemetni. És így tovább, szinte abszurditásba megy át a szöveg. Nagyon radikális szöveget akartam írni, mert hát nem lehet másként viszonyulni a holokauszt emlékezetéhez, pontosabban a holokauszt elfelejtéséhez, elhallgatásához, mint nagyon-nagyon radikálisan.
MN: A férfi sátoraljaújhelyi családjának története egyetlen hatalmas tömbben zuhan az olvasóra, a család totális kifosztásának és mindennemű emberi és személyiségi jogoktól való megfosztásának folyamata, majd az életben maradásért és a hazajutásért való küzdelem történetei, a háború után folytatódó megalázó procedúrákig, mindez árad és árad, mintha egy újabb, önálló regény akarna formát ölteni.
BGY: Elterveztem, hogy a zsidó problematikával a második fejezetben foglalkozom, az elsőben és a harmadikban nem. Ez nem úgy zsidó könyv, mint a szokásos zsidó könyvek, ahol az egész regény a zsidó sorsról szól.
MN: A könyv harmadik fejezete már a demokráciában játszódik. A rendszerváltáskor viszont Újhelynek, a főhősnek elmegy a kedve a tüntetésektől, mivel olyanokkal is együtt kellene tüntetnie, akikkel szóba sem állna egyébként. De hát milyen alapon lehet ennyire finnyás valaki forradalmi változások idején?
BGY: Újhely Gyula úgy érzi, hogy egyrészt nincs forradalmi változás, másrészt, hogy neki a változás idején sem kell megváltoznia, mert ő a diktatúrában is úgy gondolta magáról, hogy olyan életet él, ami vállalható a demokráciában is, és méltán gondolja. A műveinek egyikét, amelyet még a diktatúrában kezdett írni, a demokráciában is ugyanolyan szellemben folytatja, mintha nem történt volna semmi változás. És megteheti, mivel úgy érzi, hogy a munkássága ugyanaz a diktatúrában és a demokráciában. Különben sem tudja, hogy kivel tüntessen, kihez csatlakozzon.
MN: És ez az érzése végigvonul a 90-es éveken. Nem lesz egyik politikai csoportosulás tagja sem, nem köteleződik el sehová - és ennek következtében munkanélküli lesz -, aztán mégis álláshoz jut egy újabb kutatóintézetben, amit magánhasználatra úgy nevez, hogy világképgyártó intézet. Milyen világképekről van szó?
BGY: A regény a 90-es évek demokráciájáról háromfajta világképet fest föl: egy konzervatív-keresztényt, egy liberálisat és egy jobboldali nacionalista világképet. Ámde soha nincs szó közvetlenül a politikáról, pártokról stb., ennek a korszaknak a szellemi vonásait lehetetlen lett volna közvetlenül a politikán keresztül érzékeltetni.
MN: Kulcsregény ez a könyv?
BGY: Nem. Sokan azt várták, hogy kulcsregény lesz, hogy föl lehet majd ismerni szereplőket. És elhűltek a saját magukat beavatottnak hívő olvasóim, hogy senkit sem tudtak felismerni. Nagyon örültem ennek.
MN: Mit szeretsz olvasni?
BGY: Életrajzokat, önéletrajzokat, emlékiratokat, naplókat. Kedvencem Canetti háromkötetes memoárja, nagyon élveztem a Joyce-ról, Orwellről, Camus-ről, Sartre-ról, Márquezről vagy a Wittgensteinekről szóló új típusú életrajzokat, Nabokov visszaemlékezéseit, Bulgakov, Sebastian és Márai naplóit. Szeretek olyan esszéket olvasni, amilyeneket Borges, Brodszkij, Milosz és Walter Benjamin írt. Ha filozófiáról van szó, akkor Foucault és Hannah Arendt szövegeihez fordulok mostanság.
MN: Regényt nem is említesz?
BGY: Említenék nagyon szívesen, de keveset vagyok képes elolvasni. Proust és Musil persze kivétel, őket bármikor tudom olvasni. No és kifejezetten szeretem Bernhard és Sebald könyveit, meg egy-két Pamuk- és Rushdie-regényt. Hirtelen ezek jutnak eszembe.
MN: Tudsz valamit arról, hogy milyen a fogadtatása a két terjedelmes kötetednek?
BGY: Annyi a fülembe jutott, hogy jól fogy, sokan keresik, felfedezték. Talán azért, mert benne van az egész magyar huszadik század.
névjegyBerkovits György 1975 és 1983 között a Mozgó Világ szociográfiai rovata, 1997-2003 között a BUKSZ szerkesztője. Négy regénye, három társadalomrajza, két esszékötete, egy novelláskönyve és egy drámagyűjteménye jelent meg. Az első könyve 1976-ban látott napvilágot, az utolsó 2013-ban, nevezetesen a V. és Ú. című kétkötetes nagyregény. Az első kötet a Díszcserje (kis)asszony, a második a Jelzőművész címet viseli. |
